2014.05.01., ktn

Két paradigmatikus tréner is fájó vereséget szenvedett a Bajnokok Ligájában. A Guardiola vezette Bayern Münchent hazai pályán ütötte ki 4:0-ra a Real Madrid, José Mourinho Chelsea-jét pedig az Atlético győzte le 3:1-re Londonban. Lisszabonban madridi házidöntő következik: Real-Atlético.

"Pep Guardiola tikitakája megbukott." Ezt olvasni minden futballfórumon - igaz, ezeket a hangokat nem hallottuk, amikor a Bayern átgyalogolt a német mezőnyön, és szinte minden létező rekordot megdöntött, majd a BL-ben is leiskolázott két angol csapatot (Arsenal, Manchester United). A hasonlóság viszont kísérteties a tavalyi és az idei BL-elődöntők között. Egy éve a szupergyors támadófocit játszó, Jupp Heynckes által irányított Bayern München verte ki 7:0-s összesítéssel a fásult Barcelonát, most pedig a gyilkos kontrajátékot produkáló Real Madrid végzett a Bayernnel (5:0). A vesztesek (Barca, Bayern) álmatag labdabirtoklása hatástalannak bizonyult a győztesek (Bayern, Real) tűpontos, gyors futballjával szemben. S közben azt se felejtsük, hogy a válogatott szinten a spanyolok tavaly ugyancsak súlyos vereséget szenvedtek Brazíliától a Konföderációs Kupa döntőjében - az is hasonló felállás volt, a tikitakát elsöpörték. S bár csak három párharcról beszélünk, a tendencia jól látható. Pep Guardiolára vár a feladat, hogy megújítsa azt a modellt, amellyel éveken át sikert sikerre halmozott a Barcelonával.

Carlo Ancelottiról sokkal kevesebb szó esik, miközben nyilvánvaló, hogy ő korunk egyik legjobb futballedzője. Az olasz a kétezres évek közepén csúcsra járatta a Milant, amely a Barcelona sikereit megelőző években Európa talán legjobb csapata volt. Nem vallott szégyent a Chelsea-nél sem (első évében bajnoki cím + FA-kupa győzelem), és aranyéremre vezette a PSG-t is Franciaországban. Most pedig itt az újabb áttörés: a Real Madrid tizenkét év után játszhat ismét BL-döntőt. Ezalatt a madridiak tíz edzőt is elfogyasztottak (közte olyanokat, mint Fabio Capello, Juande Ramos vagy José Mourinho), de egyiküknek sem sikerült a bravúr. Ancelottinak igen, s ez alighanem a tréner alkalmazkodó készségét, intelligenciáját, személyiségét dicséri. Ancelotti mindenütt kiegyensúlyozott csapatokat épít. Sosem adja fel a támadófutballt, amelynek stílusát az adott játékoskeret képességeire szabja. A Seedorfra, Pirlóra épülő Milantól labdabirtoklásra és letámadásra épülő passzfocit láttunk, a Real Madrid villámgyors focistáival eredményesen kontrázik; miközben a védőjáték megszervezéséhez is kiválóan ért. Csapatai, mint a jelenlegi Real, igazi közösségnek tűnnek, játékosai tisztelik, nincsenek balhéi. Le a kalappal Ancelotti előtt.

José Mourinho sorozatban a negyedik BL-elődöntőjében maradt alul. A sors fintora, hogy 2010-ben az Interrel nyerni tudott a sorozatban - azóta viszont papíron sokkal erősebb játékoskerettel rendelkező csapatokkal (2011-13 Real Madrid, 2014 Chelsea) bukik el a finálé kapujában. A mostani kudarca miatt nem fáj érte a szívünk, a Chelsea az Atlético elleni odavágón szégyenletes antifutballt mutatott be. A londoni meccsen már támadtak is a kékek, de a sorsdöntő pillanatban (1:1-nél Terry fejesét bravúrral védte Courtois, majd az Atlético nem sokkal később tizenegyeshez jutott) a madridiaknak volt szerencséjük. Mourinho óriási edző, komoly (bár ellentmondásos) karakter, de mostanában nem gyűjti az aranyakat. A 2010 óta eltelt négy évben mindössze három trófeát szedett össze (spanyol bajnokság, spanyol kupa és spanyol szuperkupa a Real Madriddal), ami, valljuk be, nem Special One-szintű teljesítmény. Mourinho talán túl sok fronton harcol - nemcsak a futballpályán.

Diego Simeone a másik győztes madridi hadvezér. Játékosként kíméletlen középpályás volt, s karrierje során nem sok minden utalt arra, hogy sikeres edzőként látjuk viszont. Európában először 2011-ben tűnt fel, a Catania kispadján, ahol nagy bravúrt végrehajtva sikerült az élvonalban tartania a szicíliai csapatot. Az Atlético Madridnál nagyobbak voltak az elvárások, és az argentin ennek megfelelt. 2012-ben Európa Liga-győzelmet, tavaly pedig spanyol kupa-címet szerzett a csapattal. Idén ezt is túlszárnyalhatja, hiszen még meglehet a spanyol bajnoki cím (1996 után először) és a klub történetének első BL-győzelme is. Az Atlético éppen olyan kőkemény, mint amilyen játékosként Simeone volt, s az általa gyakran alkalmazott ortodox 4-4-2 ellenére (Ancelottihoz hasonlóan) ő is az alkalmazkodásban látja a sikerek kulcsát. "A futball folyamatosan változik, a futballigazságot senki sem ismerheti. Mindannyian tudjuk, hogy fontos a játékosokkal való napi munka, és a játékstílus megfelelő kiválasztása" - nyilatkozta a Chelsea elleni visszavágót megelőzően. Igaza lett, még ha Londonban némi szerencséje is volt a csapatának.

(ktn)