Spanyol és angol hegemónia

Spanyol és angol hegemónia

, ktn

A BL fokozatosan néhány ország felségterületévé válik: idén a németek mellett főleg az angolok és a spanyolok virítanak.



A Bayern München és a Manchester City után két újabb csapat jutott be a legjobb tizenhat közé a Bajnokok Ligájában. Két spanyol: az Atlético Madrid és a Barcelona várhatja a nyolcaddöntőt. Az Atlético Madridnak még csak meg sem kellett izzadnia a továbbjutásért. A madridiak a bécsi 3:0 után hazai pályán 4:0-ra verték az Austria Wient, így négy mérkőzés után 12 pontjuk van - a második helyen álló Zenit Szentpétervárnak 5... Az Atléticónak ezúttal még az is belefért, hogy a hajrában Diego Costa kihagyott egy tizenegyest (majd néhány perc múlva rúgott egy gólt). A csoport másik meccsén Zenit-Porto 1:1, ezzel a vendégek nehéz helyzetbe kerültek a továbbjutást illetően. Jelenleg a Porto és a Benfica is csak harmadik a csoportjában, s ha ez így is marad, akkor a legjobb tizenhat közé egyetlen portugál csapat sem jutna be a BL-ben. Az elmúlt tíz BL-idény során ilyen mindössze csak egyszer fordult elő, a 2010/11-es szezonban.

A spanyol futball erőfölényét jelzi, hogy ott van a kieséses körben a Barcelona is. A katalánok 3:1-re győztek a Milan ellen - a Camp Nouban egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy melyik a jobb csapat. Tegyük hozzá: a Milan számára a csapat jelenlegi állapotában az is nagy eredmény, hogy ilyen szorossá tudta tenni a mérkőzést. A Barcelona számára pedig a legjobb hír az, hogy ismét eredményes volt Lionel Messi. A bajnokságban négy mérkőzés óta góltalan argentin sztár duplázott az olaszok ellen, ami alighanem jót tesz az önbizalmának. Ráerősített erre Gerardo Martino, a Barca edzője is, aki szerint "Messi mindent jól csinált" a mérkőzésen. Kevesebb szó esett Xaviról, aki rekordot döntött a találkozón: ez volt a 80. győztes meccse a BL-ben, amivel a játékosok között megelőzte az eddigi rekordert, Raúlt. A csoport második helyéért öldöklő harc várható a Milan (5), az Ajax (4) és a Celtic (3) között. A Milan mellett szól, hogy az olaszok már nem játszanak a Barcelonával.


Elképesztően fontos, talán továbbjutást érő győzelmet szerzett Dortmundban az Arsenal. A halálcsoportban Dortmund-Arsenal 0:1, Napoli-Marseille 3:2. Az angolok a hazai pályán elszenvedett 2:1-es vereség után javítottak a német csapat ellen. Nagy szerencséjük volt: a második félidő elején egyre erősödött a Borussia fölénye, mégis, az angolok az első kapura lövésükből gólt szereztek. Ezt követően a Dortmund játéka színtelenné vált, a sárgák hitehagyottan támadtak, nyoma sem volt a Klopp-féle "heavy metálnak". Érdekesség, hogy az Arsenal az első angol csapat 1964 óta, amely győztesen távozott Dortmundból.


A csoport jelenlegi állása (Arsenal és Napoli 9-9 pont, Dortmund 6 pont) alapján nem kizárt, hogy a végelszámolásnál mindhárom csapatnak 12 pontja lesz, s az már mindenképpen biztosnak látszik, hogy ebből a kvartettből egy olyan csapatnak intünk búcsút, amelynek ott lenne a helye a legjobb 16 között. S az is biztos, hogy a következő forduló rangadóján (Dortmund-Napoli) a németek számára csak a győzelem a megfelelő eredmény. Döntetlen vagy vereség esetén ugyanis a Dortmund biztosan nem juthat tovább a csoportból. Ha pedig azonban a Napoli kap ki, akkor az utolsó fordulóban az olaszok kerülnek győzelmi kényszerbe az Arsenal elleni hazai rangadón.


Egyébként nemcsak a spanyolok, hanem az angolok is ünnepelnek. Az Arsenal mellett győzött a Chelsea is - a Szalai Ádámmal felálló Schalke ellen, 3:0-ra. A kékek továbbjutása akár kész tényként is kezelhető az E csoportban, a csapatnak elég az utolsó fordulóban legyőznie odahaza a Steauát (legközelebb, Bázelben akár ki is kaphat). Az angol klubok a tavalyi gyenge szereplésük után magukra találtak: négy BL-forduló után a tavalyi mérlegük 8-4-4 volt, idén 11-2-3.


A nap játékosa: Aaron Ramsey (Arsenal)
Nagyon fontos gólt szerzett az egész idény során kirobbanó formában játszó Aaron Ramsey Dortmundban. A walesinek ez volt az ötödik BL-találata, amivel beérte Gareth Bale-t. Náluk már csak Ryan Giggs lőtt több gólt a sorozatban walesiként - 28-at...


(ktn)


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább