Wenger: ez kínos!

Wenger: ez kínos!

, ktn

Sorozatban ötödször állt meg a BL nyolcaddöntőjében az Arsenal. A tavalyi döntős Atlético tizenegyesek után örülhetett.



Ismét megállt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az Arsenal, amely a hazai 3:1-es vereség után hiába győzött 2:0-ra Monacóban, kevesebb idegenben lőtt gólja miatt búcsúzott. Ez több szempontból is kínos Arsene Wenger menedzser számára.

Kínos azért, mert az ágyúsokat sorozatban ötödször múlja felül egy csapat a BL ezen fázisában. Egymás után ötször kiesni a legjobb tizenhat között - ez elgondolkodtató. Kínos az is, hogy most nem a Milan, a Barcelona vagy a Bayern München győzött az angolok ellen, hanem a Monaco. Ráadásul - s ez is felettébb kínos - ez a Monaco nemcsak a nevében, hanem a pályán látottak alapján is sokkal gyengébb csapat az Arsenalnál. A franciák 3:1-re nyertek Londonban, s már akkor is látszott, hogy játékosai lassabbak, körülményesebbek, mint az Arsenal sztárjai. A játékintelligenciájuknak köszönhették a sikert. Monacóban már ordított a különbség a két csapat között, az Arsenal a játék képe alapján simán megverhette volna három vagy akár négy góllal is a francia élvonal negyedik helyezettjét. Nem véletlen, hogy Arsene Wenger dühösen hagyta el a stadiont, kezdeti sikerei helyszínét.


Kínos továbbá azért is ez a vereség, mert a Monaco - hiába az orosz multimilliomos, Dmitrij Ribolovljev pénze - jelenleg elfeledett, középkategóriás focisták gyűjtőhelye. Ricardo Carvalho, Joao Moutinho, Dimitar Berbatov és az időközben megőszült Jeremy Toulalan jónevű focistának számított - öt-hat évvel ezelőtt. Az Arsenal viszont csak a Manchester Cityhez és a Chelsea-hez képest számít "kiscsapatnak", tavaly nyáron Arsene Wenger 120 millió eurót költött új játékosok leigazolására.


Legfőképpen azonban az angol futball számára kínos a kudarc. Az csak ma este derül ki, hogy a Manchester City képes lesz-e idegenben megfordítani a Barcelona elleni párharcot. Ha nem, akkor a legjobb nyolc közé egyetlen angol csapat sem jut be idén a Bajnokok Ligájában. S bár ez nem lenne akkora szenzáció (hiszen két évvel ezelőtt egyetlen csapat sem volt ott a legjobb nyolc között), a kétezres évek végének zajos sikerei után úgy tűnik, a tendencia egyértelmű: az angol csapatok hegemóniája megtört.


Angol csapatok a BL negyeddöntőjében


2015: 0 vagy 1 (Manchester City?)
2014: 2 (Chelsea, Manchester United)
2013: 0
2012: 1 (Chelsea)
2011: 3 (Chelsea, Manchester United, Tottenham)
2010: 2 (Arsenal, Manchester United)
2009: 4 (Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester United)
2008: 4 (Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester United)
2007: 3 (Chelsea, Liverpool, Manchester United)
2006: 1 (Arsenal)


A másik keddi mérkőzés után a Bayer Leverkusen képviselői bosszankodhattak - volt okuk rá. A hazai 1:0-s győzelmüket követően kaptak egy peches gólt Madridban az Atléticótól, majd hosszabbítás után, tizenegyesekkel kaptak ki a tavalyi döntőstől. Pedig a Leverkusen a pályán minimum egyenrangú ellenfele volt az Atléticónak, s könnyen megszerezhette volna 120 perc alatt azt a gólt, amely aranyat (azaz továbbjutást) ért volna. "Talán nem voltunk elég bátrak" - mondta a lefújás után a vendégek csapatkapitánya, Simon Rolfes. Ebben van valami, persze, utólag mindig okosabb az ember. Az viszont német csapattól szokatlan volt, hogy a Bayer focistái az ötből három büntetőt is elrontottak. A meccs negatív hősének a 25 éves Ömer Toprak bizonyult: az Atlético első góljánál az ő lábáról pattant a kapuba a labda, a büntetőpárbaj során pedig a török a kapu fölé lőtt (hibázott még Calhanoglu és Kiessling).


A nap játékosa: Fernando Torres (Atlético Madrid)


Ősszel még az AC Milannál sorvadozott, most viszont a BL negyeddöntőjére készülhet, miután csapata utolsó tizenegyesét ő értékesítette a nyolcaddöntő visszavágóján. A futballista kedden lépett pályára először BL-mérkőzésen a Vicente Calderónban Atleti-mezben - 30 évesen.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább