Új arcok az idei BL-ben: Hiddink, Spalletti, Zidane

Új arcok az idei BL-ben: Hiddink, Spalletti, Zidane

, Kiss Tibor Noé

Kedden folytatódik a Bajnokok Ligája az egyenes kieséses körrel. Ezen a héten nyolc csapat lép pályára, lássuk, mi történt velük a csoportkör decemberi zárása óta.



PSG–Chelsea

(kedd, 20:45)

 

A PSG számára a francia bajnokságnak lényegében már nincs tétje, a párizsiak előnye 12 fordulóval a bajnoki zárás előtt 24 pont a második helyen álló Monacóval szemben. Ha a Chelsea elleni BL-nyolcaddöntőt egy héttel korábban rendezték volna, akkor most azt írnánk, a franciák a favoritok, a legutóbbi néhány napban azonban minden összekuszálódott. Szombaton megszakadt a csapat 17 mérkőzéses győzelmi sorozata, miután a Lille ellen a PSG-nek be kellett érnie egy 0–0-val. Ennél már csak az volt kínosabb, hogy nyilvánosságra került egy videó, amelyen a csapat elefántcsontparti jobbhátvédje homoszexuálisnak nevezte a csapat edzőjét, emellett több játékostársának is beszólt, Ángel di Mariát például bohócnak titulálta. Aztán persze elnézést kért, de ezzel elkésett, klubja ugyanis fegyelmi vizsgálatot indít ellene, így a Chelsea elleni keddi mérkőzésen nem is léphet pályára. „A csapat kicsit megzavarodott” – nyilatkozta az ügyről Laurent Blanc, elismerve, hogy a PSG számára a lehető legrosszabbkor jött ez a kínos sztori.

 

A pályán, főleg a Parc des Princes-ben azért még a PSG az esélyes. A franciák az utolsó 37 nemzetközi kupameccsük közül csupán egyet veszítettek el odahaza: 2006 novembere óta egyedül a Barcelona tudott győzni Párizsban a tavalyi BL-negyeddöntő első mérkőzésén 3–1-re. A Chelsea-vel szemben kellemesek Blanc-ék emlékei, a két csapat tavaly a sorozat ugyanezen fázisában találkozott, és a párizsi 1–1-et egy londoni, hosszabbításos 2–2 követte. Ez utóbbi talán az előző idény egyik legemlékezetesebb mérkőzése volt, ahol a franciák kétszer is felálltak a földről, miközben egy teljes meccsnyi időt töltöttek emberhátrányban Zlatan Ibrahimovic kiállítása miatt. S hogy visszakanyarodjunk Aurier-hez is: a londoni meccs után a bekk a Facebookon rapper-stílusban sértegette Björn Kuipers bírót (szavait nem idézzük), ami miatt az UEFA három mérkőzésre eltiltotta.

 

A Chelsea egyértelműen felszálló ágban van. Tavaly ősszel sokáig úgy tűnt, hogy a legnagyobb sztárok olykor José Mourinho ellen játszanak, és csak a Bajnokok Ligájában kapták össze magukat az önbecsülésük miatt. A bajnoki címvédésről már senki sem álmodozik Londonban, a BL azonban más tészta, ráadásul amióta Guus Hiddink átvette a csapatot december 21-én José Mourinhótól, a Chelsea még veretlen (11 mérkőzés, 5 győzelem, 6 döntetlen). A holland menedzser stílusát a játékosok jobban kedvelik, mint a sprőd Mourinhóét, a Hiddink által ismét a kezdőcsapat állandó tagjává tett John Obi Mikel szerint a kommunikáció minden téren javult a klubnál. A játék is: a Newcastle ellen bő negyedóra után már 3–0 volt a Chelsea javára (a végeredmény 5–1) szombaton. Hiddink a legnagyobb hatással alighanem Diego Costára lehetett, aki december vége óta megtáltosodott, és másfél hónap alatt több gólt lőtt a bajnokságban (7), mint az addig eltelt négy nap során (3). A Chelsea-vel kapcsolatban már csak egy rejtély maradt: miért vették kölcsön januárban Patót a Corinthianstól?

 

Benfica–Zenit

(kedd, 20:45)

 

A keddi menü része a portugál és az orosz csapat találkozója is, amelynek pikantériája, hogy a vendégeknél két ex is pályára léphet: Alex Witsel és Ezequiel Garay korábban a Benficában is futballozott. De a portugál vonulat nemcsak emiatt erős a Zenitnél, André Villas-Boas és Hulk a Porto edzőjeként, illetve játékosaként sokszor megkeserítette a lisszaboniak életét. A két együttes egyébként a tavalyi sorozat csoportkörében találkozott egymással, akkor az oroszok mindkétszer nyertek, de ez is kevés volt, a két csapat egyaránt búcsúzott a sorozattól. A Zenit nagy meglepetésre idén ősszel (a BL-résztvevők közül egyedüliként) az első öt mérkőzését megnyerte a csoportban, és a Benfica kiverésével klubtörténelmet írhat: a szentpéterváriak még sosem jutottak be a legjobb nyolc közé ebben a kupasorozatban. Aki ebben a segítségükre lehet, az a januárban igazolt fürge csatár, a Dinamo Moszkvától érkezett Alekszandr Kokorin. És ami az oroszok ellen szól, az a szokásos körülmény: a Gent elleni decemberi BL-meccs volt a szentpéterváriak utolsó tétmérkőzése.

