Az este, amikor a zebrából oroszlán lett

Az este, amikor a zebrából oroszlán lett

, ktn

A meccs előtt alig adtak esélyt a Juventusnak, amely végül 2:1-re megverte a Real Madridot a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.



A Bajnokok Ligája elődöntőjének sorsolása előtt megjelent egy mém, amelyen három oroszlán bámult egy zebrát a szavannán. A zebra értelemszerűen a Juventus volt, az oroszlánok pedig a lehetséges ellenfelek, a Barcelona, a Bayern München és a Real Madrid. Végül a címvédő Realnak volt szerencséje azzal, hogy levadászhatja a zebrát, a torinói odavágó alapján azonban úgy tűnik, a Juventus nem áldozatként érkezett a legjobb négy közé. A nemzetközi szaksajtó véleményére rácáfolva a torinóiak 2:1-re megverték a Real Madridot a találkozó odavágóján. Nagy meglepetés született Torinóban, s összeszedtünk néhány olyan érdekességet a mérkőzéssel kapcsolatban, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy ez az eredmény szülessen meg.

Nem gondoltuk volna, hogy 2:1 után inkább a Juventusnak lesznek helyzetei. A Tévez tizenegyesgólja után hátralévő harminc percben a Real Madrid támadott, támadgatott, de a 3-5-2-es rendszerre (ami védekezésben valójában 5-3-2-nek bizonyult) átváltó Juventus nem adott teret a kibontakozásra. Sőt, levegőben lógott a Juventus újabb találata, 2:1 után valószínűbbnek tűnt, hogy 3:1 következhet, mintsem 2:2.


Nem gondoltuk volna, hogy a Juventus a sérült Paul Pogba nélkül ilyen masszív középpályás-játékot mutat be, s ezen a téren is felülmúlja a Real Madridot. A kedd esti mérkőzésnek nemcsak Andrea Pirlo volt a főszereplője, hanem az elmúlt hónapok nem túl meggyőző játéka után az elődöntőben kiválóan futballozó Arturo Vidal és Claudio Marchisio is.


Nem gondoltuk volna, hogy ez - a madridi sztárokhoz képest legalábbis - lassú, körülményes játékosokból álló Juventus futómennyiségben is messze lekörözi majd a Realt. Az olasz játékosok összesen 114.6, a spanyolok viszont csak 106.9 kilométert futottak a mérkőzésen. Azt pedig egyenesen hihetetlennek tartjuk, hogy a mezőny minden tagjának teljesítményét figyelembe véve a 35 éves Andrea Pirlo volt a második legtöbbet futó játékos (Vidal mögött) a maga 11.8 kilométerével.


Nem gondoltuk volna, hogy a kiváló taktikusként ismert Carlo Ancelotti csődöt mond Torinóban. A sérülések miatt ismét a középpályán szerepeltetett Sergio Ramos nagyon gyengén játszott, elképesztően rossz, indokolatlan megmozdulásokkal borzolta a Real-rajongók kedélyeit. Ramos középpályára állításával ráadásul a védelem közepe is "kilyukadt", Varane és Pepe mintha nem értette volna meg egymást. Az első gól előtti madridi védekezés érthetetlen volt: Carlos Tévez a tizenhatoson belül úgy kapott labdát, hogy nagyjából tíz méterre állt a hozzá legközelebbi vendégfocista.


S végül nem gondoltuk volna, hogy Gareth Bale ennyire kiábrándító teljesítményt nyújt. A százmilliós csatárt leradírozta a pályáról a Juventus 33 éves védője, a Premier League-ből kiselejtezett Patrice Evra. Bale-nek sem lövése, sem pontos beadása nem volt ezen a mérkőzésen. Joggal kérdezhetjük, hogy akkor mije volt.


Összességében azért a Real Madrid helyzete nem reménytelen. 2:1-es hátrányból a BEK/BL eddigi történetét figyelembe véve 49 százalék a spanyolok továbbjutási esélye.


A nap játékosa: Andrea Pirlo (Juventus)


A veterán futballista régóta az eszét használja csak - szoktuk mondani. Ehhez képest a Real ellen végigfutotta a meccset, a hajrában becsúszva szerelt. Óriási meccse volt a keddi BL-elődöntő.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább