"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"

"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"

, kl

Sokszor mondják, felejtsük el az Aranycsapatot és ez igaz, de emlékezni mindig kell valamire. Az elmúlt időszak legnagyobb futballsikere továbbra is egyértelműen a Fradi BL-szereplése volt az 1995/96-os idényben. 1995. augusztus 9-én, a Fradi megtette az első lépést. Húsz évvel ezelőtt. Emlékezünk.



Azt mondják, vannak pillanatok, amelyekre életünk végéig megmaradnak a tudatunkban. Például arra mindenki emlékszik, mit csinált 2001. szeptember 11-én. De a magyar (és főleg ferencvárosi) futballbarátok arra is emlékeznek, hol voltak 1995. augusztus 9-én.

Én például Tiszabábolnán voltam, apámmal. A vályogházat raktuk rendbe, amit egy soha vissza nem kapott kölcsön jelzálogaként írtak a nevére. Borsót akartunk vetni a kertbe, de a föld annyira agyagos volt, hogy minden egyes ásónyomás után hallani lehetett azt a jellegzetes cuppanó hangot. A házba nem volt bekötve se a víz, se a villany. A vizet egy közkútból lehetett behordani, a világítást petróleumlámpával oldottuk meg.


Az élet azonban Tiszabábolnán sem állt meg, a Fradi az Anderlecht ellen játszott. Tét: a Bajnokok Ligája csoportköre. Akkor még csak 16 csapattal, és csak a bajnokokkal. Nem voltak állandó mezszámok, névfeliratok, klasszikus kiosztás egytől tizenegyig, pont. A meccset nem lehetett kihagyni, a szomszéd Erzsike megengedte, hogy este nála nézzük a meccset. A tévé fekete-fehér volt (Videoton), ami akkor már kellemetlen volt egy városi embernek, de jobb, mint a semmi. Nem voltak messze még a rádiós körkapcsolások, egy évvel azelőtt a Dudelange elleni 6:1-eket még rádión hallgattuk, úgy is élmény volt.


Simon a gólvonalról ment, mázli! Aztán Albert sarkal, de Kopunovics lesen, pedig micsoda gól volt! A belga bajnok ellen 0-0 a félidő. A vereség benne volt a meccsben, de a megalázó vereség, a kiábrándító, csapnivaló szerencsétlenkedés nem. A Fradi küzdött, de tényleg. Nem úgy, a szónak nem abban az értelmében, ahogyan ma, a mai magyar futballban használják a küzdeni szót. Küzdött, és ez Kuntics góljában manifesztálódott.


Nézzük meg azt a gólt: ma ez ziccer egy magyar csapatnak? Eljut egyáltalán idáig? Egy (vagy több) ilyen helyzetig? Ha eljut, belövi azt? Mára csak a magyarázkodás maradt. Kondás Elemér nyilatkozta a trondheimi meccs után a Nemzeti Sportnak a visszavágó első tizenöt percéről: "Nem szoktam különösképpen foglalkozni az ellenfél kispadjával, de ebben az időszakban bizony ideges, nyugtalan arcokat láttam a hazai kispadon." Kétgólos előnynél nyugtalankodtak. Bizonyára így volt, ellenőrizni nem tudjuk. De a lenti videón (4:40-nél) érdemes megnézni az Anderlecht edzőjének, Herbert Neumann-nak arckifejezését. Sokat elmond az erőviszonyokról.



A szombati Nemzeti Sport négyoldalas cikkben szólaltatta meg az akkori szereplőket. Goran Kopunovics így emlékezett a visszavágón szerzett góljára: "Felrobbant a stadion. Sokan állítják, hogy az volt a leghangosabb gólöröm az Üllői úton. Az egész stadion, sőt az egész ország együtt lélegzett velünk. De szomorúvá tesz, hogy megint erről beszélünk. Akkor ugyanis biztos voltam benne, hogy a következő húsz évben hat-nyolc alkalommal ott lesz a Fradi a főtáblán."

És mit mondott Hajdú B. Kuntics gólja után? "Most már olyan komoly baj csak nem jöhet." Pedig fél óra hátravolt. Ebben a megállapításban benne van minden, ami az akkori viszonyokat jellemezte: azt a Fradit nem kellett félteni, annak a Fradinak csak drukkolni kellett, nekik elég volt, és a szurkolóknak is. Nem volt mellébeszélés, maszatolás, kifogás, csak az eredmény: Anderlecht-Ferencváros 0:1.

Erzsikétől hazafelé apám próbált a realitás talaján maradni: figyeld meg, két hét múlva kapunk egy hármast.


Szerencsére nem lett igaza.


(kl)

További cikkek a rovatban

Színház az egész (futball)világ!

, Kiss László

Színház az egész (futball)világ!

Tartozom egy vallomással. Nem másnak, magamnak. Egy ideje alig nézek focit. A tabellákat persze frissítem, minden nap, szünet nélkül.

Tovább

Ki lesz a Focitipp szakértője?

, Focitipp Official

Ki lesz a Focitipp szakértője?

Tippjátékot indítunk a Focitippen, amely miatt egész évben lesz miért izgulni: az alábbi kérdésekre ugyanis a válaszokat csak jövő tavasszal kapjuk majd meg.

Tovább

”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”

, kl

”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”

A Videoton megszerezte első győzelmét a 2015/16-os idényben, de a diósgyőri mérkőzés mégsem erről marad emlékezetes.

Tovább

Bepalizva

, hb

Bepalizva

Dárdai ment, de az erkölcsi győzelem a miénk. Legalábbis papíron.

Tovább

Idézzük fel az Egervári-korszakot!

, ktn

Idézzük fel az Egervári-korszakot!

A finnekkel szemben hagyományosan szerencsések vagyunk, de most nem csak ebben bízhatunk. A "tavaszi idény" utolsó selejtezője következik a magyar válogatott számára, Helsinkiben. Hatalmasat léphetünk a továbbjutás felé.

Tovább

Focira várva

, ktn

Focira várva

Az idei Afrikai Nemzetek Kupájáról hiányzik az afrikai futball két legnagyobb csillaga: Samuel Eto' és Didier Drogba. Érdemes lesz nézni a meccseket?

Tovább

Egy elpocsékolt évről

, ktn

Egy elpocsékolt évről

Eltelt egy év, és ismét a bukaresti román-magyar meccset várjuk.

Tovább

A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?

, hb

A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?

Ma este elrajtol az Eb-selejtezők második (és aztán a harmadik) köre, avagy jön a "Futball Hete". De kell ez nekünk?

Tovább

José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés

, ktn

José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés

Ne szépítsük, borzasztó szomorú volt nézni ezt a riportnak álcázott vergődést. - Jegyzet a Sport TV felejthetetlen José Mourinho-interjúja ürügyén.

Tovább

Calcio: itt a vége?

, ktn

Calcio: itt a vége?

Augusztus 11-én elnököt választ az Olasz Labdarúgó-szövetség. A voksolásnak ezúttal tényleg komoly tétje van.

Tovább