 

Roma–Real Madrid

(szerda, 20:45)

 

Az AS Roma a BATE Boriszov elleni hazai 0–0-nak köszönhetően élte túl a csoportkört egy olyan mérkőzésen, amelyen a belorusz csapat sokkal jobban futballozott, s amelynek végén a farkasok drukkerei a továbbjutás ellenére füttykoncerttel küldték öltözőbe kedvenceiket. Ez nem csoda: a Roma volt minden idők leggyengébb továbbjutója volt a BL-mezőnyében. A csapat mindössze egy mérkőzést nyert meg a csoportkör során (Leverkusen 3–2), kapott viszont 16 gólt (ez BL-továbbjutótól negatív rekord). Emlékezzünk csak: 2009 őszén a Debrecen 19 gólt kapott egy bombaerős csoportban (Fiorentina, Lyon, Liverpool). A klubvezetés hosszú agónia után unta meg Rudi Garciát, a francia az utolsó tíz tétmérkőzése közül csak egyet tudott megnyerni. Ahogy a Chelsea visszahozta egykori ideiglenes megmentőjét, Guus Hiddinket, úgy a Roma is egy régi baráthoz fordult segítségért január elején, a farkasokhoz visszakerült a kétezres évek sikertrénere, Luciano Spalletti.

 

Spalletti jelenléte nemcsak azért ad okot bizakodásra a Roma számára, mert utoljára az ő regnálása alatt sikerült a klubnak bejutnia a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában (ráadásul éppen a Real Madrid elleni kettős győzelemmel 2008 tavaszán). Az edző felfrissítette a november óta álomkórban szenvedő játékosokat, az utolsó négy bajnokiját megnyerő Romának ez a leghosszabb győztes szériája tétmeccsen az idei szezonban. Úgy tűnik, a januári átigazolási időszakban is jól ügyeskedtek az olasz fővárosban, a Monacóban parkoltatott, és a Bajnokok Ligájába is nevezett Stephan El Shaarawy már három gólnál tart, de a Genoától kölcsönvett argentin, Diego Perotti is jó igazolásnak tűnik.

 

A Real Madridnak nem volt szüksége erősítésre, a csapat BL-kerete lényegében változatlan. A legnagyobb változás Madridban is a kispadon történt, az érthetetlen ötletről (Rafa Benítez a Real kispadján) januárra kiderült, hogy tényleg működésképtelen. A vezetőség váratlan húzással Zinedine Zidane-t ültette le a klub kispadjára, és a klubikonnak még Cristiano Ronaldo előtt is valódi respektje van, szinte hetente kerülnek fel videók arról, hogy a portugál mennyire tiszteletben tartja az egykori futballzsenit. Az eredmények egyelőre jönnek, a Real főleg hazai pályán ellenállhatatlan, a Zidane-korszak mérlege a Bernabéuban 4 mérkőzés, 20 szerzett gól. A francia első nagy edzői feladata azonban szerdán következik, a római Olimpicóban.

 

Gent–Wolfsburg

(szerda, 20:45)

 

Tegye fel a kezét, aki a csoportkör kezdetén megjósolta volna, hogy az egyik nyolcaddöntőben ez a két csapat mérkőzik meg egymással. A belga kiscsapatnak mázlija volt azzal, hogy a csoportkörben az utóbbi tíz év leggyengébb Lyonjával és Valenciájával találkozott. Ez azonban semmit sem von le a belgák érdemeiből. Sőt, a Gent a lehetőségeiről mindent elmond, hogy a klub éves költségvetése kevesebb (26,5 millió euró), mint amennyit a Wolfsburg tavaly Andre Schürrléért adott (32 millió euró). Igazi álomsztori a Genté, a klubot irányító Ivan de Vitte 1999-ben vette meg a csapatot 23 millió eurós adóssággal, 2013-ban aztán átadták az új stadiont, most pedig itt a BL-siker (amellyel eddig számítások szerint 38 millió eurót kasszírozott az egyesület az UEFÁ-tól). Az európai sztárklubokhoz képest persze a Wolfsburg is kispályás, ráadásul a Manchester United elleni utolsó fordulóban aratott győzelemmel a németek komoly teljesítményt tettek le az asztalra, nehéz kiscsapatként tekinteni rájuk tovább még akkor is, ha a Bundesligában visszacsúsztak a középmezőnybe. Bárhogy is alakul a párharc, olyan egyesület lép tovább a legjobb nyolc közé a BL-ben, amely korábban még sosem járt ott.

 

(A cikk eredetileg a VS.hu oldalon jelent meg.)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább