Liverpool, Juventus: kínszenvedés

Liverpool, Juventus: kínszenvedés

, ktn

Gyenge formában két európai nagycsapat. A Liverpoolt a Real Madrid leckéztette meg az Anfield Roadon, a Juventus a görög partokon feneklett meg.



Egyre kínosabb helyzetben a Liverpool. Az angol csapat szenved a bajnokságban, és egyelőre a Bajnokok Ligájában sem áll a helyzet magaslatán. A Real Madrid elleni csoportrangadót a címvédő játszi könnyedséggel nyerte meg 3:0-ra az Anfield Roadon, ahol Cristiano Ronaldo megszerezte a 71. BL-gólját, Karim Benzema pedig mindkét tizenhatoson belüli labdaérintése után gólnak örülhetett az első félidőben. 41 perc után kialakult a végeredmény.

A találkozó után ismét mindenki Mario Balotellit szidta. Az olasz csatár láthatatlan volt, a szünetben Brendan Rodgers edző Adam Lallanát küldte be a helyére. Ez Balotelli játéka alapján sem lenne meglepetés, az pedig valóban nagyon furcsa, hogy a focista 45 perc után a játékoskijáróban cserélt mezt Pepével. Ezzel együtt túl könnyű Balotelli kinevezni bűnbaknak: arról például nem tehet, hogy az első madridi gól előtt Ronaldo és James egymaga szaladt át (mint kés a vajon) 5-6 liverpooli védő között. Vagy az is az olasz hibája lenne, hogy az angolok a második félidőben - rájuk nem jellemző módon - feladták a mérkőzést?


A Liverpool ezzel még nagyobb bajba került, és csak az a szerencséje, hogy a másik meccsen az eddig nulla pontos Ludogorec legyőzte a második helyre ácsingózó Baselt. A svájciak nagyon korán emberhátrányba kerültek, és nem is tudták kihúzni a döntetlent Szófiában. Minev a 92. percben lőtt a kapujukba, a Ludogorec győzelme azt jelenti, hogy bolgár csapat először szerzett ponto(ka)t a Bajnokok Ligája csoportkörében.


Lassan meg sem lepődünk azon, hogy az olasz bajnokságot utcahosszal megnyerő Juventus is csak szenved a Bajnokok Ligájában. A zebrák tavaly azért nem jutottak tovább a csoportkörből, mert kikaptak Törökországban - idén pedig a görögországi vereség kerülhet sokba nekik. A gyengén játszó olasz csapat 1:0-ra kikapott az Olympiakosztól, és ezzel visszaesett a csoport harmadik helyére. A döntetlen reálisabb lett volna, a mérkőzés végén Roberto bravúrok sorozatát mutatta be - de egy Juventus-szintű csapattól ez a játék édeskevés.


Sokan Andrea Pirlót hibáztatják a vereség miatt, a sérüléséből nemrég felépült karmester Pireuszban is gyengén futballozott, a görögök gólja az ő labdavesztését követte. A folytonos BL-kudarcoknak azonban valami más oka lehet. „Előre kell lépnünk, hogy messzebbre juthassunk Európában, a Bajnokok Ligájában ugyanis mindenki győzelemre játszik, míg Olaszországban másként mennek a dolgok" - értékelt a meccs után Paul Pogba, a csapat francia középpályása. Nem túloz: az agyontaktikázott olasz bajnokik után a Juventus játékosai csak kapkodják a fejüket, amikor nekik ront egy Atlético Madrid vagy egy Olympiakosz. Most pedig baj van: a következő körben a Juvénak mindenképpen le kell győznie a görög bajnokot, különben komoly lépéshátrányba kerül.


A D csoportban minden eldőlni látszik. A Borussia Dortmund 3:0-ra megverte idegenben a Galatasarayt, ezzel 9 pontos (a német bajnokságban még nem sikerült ennyit szereznie a csapatnak...). A németeket alighanem az Arsenal követi majd a második helyen, az angolok 2:1-re győztek Brüsszelben. Mindez papírforma-eredménynek látszik, de a londoniak sem nyűgözték le a közönséget. Az Anderlecht egészen a hajráig vezetett, majd jött Gibbs (89. perc) és Podolski (91. perc), Arsene Wenger pedig fellélegezhetett. Van miért bánkódniuk a belgáknak, akik a Galatasaray elleni isztambuli mérkőzésükön is a 91. percben kaptak gólt. Mondhatjuk: ha a meccsek 88 percig tartanának, az Anderlecht 6 pontos lenne a csoportban. Így viszont a belgáknak 1 pontjuk van, s lényegében kiestek.


A nap játékosa: Roberto (Olympiakosz)
A 28 éves spanyol kapus nagy napja volt a tegnapi, a görögök nagyrészt neki köszönhették, hogy legyőzték a Juventust - a találkozó után még riválisa, a kispadon ülő Megyeri Balázs is köszöntötte őt egy közösségi portálon.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább