A Barca besétált Berlinbe

A Barca besétált Berlinbe

, ktn

A Messi-korszak harmadik BL-döntőjére készülhet a Barcelona, miután müncheni veresége ellenére 5:3-as összesítéssel lépett túl a Bayern Münchenen. Az előző két "messis" finálét - mindkétszer a ManUTD ellen - megnyerték a katalánok.



0:3-ról felállni - a BEK és a Bajnokok Ligája sorozatában ez mindössze három csapatnak sikerült, a Barcelonának, a Werder Bremennek és a Galatasaraynak. Csoda lett volna, ha ehhez a hármashoz kedden este a Bayern München csatlakozik. Csodák márpedig nincsenek, a Bayern 3:2-re győzött az Allianz Arenában, összesítésben azonban a Barcelona nyerte meg a párharcot 5:3-ra.

Igazán komoly esélye nem is volt a Bayernnek ezen a mérkőzésen, pedig a hazaiak már a 7. percben vezetést szereztek, egy szöglet után Mehdi Benatia fejelt a kapuba. Már csak két gól kell a hosszabbításhoz - reménykedhettek az optimista a Bayern-fanok, de hamar elment a kedvük az élettől. A fantasztikus barcelonai trió kétszer villant, Messi indított, Suárez centerezett, Neymar gólt lőtt. Messiék elképesztő pontossággal játszották ki a bajorok védőit, de a gólokhoz a Bayern védelmének amatőr hibái is kellettek. A második gól előtt például a marokkói Benatia feleslegesen lépett fel a felezővonalhoz, a mögötte üresen maradt területet azonnal bejátszották a katalánok, az első meccsen is komoly hibákat vétő Bernat lemaradt. Ebből a Bayernből nemcsak Ribéry és Robben hiányzott a Barcelona ellen, hanem a balhátvéd, David Alaba is. Az eredményen így is javíthattak volna a németek, csakhogy a barcelonai német, Marc-André ter Stegen parádés napot fogott ki. A kapus Lewanndowski lövésénél mutatott komoly bravúrt, a gólvonal felé pörgő labdát sikerült időben kihalásznia a kapu elől.


A második félidőben a Barcelona "városnéző" üzemmódra váltott. A németeknek öt gólt kellett volna lőniük a továbbjutáshoz, a barcások kettőt hagytak is nekik, így alakult ki a végeredmény: 3:2 a Bayern javára. Szép gólt lőtt Lewandowski és Thomas Müller is (utóbbinak ez volt a negyedik találata a Barcelona ellen, nála többször - ötször - csak Andrij Sevcsenko volt eredményes a BL-ben a katalánok ellen), de ez még szépségtapasznak is kevés volt. Két évvel ezelőtt a Bayern 7:0-val búcsúztatta a Barcelonát a Bajnokok Ligája elődöntőjében, most a Barcelona nyert 5:3-ra.


Érdekesség, hogy a két évvel ezelőtti találkozó visszavágóján (amelyet a Bayern 3:0-ra nyert meg a Camp Nouban) a hazaiak csatársora így állt fel: Fábregas, Villa, Pedro. A kedd esti Messi, Suárez, Neymar hármas jobb minőséget képvisel, és ez meglátszik az eredményen is. S ha már Messinél tartunk: a csatárnak nem sikerült a jubileum. A mérkőzés előtt 99 pontnál járt a BL kanadai táblázatán (77 gól, 22 assziszt), s ha nem vigyáz, az idei versengésben saját csapattársa előzheti meg. Duplájával Neymar feljött a második helyre Cristiano Ronaldo mellé az idei BL góllövőlistáján, 9 góllal, s már csak egy gólra van a vezető Messitől. A döntőben kettejük között is kialakulhat küzdelem - a gólkirályi címért.


Lionel Messi személye egyébként kedvező előjel a Barcelona számára. Az argentin eddig kétszer lépett pályára BL-döntőben, s a csapat mindkétszer győzött (2009-ben 2:0-ra, 2011-ben 3:1-re, mindkétszer a Manchester United ellen). Az csak ma este derül ki, hogy idén a Real Madrid vagy a Juventus lesz-e Luis Enrique csapatának ellenfele. Az azonban biztos, hogy Berlinben a Barcelonának nehezebb dolga lesz, mint - meglepetésre - a Bayern ellen volt.


A nap játékosa: Neymar (Barcelona)


Két gólt szerzett Münchenben, így sorozatban a hetedik tétmérkőzésén volt eredményes a brazil sztár, s ezeken a találkozókon 9 gólt jegyzett. A tavalyi szezonban még csak ismerkedett Barcelonával, idén meg is hódította: minden meccset számítva 37 találatnál jár.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább