Mi lesz veled UEFA kupa?

Mi lesz veled UEFA kupa?

, kl

UEFA kupa, nyolcaddöntők

Nem sok jót jósolunk az UEFA Kupának. A nézőszámok alacsonyak, a csapatok gyengék, ráadásul igazából meg sem szakadnak a továbbjutásért. Ennek rossz vége lesz�



Volt egyszer egy KEK
1999-ben került rendezésre Kupagyőztesek Európa Kupájának utolsó idénye. A győztes az olasz Lazio {Marchegiani - Favalli, Mihajlovic, Nesta, Pancaro - Mancini (90. Couto), Nedved (84. Lombardo), Sztankovics (56. Sergio Conceicao), Almeyda - Salas, Vieri} lett, miután 2:1-re verte a spanyol Mallorcát. Az erőviszonyoknak megfelelően már a legjobb 16 között sejteni lehetett a döntő kimenetelét, mert a világoskék mezes rómaiak és az azóta már kiesőjelöltnek számító Mallorca akkoriban sokkal jobb erőkből állt, mint manapság. De nézzük, kik alkották 1999-ben a nyolcaddöntő mezőnyét: a norvég Valeranga, az Apollon Limassol, a Panioniosz és az első fordulóban az MTK ellen kettős győzelemmel továbbjutó osztrák "szupercsapat": az SV Ried. Ilyen körülmények között persze nem csoda, hogy a következő évben nem írták ki a sorozatot.

A Bajnokok Ligája mindent visz
Amióta a legrangosabb trófea megszerzéséért az elitligák három-négy (vagy öt: lásd tavaly az angolokat) csapatot is indíthatnak, azóta az UEFA kupa mezőnye is felhígult. Hiányoznak belőle azok a nagycsapatok, akik rangot adtak a kiírásnak. Az Európai Labdarúgó Szövetség úgy próbálja manapság a kupaküzdelmeket izgalmassá tenni, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörében harmadik helyezett csapatok az UEFA kupában folytathatják a tavaszi idényt. Szerencsétlenségünkre az FC Porto és a Man. Utd. sem volt képes legalább harmadikként végezni csoportjában, ezért helyettük a cseppet sem nézőcsalogató Lille és a szlovák Artmedia jutott az UEFA kupába. (Minden tiszteletünk a kiscsapatoké, és a továbbjutásuknak örvendtünk is, de sajnos ez a minőség rovására ment). Az érdektelenségre jó példa a Palermo-Slavia Praha mérkőzés, amelyet mindössze nyolcezren néztek meg a bajnoki meccsekre általában megtelő Renzo Barberában. Az UEFA kupa tehát - hasonlóan a nemrég kimúlt Kupagyőztesek Európa Kupájához - mostohagyerekké vált Nyonban, amit mi sem bizonyít jobban, hogy ebben az évben előre kitalált menetrend szerint zajlanak mérkőzések, kizárva ezzel a sorsolások izgalmát, de valószínűbb, hogy a látványos ceremónia költségét spórolták meg az illetékesek. Végezetül egy kis emlékeztető, hogy nem is olyan régen milyen csapatok küzdöttek egymással ugyanebben a stádiumban.

Az UEFA kupa, nyolcaddöntőjének párosítása az 1999-2000-es szezonban

Parma-Werder Bremen
Slavia Praha-Udinese
Juventus-Celta Vigo
Roma-Leeds
Mallorca-Monaco
Borussia Dortmund-Galatasaray
Atlético Madrid-Lens
Arsenal-Deportivo La Coruna

(kl)


UEFA kupa, 2. forduló, visszavágók


Racing Strasbourg-Liteksz Lovecs 0:0

Strasbourg (2:0)
Middlesbrough-Stuttgart 0:1 (0:1)
Gólszerzők: Tiffert (12.)
Middlesbrough - idegenben lőtt gólokkal
Palermo-Slavia Praha 1:0 (0:0)

Gólszerzők: Godeas (51.)
Palermo - idegenben lőtt góllal

Steaua Bukarest-Heerenveen 0:1 (0:0)

Gólszerzők: Bruggink (85.)
Steaua (3:2)

Sevilla-Lokomotiv Moszkva 2:0 (1:0)
Gólszerzők: Maresca (37.), Puerta (89.)

Sevilla (3:0)

Marseille-Bolton 2:1 (1:1)

Gólszerzők: Ribery (45.), O'Brien (67.:öngól) ill. Jannakopulosz (25.)
Marseille (2:1)

Rapid Bukarest-Hertha BSC 2:0 (0:0)

Gólszerzők: Niculae (54.), Buga (74.)
Rapid (3:0)
Monaco-Basel 1:1 (1:0)

Gólszerzők: Vieri (21. 11-es) ill. Majsztorovics (54.)

Basel (2:1)

Lens-Udinese 1:0 (0:0)

Gólszerzők: Frau (55.)
Udinese (3:1)
Zenit-Rosenborg 2:1 (0:1)

Gólszerzők: Kerzsakov (55.), Gyenyiszov (87.) ill. Riseth (45.)
Zenit (4:1)

Roma-FC Bruges 2:1 (0:0)

Gólszerzők: Mancini (55.), Bovo (71.) ill. Verheyen (59.)
Roma (4:2)

Espanyol-Schalke 0:3 (0:0)

Gólszerzők: Kuranyi (54.), Sand (70.), Lincoln (73.)
Schalke (5:1)
Sahtar Donyeck-Lille 0:0

Lille (3:2)

Hamburg-Thun 2:0 (2:0)

Gólszerzők: van Buyten (2., 33.)

Hamburg (2:1)

AZ Alkmaar-Betis 2:1 (2:0, 2:0, 2:1)
hosszabbítás után
Gólszerzők: Arveladze (26.), Jaliens (35.) ill. Melli (94.)

Betis (3:2)

Levszki Szófia-Artmedia 2:0 (2:0)

Gólszerzők: Angelov (14., 27.)
Levszki (3:0)

A további menetrend
március 9., március 15-16. (zárójelben a csapatok pillanatnyi helyezését láthatják, a bajnokságukban)

Egyik ág

Rapid Bukarest (7.)-Hamburg (3.)
Basel (1.)-Strasbourg (18.)
Roma (4.)-M'boro (16.)
Steaua (2.)-Betis (14.)

Másik ág

Palermo (10.)-Schalke (4.)
Marseille (8.)-Zenit (6. lett tavaly)
Udinese (14.)-Levszki (2.)
Sevilla (6.)-Lille (3.)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább