PSG–Chelsea: ugyanaz másképpen

PSG–Chelsea: ugyanaz másképpen

, Kiss Tibor Noé

Párizsban beköszöntött a tavasz, ismét gurul a labda a Bajnokok Ligájában. Klassz meccsel indult az idény, elcseréltük volna jónéhány csoportmérkőzésre. Keddi összegzés.



Megkezdődött a kieséses kör a Bajnokok Ligájában, és a PSG–Chelsea mérkőzés máris azt a színvonalat és szenvedélyt hozta, ami miatt húsz évvel ezelőtt a futballszurkolók beleszerettek ebbe a sorozatba. A két csapat meglepően nyílt futballt vállalt fel a találkozón, voltak helyzetek, született három gól, és a visszavágón legalább ilyen izgalmas meccsre van kilátás.

 

Mondhatjuk azt is, hogy a tavalyi idényhez képest szinte semmi sem változott. A két csapat majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt találkozott egymással a BL nyolcaddöntőjében, és a párizsi csata kísértetiesen hasonló volt a mostanihoz. A hazaiaknak több helyzetük volt, mezőnyfölényben játszottak, de a Chelsea is éles volt. A franciák most elégedettebbek lehetnek, mint egy évvel ezelőtt: akkor 1:1 lett a végeredmény, most 2:1-re a PSG nyert. Ebben nagy szerepe volt Edinson Cavaninak. A második félidőben csereként beállított csatár négy perc után kihasználta az első helyzetét, éles szögből, Courtois lábai között gurított a londoniak kapujába. Az uruguayinak nagyon megy a Chelsea ellen: hétszer lépett pályára a Chelsea-vel szemben a PSG mezében, és ezeken a meccseken öt gólban vállalt szerepet (3 gól, 2 gólpassz).

 

Azt nehéz lenne megmondani, mi várható Londonban. A két csapat sorozatban harmadszor fut össze a BL egyenes kieséses körében. Két évvel ezelőtt a negyeddöntőben a PSG 3:1-re nyert odahaza, mégis kiesett (a visszavágón a Chelsea 2:0-ra tudott győzni), tavaly viszont a hazai 1:1 is elég volt, hiszen a második találkozón hosszabbítás után 2:2 született, ami francia továbbjutást ért. A keddi 2:1 után senki sem lett okosabb. Guus Hiddink szerint a továbbjutási esélyek 50-50 százalékosak, és a holland arra hívta fel a figyelmet, hogy a PSG kerete bombaerős, a Parc des Princes-ben például olyan világklasszis ült a párizsi cserepadon, mint a mérkőzést eldöntő Cavani. (Eközben a Chelsea két fix középső védője, Terry és Zouma sérülés miatt nem játszhatott Párizsban.) Ráadásul a francia bajnokságot 24 ponttal vezető párizsiak edzője, Laurent Blanc megtehette, hogy a hétvégi, Lille elleni bajnokin olyan ászokat pihentessen a BL-nyolcaddöntő előtt, mint Zlatan Ibrahimovic, Marco Verratti és Lucas Moura. Ez egy ilyen párharc: a francia csapat jelenleg erősebb és gazdagabb, mint az angol.

 

A BL-csoportkört öt győzelemmel kezdő Zenit bosszúsan távozhatott Portugáliából, ahol a Benfica egy 91. percben szerzett fejesgóllal szerzett előnyt a visszavágóra. Ráadásul mindezt egy olyan szabadrúgást követően, amelynél nemhogy a Criscitónak kiosztott második sárga lap, hanem még a szabálytalanság ténye is megkérdőjelezhető volt (Criscitót honfitársa, az olasz Rocchi bíró küldte le a pályáról). A vereség ellenére Andre Villas-Boas, a szentpéterváriak edzője nem volt elégedetlen. A portugál tréner szerint csapata, amely tíz hét után lépett először pályára tétmeccsen, a három hét múlva következő visszavágón bátrabbik arcát mutatja majd.

 

 

A nap játékosa: Marco Verratti (PSG)

A 23 éves játékos sérülésből tért vissza a Chelsea ellen. Az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettjének számító olasz ezúttal sem nagyon tudott hibázni, 94 százalékos pontossággal passzolt. A héten 2020-ig szerződést hosszabbított vele a PSG, ami nem csoda: tíz év múlva alighanem úgy beszélünk majd róla, mint Pirlo és Xavi szintéziséről.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább