Moyes: háromból egy megvan!

Moyes: háromból egy megvan!

, ktn

2004 tavasza óta rendeznek a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntőket a csoportkör zárása után. Az idei az első alkalom, amikor minden csoportgyőztes megnyerte a párharcát.



A nyolcaddöntők visszavágóinak utolsó napján végre láttunk egy olyan csatát, ami miatt, ha kamaszok lennénk, megszeretnénk a Bajnokok Ligáját. A Manchester United-Olimpiakosz mérkőzés (3:0) nem volt ugyan magas színvonalú, s néhány év múlva már a mérkőzésre sem emlékszünk majd, de legalább volt feszültség és izgalom. Szomorú, de már ez is valami, főleg a sorozat idei nyolcaddöntőinek ismeretében. Korábban simán jutott tovább a Barcelona (4:1-es összesítéssel), az Atlético Madrid (5:1), a PSG (6:1) és a Real Madrid (9:2) - ilyen eredmények nem a legjobb tizenhat között, hanem inkább a BL-selejtezők során fordulnak elő, amikor még versenyben van a feröeri és a magyar bajnok. De azt sem mondhatjuk, hogy a Chelsea (3:1) és a Bayern München (3:1) vért izzadt volna a továbbjutásért, ezekben a párharcokban is csak az eredmény volt szoros. Ez maradt a BL, a lényeg a legjobb nyolc között kezdődik, ezt kell szeretni.

Szerdán csatlakozott a negyeddöntő mezőnyéhez a Manchester United, mondhatjuk, meglepetésre. A vörös ördögök borzasztó formát mutatnak David Moyes irányítása alatt, a bajnokságban lassan már a BL-indulás kivívására sincs esélyük. A pletykák szerint a menedzser ultimátumot kapott a klubvezetéstől: ha nem nyeri meg a soron következő három találkozóját (Olimpiakosz otthon, West Ham idegenben, ManCity otthon), repül. Ha így volt, a fenyegetés megtette a hatását, a ManUTD játékosai rég nem haraptak annyira, mint a görögök ellen. Óriásit focizott Robin van Persie - ő az ötödik ManUTD- és a negyedik holland játékos, aki mesterhármast szerzett a Bajnokok Ligájában. És még Rooneynak is passzolt, talán ez volt a siker titka.


Nagy hibát követnének el azonban a klub szurkolói, ha most ünnepelni kezdenének, és nagy hibát követ el Moyes is, ha az elbizakodottság csapdájába esik. A skót a győzelem után már a BL megnyeréséről vizionált: "Ha megmutatjuk, mire vagyunk képesek, bárki ellen lehet esélyünk. A gond az, hogy eddig nagyon kevésszer mutattuk meg." A gond tényleg az, hogy a Manchester United a szezon nagy részében gyengén futballozott. S tegyük hozzá: az Olimpiakosz ellen is szerencséje volt, mivel a görögök egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet a mérkőzésen. Rengeteg helyzetük akadt és 14 kapura lövési kísérletük is volt. 0:0-nál, 1:0-nál is könnyedén betalálhattak volna, csakhogy David De Gea elképesztő formában védett a meccsen. A görög átok nem múlik: az Olimpiakosznak ez volt a 21. BL-fellépése az európai top három (Anglia, Németország, Spanyolország) csapatai ellen idegenben. És ez volt a 18. veresége.


Vereséget szenvedett a Borussia Dortmund is. A BVB odahaza kapott ki a Zenittől 2:1-re, de az idegenbeli 4:2-es győzelmet követően ez nem osztott-szorzott. Hulk bombagólt lőtt, a Zenitnél pedig új időszámítás kezdődik, miután a nemrég menesztett Luciano Spalletti helyett csütörtöktől André Villas-Boas irányítja az orosz csapatot. A Dortmund idei szezonja sem alakul ideálisan, a sárga-feketék hátránya a bajnokságban 23 pont a Bayernnel szemben, ráadásul sorra szenvedik el a kínos vereségeket. A BL-csoportkörből az utolsó pillanatokban szerzett góllal léptek tovább, s most a Zenit ellen is botlottak - még ha a továbbjutásuk nem is forgott veszélyben. Valami azt súgja, hogy a dortmundi szárnyalásnak lassan vége szakad, a Klopp-éra csúcséve a tavalyi volt, s a klub leszállóágra került.


Nem fogadnánk arra, hogy a szerdai továbbjutók valamelyikét is viszontlátjuk a májusi BL-döntőben.


A nap játékosa: Ryan Giggs (ManUTD)
Persze, RVP volt a legjobb, de a zseniálisan futballozó, 40 évesen és 110 naposan pályára lépő Ryan Giggs rekordot döntött. Immár a walesi a legidősebb mezőnyjátékos, aki szerepelt a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában.


(ktn)


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább