Kedélyes ikszek

Kedélyes ikszek

, focitipp.hu

Németország, 19. forduló

A Bundesligában látszólag minden olyan egyszerű. Hétvégén például az első három helyezett (na és a Wolfsburg) győzött, a többiek pedig szép békésen ikszeltek.



A Bayern takarékoskodik az erejével – Magathék minden bizonnyal már a Milan elleni sorsdöntő BL- mérkőzésekre készülnek. Szombaton a kiszámíthatatlan Leverkusen vizitált az Allianz Arenában, és a bajorok Ballack góljával küldték haza a gyógyszergyáriakat. A német futball egyetlen piacképes focistáját egyébként az Internazionale próbálja becserkészni (a kék-feketéktől nyáron feltehetően távozik Verón), a Bayern vezetősége azonban egyre idegesebben szemléli a helyzetet. Nem véletlenül: az elmúlt években Robert Kovac és Kuffour igazolt ingyen Olaszországba, ráadásul Willy Sagnol is a Juvéba tart. Uli Hoeness nyilatkozata mindenesetre türelmetlenségről árulkodik: „Ballack vagy Madridba megy a Realhoz, vagy Münchenben marad, és Canossán keresztül tér vissza”. A Bayern egyébként képtelen pontot veszíteni az új stadionjában: idei kilencedik hazai bajnokiján is három ponttal gazdagodott.
Az éllovas legfőbb üldözője a Werder. A brémaiak Miroslav Klose hiánya ellenére tartják négygólos hazai átlagukat. A Mainz ugyan ráijesztett a zöldekre, hiszen még negyedóra sem telt el, és már 2:0-ra vezetett a vendégcsapat. A Werder azonban a félidő végén öt perc alatt beszórt három gólt Dimo Wache kapujába, amit még a második szakaszban meg is toldott. A Hamburg jobban megizzadt a győzelemért: a Bielefeld előnnyel fordult a szünetre, de a lengyel Trochowski és a bosnyák Barbarez gondoskodott arról, hogy megmaradjanak az északiak bajnoki reményei. A többi találkozón egyedül Wolfsburgban örülhetett győzelemnek az egyik csapat – történetesen a Wolfsburg. A magyar játékosok e heti mérlege egy perc: Dárdai Pál ennyit töltött pályán (csereként beállva) a Herthában. Robert Vittek viszont megszerezte első gólját az idei szezonban, a Nürnberg így pontot szerezhetett Hannoverben (hazai részről a cseh Štajner egyenlített).

- ktn -

*****

19. forduló, eredmények:

Bayern München–Leverkusen 1:0 (1:0)
Gólszerző: 36. Ballack
Werder Bremen–Mainz 4:2 (3:2)
Gólszerzők: 39. és 69. Valdez, 45. Micoud, 45. Klasnic, ill. 1. Zidan, 13. Weiland
Schalke–Dortmund 0:0
Frankfurt–Hertha 1:1 (0:1)
Gólszerzők: 58. Jones, ill. 20. Boateng
kiállítás: 69. Madlung (Hertha)
Duisburg–Kaiserslautern 2:2 (1:0)
Gólszerzők: 41. Kurth, 62. (11-esből) Tararache, ill. 79. és 83. Halfar
Hamburg–Bielefeld 2:1 (0:1)
Gólszerzők: 51. Trochowski, 73. Barbarez, ill. 26. Boakye
Köln–Stuttgart 0:0
Hannover–Nürnberg 1:1 (0:0)
Gólszerzők: 74. Štajner, ill. 56. Vittek
Wolfsburg–Mönchengladbach 2:0 (1:0)
Gólszerzők: 42. Klimowicz, 64. Hanke.


Következik / Tippünk
(20. ford., február 7-8.)


Stuttgart–Werder Bremen
25-40-35 x2
Mainz–Bielefeld
35-35-30 x
Nürnberg–Frankfurt
35-35-30 1x
Hertha–Bayern München
20-25-55 x2
Leverkusen–Wolfsburg
45-30-25 1
Mönchengladbach–Schalke
35-40-25 1x
Dortmund–Duisburg
40-35-25 1
Kaiserslautern–Köln
30-40-30 x
Hannover–Hamburg
20-30-50 2

(21. ford., február 11-12.)
Bayern München–Nürnberg
70-20-10 1
Frankfurt–Hannover
40-30-30 1x
Hamburg–Mainz
60-30-10 1
Bielefeld–Stuttgart
30-45-25 x
Werder Bremen–Kaiserslautern
60-30-10 1
Köln–Dortmund
30-40-30 x2
Duisburg–Mönchengladbach
30-35-35 x2
Schalke–Leverkusen
45-35-20 1
Wolfsburg–Hertha
30-40-30 x

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább