Trezeguet tripla tizenhét perc alatt

Trezeguet tripla tizenhét perc alatt

, focitipp.hu

Olaszország, 22. forduló

A hétvégén ketten tripláztak, hárman pedig dupláztak. Ennél is érdekesebb, hogy feltámadt poraiból a Roma. A Milan viszont lassan annak is örülhet, ha a következő szezon elején megússza a BL-selejtezőket.



A forduló egyik mesterhármasát David Trezeguet szerezte. A francia csatár Ascoliban 18 perc alatt háromszor is mattolta Coppolát, a Juventus pedig ezzel három újabb rovátkát húzhatott a neve mellé. A 66 megszerezhető bajnoki pontból eddig 59 a birtokukban.

vannak még egyáltalán kérdések?
Vannak. Milyen nemzetiségű például a forduló másik triplázója, Erjon Bogdani? A Siena csatára 37 perc alatt lőtt hármat a Renzo Barberában. Ezzel úgy felbőszítette Maurizio Zamparinit, hogy a Palermo elnöke a kínos hazai fiaskó után azonnali hatállyal menesztette a Chievóval sikert sikerre halmozó, de tavaly például Portóban és Rómában is bakot lövő trénert, Luigi Del Nerit.

Apropó, AS Roma!
A fővárosiak Fabio Capello távozása után végre megtalálták az ideális mestert, Luciano Spalletti személyében. A kopasz szakember vezetésével a Farkasok immár nyolcadik tétmeccsüket nyerik zsinórban, a Livorno bedarálásával pedig már az ötödik helyre lopóztak fel a tabellán. Ráadásul nemcsak eredményesen, hanem szépen is játszanak: erről a csütörtöki kupameccsen Okaka Chuka, Tommasi és Perrotta által darabokra szedett Juve-védelem tagjai mesélhetnének – de Blasi, Zebina és Thuram azóta is szórványos hallucinációkra panaszkodik. Cassano után is van még tehát remény Rómában, aminek már éppen itt volt az ideje.

Ancelotti és a rombusz
A hét negatív meglepetését megint a Milan okozta. A Sampdoria elleni hazai iksz a csapat jelenlegi helyzetben katasztrofális eredménynek számít, a játék minőségéről nem is beszélve. Carlo Ancelotti annyira beleszeretett a középpálya rombusz-alakzatába, hogy más felállást már talán el sem tud képzelni. Nála csak a brazil válogatott sokak által világklasszisnak tekintett kapusa, Dida bukott meg jobban: Gasbarroni távoli bikája után egyszerűen félreugrott a középre tartó labda elől. Didának a pármai Paolo Cannavaro is küldhetne dísztáviratot a két héttel ezelőtti ajándéklabdáért. A Milan számára így egyre fontosabb lehet a Bayern elleni BL-nyolcaddöntő: a bajnokság ugyanis már egyre inkább elúszni látszik.

- ktn -

*****

22. forduló, eredmények:

Palermo–Siena 1:3 (0:1)
Gólszerzők: 68. Godeas, ill. 29., 57. és 66. Bogdani
AC Milan–Sampdoria 1:1 (1:1)
Gólszerzők: 13. (11-esből) Sevcsenko, ill. 36. Gasbarroni
Ascoli–Juventus 1:3 (1:3)
Gólszerzők: 33. Ferrante, ill. 7., 13. és 18. Trezeguet
Chievo–Reggina 4:0 (0:0)
Gólszerzők: 47. és 88 (11-esből) Amauri, 74.és 94. Pellissier
Empoli–Parma 1:2 (0:1)
Gólszerzők: 59. (11-esből) Tavano, ill. 44. Marchionni, 79. Bresciano
Messina–Cagliari 1:0 (0:0)
Gólszerző: 88. Di Napoli
Udinese–Fiorentina 0:0
kiállítva: 22. Baronio (Udinese)
AS Roma–Livorno 3:0 (2:0)
Gólszerzők: 31. és 41. (11-esből) Totti, 61. Taddei
Treviso–Lazio 0:1 (0:0)
Gólszerző: 87. Rocchi
Lecce–Internazionale 0:2 (0:0)
Gólszerzők: 71. Figo, 90. Sztankovics
kiállítva: 76. Ledesma (Lecce).


Következik / Tippünk
(február 5.)


Siena–Ascoli
45-35-20 1
Internazionale–Chievo
55-30-15 1
Cagliari–Empoli
40-35-25 1x
Fiorentina–Lecce
55-35-10 1
Livorno–Messina
50-30-20 1x
Lazio–Milan
30-40-30 x2
Reggina–Palermo
25-45-30 x
Parma–Roma
25-40-35 x2
Sampdoria–Treviso
55-30-15 1
Juventus–Udinese
55-35-10 1

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább