Debrecen: Közel a bravúrhoz

Debrecen: Közel a bravúrhoz

, hb

A nap témája

A Loki előnnyel, kapott gól nélkül utazhat Fehéroroszországba.



Kedd este a Debrecen 1-0-ra legyőzte az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott BATE Boriszov együttesét a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőfordulójának első találkozóján. A debreceniek Ibrahima Sidibe 56. percben szerzett büntetőjével gyűrték le a fehéroroszokat. A szenegáli támadónak ez volt a második gólja a BATE ellen - két évvel ezelőtt szintén bevette a belorusz bajnok hálóját, igaz, akkor szerzett egy öngólt is az idegenbeli találkozón.

A Loki győzelméhez némi szerencse is kellett, a BATE ugyanis az első negyed órában három-négy tiszta ziccert hibázott el, Csernyik kapus pedig hatalmas szívességet tett azzal a debrecenieknek, hogy a büntetőt megelőzően elütötte a már reménytelen helyzetben lévő Sidibét. Persze az elismerés így is jár a hazaiaknak, akik a hajrában még növelhették is volna az előnyüket, és akár két-háromgólos fórt is összehozhattak volna az egy hét múlva esedékes visszavágóra.


A mérkőzéssel kapcsolatban sajnos két negatívumot is meg kell említeni. Az egyik Kondás Elemér nyilatkozata. A Loki trénere a mérkőzést követően odaszólt azoknak a szurkolóknak, akik kifogásolták, hogy a Nyíregyháza ellen tartalékos csapattal állt ki a Loki, és már a szezon első meccsén elveszített két pontot az együttes. Kondás kioktatta a "fanyalgókat" arról, hogy a BATE a párharc egyik mérkőzése előtt sem játszik vagy játszott bajnokit, a Lokinak ezzel ellentétben két héten belük négy tétmeccset kell megvívnia. Még ha a mesternek igaza is van, rendkívül kicsinyes dolog egy győztes meccs után a bírálóknak üzengetni.


A másik elszomorító dolog az, hogy a valóban nagy téttel bíró találkozóra mindössze tízezer ember látogatott ki, a Nagyerdei Stadion így még csak félig sem telt meg. Emlékeztetőül: ha a Loki sikeresen veszi ezt a kört is, az Európa Liga csoportkörében már biztosan ott lesz ősszel.


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább