Messi megint a régi volt

Messi megint a régi volt

, ktn

Az idegenbeli győzelem után odahaza sem kegyelmezett ellenfelének a Barcelona és a PSG. Izgalommentes szerda a BL-ben.



A Barcelona-Manchester City BL-visszavágó után is hasonlóan alakult a helyzet, mint az első mérkőzést követően: a katalánok elégedettek voltak, az angolok a bírót hibáztatták. A hazai csapat öröme érthető, a Barca 2:1-re nyert, így kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé. Kellett is a sikerélmény, mivel a Barcelona hétvégén 1:0-ra kikapott a Valladolidtól, vagyis egymás után a második idegenbeli bajnokiját is elveszítette. A mérkőzés előtti hangulatot az sem javította, hogy a hét elején kiderült, Tata Martino nem tölti ki szerződését a klubnál, és a szezon végén távozik a kispadról.

A negatív előjelek azonban mintha felszabadították volna a játékosokat, akik meggyőzően játszottak. Különösen igaz ez Lionel Messire - a kommentárok szerint az argentin 2014-ben még nem futballozott olyan jól, mint a Manchester City ellen. Úgy tűnik, a győzelem és a jó teljesítmény visszaadta a Barca-játékosok hitét, a katalán klub ismét a sorozat egyik legnagyobb esélyesének tűnik. Egy rekordot mindenesetre a Barcelona beállított: a klub sorozatban hetedszer szerepel a sorozat negyeddöntőjében, ami korábban csak a Manchester Unitednek (1996-2003) és a Real Madridnak (1997-2004) sikerült.


Az angolok a Camp Nouban sokkal bátrabban futballoztak, mint az első mérkőzésen, azonban a győzelemre így sem volt sok esélyük. Ehhez hozzájárult, hogy legjobb csatárukat, Kun Agüerót sérülés miatt a szünetben le kellett cserélni. Az argentin addig sem zavart sok vizet: az első félidőben mindössze hatszor ért labdához... A City képviselői a vereség után ismét a bíráskodással foglalkoztak. Annyiban jogosan, hogy a hajrában (1:0-s barcelonai vezetésnél) a játékvezető nem adott meg egy jogos büntetőt a kékeknek Edin Dzeko buktatása miatt. Sőt, a reklamáló Pablo Zabaletát ki is állította. A Citynek aztán tíz emberrel is sikerült egyenlítenie, azonban a mérkőzés végén Daniel Alves beállította a 2:1-es végeredményt.


Az angolok háborgása ezzel együtt sem igazságos: az első félidőben Stéphane Lannoy les címén nem adta meg a Barca teljesen szabályos találatát. A piros lap kapcsán pedig jegyezzünk fel egy érdekes rekordot: Zabaleta volt a 10., angol csapatban szereplő játékos, akit kiállítottak a Barcelona elleni BL-mérkőzésen. A Manchester City továbbra is messze áll a nemzetközi áttöréstől, és ez a klub egykori védője, Danny Mills szerint nagyrészt azért alakul így, mert a klubnak Vincent Kompany mellett nincsenek topkategóriás védői. Martin Demichelis a Barca elleni odavágón kapott piros lapot, miután lemaradt ellenfeléről, és a hétvégi, Wigan ellen hazai pályán elbukott FA-Kupa találkozón is betlizett. Barcelonában Kompany mellett Joleon Lescott állt a védelem tengelyében- de ő sem a megbízhatóság szobra.


A szerdai nap másik mérkőzésén sem akadt sok izgalom. A Leverkusenben 4:0-ra nyerő PSG ugyan hamar hátrányba került a német csapattal szemben, azonban sikerült megfordítania a mérkőzést, s végül 6:1-es összesítéssel lépett tovább a legjobb nyolc közé. "A kemény munka ezután következik" - mondta a mérkőzés után Laurent Blanc, a francia csapat edzője, aki szerint "bónusz", hogy csapata a legjobb nyolc között folytathatja a sorozatot. Kisebb meglepetést keltett, hogy a mostanában kirobbanó formában focizó Zlatan Ibrahimovic nem talált a kapuba. De aggódniuk azért nem kell a PSG híveinek: ezúttal Lavezzi volt eredményes, az argentin játékos az utolsó négy mérkőzésén négy gólt szerzett, vagyis lehet rá számítani, ha a svédnek épp pihenni támad kedve.


A nap játékosa: Lionel Messi (Barcelona)
Lőtt egy kapufát, szerzett egy gólt, és mintha végre kezdené megközelíteni azt a formáját, amelyet az elmúlt években megszoktunk tőle. Az argentin megszerezte a 67. találatát a BL-ben, s ezzel rekordot döntött: egy klub színeiben még senki sem szerzett ennyi gólt a Bajnokok Ligájában.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább