"Ez nem futball”

"Ez nem futball”

, ktn

Minden idők egyik legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-mérkőzését láthattuk kedden (és szerdán). Alighanem a leghosszabbat is - amelyet azonban nehéz futballmeccsnek nevezni.



A Galatasaray-Juventus mérkőzésen egyszerű volt a felállás: a hazaiak egy győzelemmel a legjobb tizenhat közé juthattak be, míg az olaszok számára egy döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz. A Galatasaray végül 1:0-ra győzött - de hogyan!

A kedd esti találkozón óvatosan kezdtek a felek, a halvány Juventus-mezőnyfölény ellenére nem volt helyzet. Aztán váratlanul leszakadt az ég, előbb jégeső hullott, majd havazni kezdett, s végül a hó ellepte a pályát. A portugál bíró a 31. percben félbeszakította a játékot, majd harminc perc várakozás után a mérkőzés elhalasztása mellett döntött. A hivatalos indoklás szerint a pálya alkalmatlannak bizonyult a játékra, olyannyira, hogy az már a játékosok testi épségét is veszélyeztette. A mérkőzést így szerda délután 14 órára halasztották.


Nem tudni, hogy az érintett felek közül ki hogyan viszonyult a döntéshez, amelyet már a meghozatala után is sokan bíráltak. Egyértelműnek tűnt, hogy a török rendezők nem voltak felkészülve ilyen időjárásra. A bíró eredetileg azért szakította félbe a találkozót, mert nem látta a vonalakat - a pályamunkások ezt a problémát néhány perc alatt megoldották, az azonban mintha fel sem merült volna, hogy letakarítsák a havat a pályáról. Erre nem is volt kapacitás: nagyjából nyolc pályamunkást láttunk sürögni-forogni a pályán. Pedig kreatív megoldásokra bármikor szükség lehet: két héttel ezelőtt például az orrvérzéssel küzdő Sven Bender az összes mezét elhasználta az első félidőben a Napoli ellen, ezért a szervezők a Dortmund ajándékboltjából hoztak neki utánpótlást. Isztambulban is akadt volna még néhány hólapát - és talán pályamunkás is.


A mérkőzés elhalasztása különösen azért bizonyult hibás döntésnek, mert szerdán délután kiderült, hogy a pálya állapota sokkal rosszabb, mint amilyen előző este volt. Kedden - egy alapos letakarítást követően - legalább lehetett volna futballozni, még ha kemény talajon is. Szerdán azonban körülbelül a pálya felén állt a sár, s ezeken a területeken még a labdavezetés is nehézségekbe ütközött. Így ami szerdán zajlott Isztambulban, az szimpla bohózat volt. A látottakat nehéz értékelni. Nem véletlenül reklamált már a szünetben Didier Drogba és Antonio Conte is a portugál bírónál. "Ez nem futball" - érveltek, joggal.


Mert a pályán tényleg nem futball zajlott. A Galatasaray szerzett egy gólt, köszönhetően Drogba és Sneijder rutinjának, így nagy meglepetésre a törökök jutottak tovább. De nem váltak szimpatikus győztessé: a pályamunkások csak azt a térfelet tisztították meg alaposan, amelyiken a törökök a második félidőben a támadásaikat vezethették. Erre épült a Galata taktikája is. Az első félidőből hátralévő 15 percben meg sem próbáltak támadni, majd a szünet után kihasználták a pálya adta előnyöket - miközben a Juventusnak szinte esélye sem volt arra, hogy a felázott térfélen végigvigyen egy normális akciót. Másrészt viszont a Juventus megérdemelte sorsát: az olaszok mindössze egy győzelmet arattak abban a csoportban, amelyben a Real Madrid 20 gólt lőtt. A Juventus szurkolóit egyvalami kárpótolhatja a kínos BL-blamázs után: a zebrák tavasszal az Európa-ligában folytathatják, s a sorozat döntőjét Torinóban rendezik majd...


A kedden lejátszott mérkőzéseken egyébként minden nyitott kérdésre választ kaptunk. Az A csoportban a Leverkusen 1:0-ra nyert az 1 ponttal záró San Sebastian vendégeként, így a második helyen követte a Manchester Unitedet. A C csoportban a Benfica hiába verte meg a PSG-t (2:1), az Olimpiakosz is így tett az Anderlechttel (3:1), így a görögök is ott vannak a legjobb tizenhat között. Érdekesség, hogy a pireuszi mérkőzés második félidejében a hazaiak két tizenegyest is kihagytak, míg a belgáktól három játékost kiállított a játékvezető. A D csoportban a csoportelsőség kérdése és az EL-induló kiléte dőlt el. A Bayern 3:2-re kikapott odahaza a ManCitytől, de ezzel is megőrizte csoportelsőségét, míg a CSZKA Moszkva ellen 2:1-re fordító Plzen az El-be sorolta magát az oroszok rovására.


A nap játékosa: Didier Drogba (Galatasaray)


Már Kínát is megjárta, Európában leírták, de Törökországban bizonyította, hogy ez korai volt. A Juve elleni sorsdöntő meccsen látszott, hogy a Galatának egy fegyvere van: Drogba testi ereje. Ez bejött, Sneijder egy Drogba által lefejelt labdát vágott a jobb alsó sarokba, nyolcaddöntőbe lőve csapatát.



(ktn)


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább