Capello még várhat

Capello még várhat

, focitipp.hu

Spanyolország, 21. forduló

Miután a spanyol lapok megszellőztették, hogy a Real által csábított Fabio Capello első lépésként elzavarná a sztárokat, a galaktikusok összekapták magukat, és zsinórban öt tétmeccset megnyertek.



Azt ugyanis tudják, hogy Capello nem a levegőbe beszél, és nyilatkozatait illik komolyan venni: legutóbbi madridi ténykedése idején ugyanis – 1996-ban – 11 játékost küldött el. Az AS című sportlap értesülései szerint Michel Salgado és Helguera mellett Roberto Carlos és Ronaldo is feketelistán van Capellónál. Az öltözőbeli félelmekről mindenesetre sokat elárul, hogy Iker Casillas kijelentette: márpedig ő jövőre is Juan Ramón Lopez Carót szeretné a kispadon látni, Florentino Perez klubelnöknek pedig a szavát kellett adnia, hogy Ronaldo maradni fog. Bár az egyre inkább formába lendülő Robinho mellett nem lesz könnyű érvényesülnie: a fiatal brazil csatár egy hete a Cádiz, a hétközi kupameccsen a Betis, vasárnap pedig a Celta Vigo ellen is betalált.

A Barcának nincsenek jó emlékei a Király-kupa kapcsán: a katalánok Zaragozában kaptak ki 4:2-re, s ezzel véget ért imponáló győzelmi sorozatuk (18 győztes meccs). A bajnokságban viszont továbbra is egyeduralkodók, a Mallorcát Eto’o nélkül is fölényesen verték (Messi duplájának hála), és immár 14 meccse győzelmi szériával büszkélkednek a Primera Divisiónban.
Ha már lúd, legyen kövér – gondolták a zaragozaiak, és a hétvégi bajnokin majdnem megismételték a bravúrt: a Barca kisiklatása után a tabella második helyén álló Valenciát sokkolták, de kétgólos vezetésük sem volt elég a győzelemhez, bár a Valencia csak Generelo kiállítása után, létszámfölényben tért magához (addig félő volt, hogy az elégedetlen szurkolók dühükben ismét „levadásszák” a partjelzőt, mint a szerdai, Deportivo elleni kupamérkőzésen, amikor az asszisztens szemöldöke fel-, a mérkőzés pedig félbeszakadt.

Egyre inkább visszaesik az Osasuna Pamplona: a szezon meglepetéscsapata az álomrajt után törvényszerűen elindult lefelé a lejtőn, és immár harmadik meccsét vesztette el zsinórban, különös módon hazai pályán éppen az ellen a Betis ellen, amelyik vasárnapig egyetlen mérkőzést sem tudott nyerni vendégként, míg az Osasunának pedig ez volt az első hazai veresége.

- gj -

*****

21. forduló, eredmények:

Cádiz–Santander 1:1 (0:0)
Gólszerzők: 75. Lopez, ill. 66. Melo (11-esből)
Athletic Bilbao–Getafe 1:0 (0:0)
Gólszerzők: 74. Orbaiz (11-esből)
Atletico Madrid–Deportivo 3:2 (1:0)
Gólszerzők: 33. és 84. Maxi Rodriguez, 54. Lopez, ill. 47. Castro, 58. Capdevila
Alaves–Real Sociedad 3:1 (1:0)
Gólszerzők: 33. Carpintero, 57. és 85. Aloisi, ill. 89. Sztevanovics
Espanyol–Malaga 3:1 (3:1)
Gólszerzők: 9. és 20. Tamudo, 31. Garcia, ill. 39. Ruano
Osasuna–Betis 0:2 (0:1)
Gólszerzők: 33. Fernandez, 59. Edu
Sevilla–Villarreal 2:0 (1:0)
Gólszerzők: 29. Fabiano, 57. Kanoute
kiállítva: 45. Josico
Valencia–Zaragoza 2:2 (0:1)
Gólszerzők: 82. Kluivert, 88. Aimar, ill. 45. Garcia, 63. Ewerthon
kiállítva: 81. Generelo (Zaragoza)
Mallorca–Barcelona 0:3 (0:1)
Gólszerzők: 39. Giuly, 76. és 82. Messi
kiállítva: 73. Tuzzio (Mallorca)
Celta Vigo–Real Madrid 1:2 (1:1)
Gólszerzők: 40. Lequi, ill. 17. Robinho, 57. Cicinho.


Következik / Tippünk
(február 5.)


Villarreal–Cádiz
60-30-10 1
Sevilla–Osasuna
55-35-10 1
Zaragoza–Betis
30-60-10 1x
Deportivo–Valencia
30-50-20 1x
Barcelona–Atletico
60-30-10 1
San Sebastian–Mallorca
50-30-20 1x
Getafe–Alaves
50-30-20 1
Malaga–Bilbao
40-40-20 x2
Real–Espanyol
70-20-10 1
Santander–Celta Vigo
30-40-30 1x

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább