Balotelli bekattant

Balotelli bekattant

, ktn

Az olasz bajnokság 35. fordulójának rangadóján a Roma 2-0-ra legyőzte a Milant. A két csapat között néha osztálykülönbség mutatkozott a pályán, a gyengén játszó Mario Balotelli pedig a lefújás után bekattant.



A Roma és a Milan összecsapásának a hazaiak számára már nem volt valódi tétje, a farkasok egy héttel korábban bebiztosították második helyüket a táblázaton, az aranyéremre csak akkor lenne esélyük, ha a Juventus a hátralévő mérkőzésein összeomlana, márpedig ennek nem látszanak a jelei. A Milan számára viszont minden meccs döntő fontosságú: a csapatnak némi esélye még van az Európa-ligás helyezés elérésére.

Ehhez képest a Roma végig a kezében tartotta a mérkőzést, és tanári játékkal győzött. Tottiék elegáns, rövid passzos támadófocija szétzilálta a Milan védelmét, Miralem Pjanic gólja pedig az évad egyik legszebb találata volt. A bosnyák támadó előbb átkígyózott Muntari és Montolivo között, utána adott egy finom kötényt Raminak, majd a tizenegyes pontról laposan a kapuba gurított. Parádés szóló volt. A Romának ez volt sorozatban a kilencedik bajnoki győzelme, s már 85 pontnál jár a bajnokságban, amivel klubrekordot állított fel a Serie A-ban. A Milan helyzete viszont a vereség ellenére sem reménytelen. Mivel a vasárnap következő kupadöntőt a tabella élmezőnyében helyet foglaló Napoli és a Fiorentina vívja egymással, így a liga 6. helyezettje is indulhat az EL selejtezőjében. Márpedig a jelenlegi 6. helyezett Torino csupán egy ponttal előzi meg a 10. helyen álló Milant.

A meccs után mégsem a számolgatással voltak elfoglalva a szurkolók, hanem Mario Balotelli újabb botrányával. Az indiszponáltan játszó csatárt Clarence Seedorf a 69. percben lecserélte. Balotelli már ezt is látványosan nehezményezte, majd a lefújást követő beszélgetés során durván nekitámadt a mérkőzést közvetítő Sky Sport Italia szakkommentátorainak.

A stúdióban ülők (Giancarlo Marocchi, Zvonimir Boban és Christian Panucci) több aktivitást vártak volna el a csatártól. Marocchi szerint Balotelli éppen azért nem válik topjátékossá, mert nem mozog eleget labda nélkül, nem mutatja magát. Balotelli felhúzta magát a kritikán. "Nem értesz a focihoz. Hidd el, tényleg nem" - válaszolt Marocchinak, majd azt kezdte fejtegetni, hogy az újságírók túl sokat beszélnek róla, a győzelmek esetén istenítik, de ha kikap a Milan, akkor is mindig őt veszik elő. A rövid szóváltást követően Balotelli egyszerűen faképnél hagyta a tévéstábot.

A válaszok nem késtek. Marocchi (aki a Juventusszal egy BL- és két UEFA-kupa trófeát szerzett, valamint tagja volt az 1990-ben vb-bronzot szerző olasz válogatottnak) fenntartotta véleményét, de sértődés helyett inkább az AC Milan vezetőit hibáztatta a kialakult helyzet miatt. Az egykori középpályás szerint érthetetlen, hogy a meccs után miért a lecserélése miatt nyilvánvalóan ingerült Balotellit küldték nyilatkozni a tévének. Tömören összegzett Boban, aki szerint Balotelli "rendes srác", de a Roma ellen szégyenletesen játszott, s hiányzik belőle az önkritika. A legkeményebben az 1982-es vb-győztes, Francesco Graziani fogalmazott. Az egykori kiváló szélső egyszerűen "fenéken billentette volna a szégyenletesen futballozó" Balotellit.

Az ügy súlyát jelzi, hogy a La Gazzetta dello Sport szerint a balhé miatt veszélybe került Mario Balotelli vb-szereplése, azt pedig az olasz sportlapok szinte tényként kezelik, hogy az AC Milan nyáron igyekszik majd megválni a problémás futballistától.

(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább