Hosszabbított a dán kapitány, két kulcsemberét is elveszítette a Schalke

Hosszabbított a dán kapitány, két kulcsemberét is elveszítette a Schalke

, hb

Futballhírek az elmúlt 24 órából. December 13.



A Dán Labdarúgó-szövetség 2016-ig meghosszabbította a válogatott trénerének, Morten Olsennek a szerződését. Olsen 2010 óta irányítja a dán csapatot, és ezalatt két világbajnokságon és két Európa-bajnokágon szerepelt az együttessel.

Januárban kés alá fekszik Michel Vorm, a Swansea City kapusa. A holland válogatott portást egy makacs, folyton kiújuló térdsérülés miatt kell megoperálni. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a műtétet követően Vorm mikor állhat újra edzésbe.


Benedikt Höwedes és Julian Draxler egyaránt térdszalag sérülést szenvedett a Schalke Basel elleni Bajnokok Ligája-találkozóján. A gelsenkircheniek tájékoztatása szerint idén már egyik játékosra sem számíthat Jens Keller vezetőedző.


Sébastien Bassong szerződést hosszabbított a Norwich Cityvel. A csapatkapitány újabb két és fél évre, 2016-ig kötelezte el magát a Carrow Roadon. A kameruni középhátvéd idén egy térdsérülés miatt csak 10 mérkőzésen volt bevehető, tavaly viszont 38-ból 35 bajnokin pályára lépett a kanáriknál.


Nem kíván többé szerepelni a nemzeti együttesben Anders Svensson, a svédek válogatottsági rekordere. A 37 éves középpályás 1999-ben debütált a válogatottban, és azóta 148 alkalommal húzta magára a sárga-kék mezt. Svensson két világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon vett részt a skandinávokkal, a szurkolókat pedig 21 találattal örvendeztette meg.


Megsérült az Ajax elleni BL-találkozón a Milan egyik legjobbja, Stephan El Shaarawy. A fiatal támadó a lábfejére kapott egy rúgást, ami miatt legalább háromhetes pihenőre kényszerül.


Az Európa Liga csütörtöki mérkőzéseiről készült összefoglalónkat itt olvashatják el >>>


A nap sztorija

Mégis elmegy az Aranylabda január 13-i díjkiosztó ünnepségére Cristiano Ronaldo. A portugál klasszis korábban úgy nyilatkozott, hogy bojkottálja az eseményt, mert a FIFA elnöke, Sepp Blatter egy beszéde során nyilvánosan kigúnyolta őt. Arról egyelőre nincs hír, hogy az utóbbi hetekben favorittá előlépő Real Madrid-támadó miért gondolta meg magát.


A nap pletykája
Az Interben szereplő Fredy Guarin ügynöke, Marcelo Ferreyra a Manchester Uniteddel és a Tottenhammel is tárgyalásokat folytatott a héten a játékos jövőjével kapcsolatban - értesült a Calcionews24. Az olasz futballportál szerint a két angol együttes valamelyikének 15 millió eurót kellene letennie az asztalra ahhoz, hogy megszerezze a kolumbiai középpályást a nerazzurriktól.


A nap száma
1 - A Premier League-ben a Norwich az egyetlen olyan együttesben, amelyben az idény során még nem talált be cserejátékos.


A nap nyilatkozata
"Tizenkét pontot szereztünk, ugyanúgy, mint az Arsenal és a Dortmund, mégis kiestünk. Bizarr, hogy ilyen teljesítménnyel el lehet bukni, miközben mások egy győzelemmel is továbbmentek" - nyilatkozta a Napoli sztárja, Gonzalo Higuaín, miután csapata 12 pontot gyűjtve csak a harmadik helyen végzett a BL-csoportjában.


Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább