Leszállóágban Terry és a Dortmund

Leszállóágban Terry és a Dortmund

, ktn

Párizsban a PSG, Madridban a Real szerzett gólt a találkozó 176. másodpercében - s végül mindkét hazai csapat meg is nyerte a negyeddöntő első mérkőzését.



Ez nem John Terry hete volt. A Chelsea védője hétvégén a Crystal Palace elleni bajnokit döntötte el - az ellenfél javára. Akkor egy ártatlan beadást csúsztatott a Chelsea kapujába, a kiesőjelöltnek számító Crystal Palace ezzel nyerte meg a mérkőzést. Szerdán sem volt szerencséje. A PSG elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén olyan hibát vétett, amiért talán a serdülőben is lecserélnék. Egy bal oldali beadás után a tizenegyespontra fejelte a labdát, amelyet Ezequiel Lavezzi a labdaátvétel után a felső sarokba bombázott. A PSG ezzel 1:0-ra vezetett, s végül 3:1-re megnyerte a mérkőzést.

Tegyük hozzá, hogy védőtársai sem tettek ki magukért. A párizsiak a harmadik góljukat a 92. percben szerezték, a teljes Chelsea-védelem asszisztálása mellett. Javier Pastore a jobb oldalról cselezte be magát a londoniak tizenhatosára, s végül egészen közelről lőtt a kapu bal oldalába. Nem elég, hogy a hátvédek csak díszkíséretet adtak az argentinnak, Cech sem zárta a rövid sarkot. "Nevetséges gól volt" - értékelte a találatot José Mourinho, aki nehéz helyzetbe került a kékekkel, kétgólos hátrányból kell felállni a Chelsea-nek.


Ennek az esélyét némileg megnöveli, hogy a jövő heti visszavágón nem léphet pályára a Párizsban combsérülést szenvedő Zlatan Ibrahimovic. És a közelmúltban is bízhatnak az angolok. Két évvel ezelőtt a Napoli érkezett az angol fővárosba 3:1-es előnnyel a BL nyolcaddöntőjének visszavágójára - a Chelsea pedig hosszabbítás után 4:1-re győzött. Ráadásul a franciáknál szereplő Edinson Cavani és Lavezzi akkoriban a Napoli játékosa volt. Ezzel együtt a PSG erősebb csapat, mint az akkori Napoli, s könnyen lehet, hogy a Chelsea elleni párharc döntheti el, hogy a franciák valóban belépnek-e a topklubok sorába, vagy tovább kopogtatnak az ajtón. A Chelsea kiesése egyébként komoly ütés lenne az angol futball számára. 2003 óta ugyanis minden BL-idényben bejutott legalább egy angol egyesület a legjobb négy közé - a kékek (valamint a szintén nehéz helyzetben lévő Manchester United) kiesésével ez a sorozat megszakadna.


Leszállóágba került a Dortmund is. A Borussia már a bajnokságban sem a régi, az utolsó nyolc Bundesliga-mérkőzése közül csupán kettőt tudott megnyerni (négyet elveszített). A Real Madrid elleni mérkőzés előtt lehetett sejteni, hogy az erőviszonyok már nem ugyanazok, mint tavaly, amikor a Dortmund hazai pályán 4:1-re kiütötte ellenfelét, majd a madridi vereség ellenére is bejutott a BL-fináléba. A sejtés beigazolódott: a Real Madrid viszonylag könnyen nyerte meg a mérkőzést 3:0-ra. S bár láthattunk néhány kósza dortmundi támadást, ezúttal a Real Madrid tűnt egységesebb, harciasabb, gyorsabb, egyszóval jobb csapatnak.


Sokat elárult a madridiak harci szelleméről az első félidő egyik jelenete: az egyik dortmundi játékos lövésébe Pepe lépett bele önfeláldozóan, s a portugál védő szinte eksztázisban ünnepelte társaival együtt a jól sikerült mentést. A BVB-nél viszont súlyosbodni látszanak a gondok, és a csapat visszaesését nem lehet csupán az eladott labdákkal, Götze távozásával és Lewandowski kedvetlenségével magyarázni. A Klopp-varázslat mintha megtört volna, erről a tréner pálya széli grimaszai is árulkodtak. Aligha kockáztatunk azzal az állítással, hogy a Dortmund számára idén a negyeddöntőben ért véget a BL-szezon.


A nap játékosa: Cristiano Ronaldo (Real Madrid)


Volt már jobb meccse is, de a futsalos góljával ezúttal is beállított egy rekordot. Ez volt az aranylabdás csatár 14. gólja ebben a szezonban. Korábban Ruud van Nistelrooy (ManUTD) és Lionel Messi (Barcelona) is 14 találattal lett gólkirály egy adott BL-szezonban - márpedig Ronaldónak akár még négy meccse is lehet a rekorddöntésre.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább