Kényelmes katalánok

Kényelmes katalánok

, ktn

A Barcelona kikapott a Real Sociedadtól, így 2012 nyara óta először áll a spanyol élvonal első helyén a Real Madrid. Ez végre feltüzeli az egyre fásultabbnak tűnő Barcelonát?



Jól indult a hét a Barcelona számára. A Bajnokok Ligájában a csapat a lehető legnehezebb ellenfelet kapta a legjobb tizenhat között, azonban a Manchester City otthonában aratott 2-0-s keddi győzelem nyomán megnyugodhat. Persze, a katalánok jó hangulatához kellett az angolok gyáva játéka és Eriksson játékvezető hibája is, a svéd jogtalanul adott tizenegyest a Barcának 0-0-nál.

Csütörtökre jelentősen romlott a helyzet, egy másik bíró miatt. Pablo Ruz, a Nemzeti Törvényszék bírója elé került az az ügyészségi beadvány, amely szerint a katalán klub nem fizetett be 9,1 millió eurót Neymar tavaly nyári leigazolása után. A vád szerint a Barcelona majdnem kétszer annyi pénzért vette a brazil csodacsatárt, mint amennyit valójában bejelentett - ez pedig sikkasztás. S bár a klub tagadja a vádakat, az ügy miatt Sandro Rosellnek néhány hete le kellett mondania elnöki posztjáról.


Újabb két nap elteltével tovább kopott a klub nimbusza, ezúttal már a pályán történtek miatt. A Barcelona sima, 3-1-es vereséget szenvedett a Real Sociedad vendégeként a bajnokság 25. fordulójában. Az eredményt túlzás lenne bombameglepetésnek nevezni: a Real Sociedad hazai pályán lehengerlő formát mutat, idén csak az Atlético Madridtól kapott ki az Anoetában. Ugyanakkor a Barcelona és a Real Sociedad között jelentős a különbség. Erről néhány héttel ezelőtt győződhettünk meg, amikor a Barca félgőzzel is simán kiverte a Király Kupából a San Sebastian-i alakulatot.


Most azonban inkább a Real Sociedad irányított, s a kínos kudarcért Gerardo Martino edző rögtön magára is vállalta a felelősséget. "Rosszul olvastam a játékot" - mondta a tréner, akit főleg azért vettek elő a szurkolók, mert a Manchester City elleni győztes csapatból hat játékost (Dani Alves, Mascherano, Jordi Alba, Fábregas, Xavi, Alexis Sánchez) is kihagyott, ez pedig luxus egy olyan csapat ellen, mint a Real Sociedad. Ráadásul idegenben: ha Martino végiglapozta volna a statisztikákat, nem jut eszébe pihentetni Xavit és a többieket. A Barcelona utoljára 2007-ben győzött a Real Sociedad vendégeként, vagyis még a Guardiola-féle csodacsapatnak sem sikerült elhoznia a három pontot San Sebastianból.


Az argentin edző ráadásul a mérkőzés közben is rosszul reagált. A Barcelona már az első félidőben is tompának tűnt, s félóra után, Song öngólját követően hátrányba került. Aztán Messi néhány perccel később egyenlített, és ez megint elaltatta a csapatot. "Messi találata visszahozott minket a meccsbe, ezután vártuk a második félidő alakulását" - ezek megint a kényelmes Martino szavai. Amíg azonban a Barcelona csak várakozott, addig a Real Sociedad aktívan alakította a mérkőzés folyását, s két gyors góllal egyórányi játék után eldöntötte a mérkőzés sorsát. Jellemző, hogy a Barca edzője szerint ezután már nem is lett volna értelme beállítani Xavit. S hogy teljes legyen a kudarc Martino számára: a bíró még fel is küldte őt a lelátóra.


A Real Sociedad elleni mérkőzés szimbolikus a Barcelona szempontjából. Adott egy csapat, amely 2008 óta 16 trófeát nyert meg - nagyrészt ugyanazokkal a kulcsjátékosokkal. Érthető az elégedettség, a fáradtság, a kényelmesség. Csakhogy kényelmesen, a meccseket átaludva nem lehet többé aranyérmeket nyerni. A hétvégi vereség miatt a Barcelonának ismét át kellett adnia első helyét a tabellán. Méghozzá annak a Real Madridnak, amely a 2011/12-es szezont bajnokként zárta, de azóta egyetlen forduló után sem vezetett a spanyol ligában. A kérdés csak az, hogy ez melyik csapatot fogja feltüzelni: a Barcát vagy a Real Madridot?


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább