Sok passz – semmiért

Sok passz – semmiért

, ktn

A dögunalmas keddi meccs (Atlético-Chelsea 0:0) után alig vártuk a szerda estét, a Real Madrid és a Bayern München csatáját. Ez a kilencven perc valamivel jobb szórakozást nyújtott - de csak alig valamivel.



A Bajnokok Ligája elődöntőjének odavágóján a nemzetközi klubfutball egyik klasszikus párharcának újabb felvonását láthattuk, amelyen a Real Madrid 1:0-ra legyőzte a Bayern Münchent. A statisztikák alapján akár a Bayern München is győzhetett volna, hiszen többet birtokolta a labdát (64:36) többször próbálkozott kapura lövéssel (12:8), több szögletet rúghatott (15:3) és több pontos passzt mutatott be (701:270), csakhogy (s ezt, a passzfetisiszták kedvéért egyre gyakrabban le kell, hogy írjuk) a futballt gólra játsszák. Abból pedig a Real Madrid eggyel többet szerzett.

A bajor csapat játékosainak passzolgatása eleinte nyomasztó mezőfölényt hozott, a mérkőzés elején a hazaiak a saját szurkolóik előtt is megszeppent ifiként viselkedtek. De Xabi Alonsóék hamar levetkőzték lámpalázukat, sőt, a 19. percben az első kapura tartó lövésükből gólt is szereztek. Amíg a Bayern csak tili-tolizott, addig a Real az első adandó alkalommal megindult a kapu felé, és Fabio Coentrao parádés centerezése után Karim Benzemának csak az üres kapuba kellett begurítania a labdát.


Ezután minden ugyanúgy folytatódott tovább, a Bayern-focisták kényelmesen adogattak, a Real Madrid játékosai magabiztosan védekeztek. Túl sok izgalom nem maradt a hátralévő időre. Luka Modric hibája után kimaradt egy hatalmas Bayern-ziccer, Mario Götze közeli lövését Iker Casillas nagy bravúrral védte. A másik oldalon több helyzetecske adódott, de Cristiano Ronaldo ezúttal nem találta magát. Ami nem is csoda: Carlo Ancelotti szerint a sérüléséből felépülő játékos csupán ötvenszázalékos erőállapotban volt. Ez látszott rajta.


Pep Guardiola forradalmasította a futballt a tiki-takával, ez kétségtelen. Azonban ez a kispályás focit idéző adogatás olykor kimondottan álmosító. Néha úgy tűnik, hogy a tiki-takázó csapat is elszenderedik a saját stílusától. Nincsenek igazi ritmusváltások, nincsenek változatos támadásfelépítések - csak passzok, passzok, passzok, orrvérzésig. Nincs igazi küzdelem, Guardiola csapatainak játékosain nem érződik, hogy hajlandók lennének megdögleni a sikerért. Márpedig a futballt azért is szeretjük, mert a futballistáktól elvárjuk, hogy egy kicsit minden meccsbe beledögöljenek.


Nem véletlen, hogy a példátlan sikerek ellenére a közelmúltban Franz Beckenbauer is kritizálta a csapat stílusát. "A végén olyan nézhetetlen lesz a játékunk, mint a Barcelonának. Még a gólvonalon is passzolni fogunk. Én másképp látom a futballt" - nyilatkozta márciusban a klub legendája. Aki egyébként a madridi vereség után is kritizálta a Bayern játékát, főleg a dinamikát hiányolva a csapat játékából: "A Real Madrid volt a jobb, a gyorsabb, megérdemelte a győzelmet" - mondta a császár, aki szerint a visszavágón azért a Bayern még kiharcolhatja a továbbjutást.


Főleg azért, mert a BL kieséses szakaszában a Real Madrid még sosem jutott tovább, ha az első mérkőzését odahaza 1:0-ra nyerte meg. A blancókat az 1995/96-os és a 2004/05-ös idényben is a Juventus tréfálta meg, az olaszok Torinóban mindkétszer fordítani tudtak. Az azonban biztató lehet számukra, hogy a kispadjukon Carlo Ancelotti ül. Az olasz a Milan edzőjeként hatszor találkozott a Bayern Münchennel. Négy győzelem mellett kétszer ikszelt a németekkel szemben, szerdán pedig sikerült tovább növelnie a Bayernnel szembeni veretlenségi szériáját. Tényleg ő a bajorok mumusa?


A nap játékosa: Fabio Coentrao (Real Madrid)


Pályafutása első gólpasszát adta a Bajnokok Ligájában - a legjobbkor, ráadásul nem is akármilyet. Furcsa az élet, néhány hónapja még a távozáson gondolkodott, most viszont ő lett az elődöntő egyik hőse Madridban.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább