Zidane meghódította Rómát

Zidane meghódította Rómát

, Kiss Tibor Noé

A szerdai játéknapon bejött a papírforma. A két, csoportelsőként végzett vendégcsapat kényelmes előnyt szerzett a három hét múlva következő visszavágóra. Nyeregben a Real Madrid és a Wolfsburg.



Nyolc mérkőzés óta volt nyeretlen olasz csapatok vendégeként a Real Madrid, 2004 decemberében sikerült utoljára győznie Olaszországban a Real Madridnak. Akkor a Roma volt a Real ellenfele (a madridiak góljai közül kettőt Figo szerzett, egyet a brazil Ronaldo), ahogy a szerdai mérkőzésen is, amelyen ez a rossz itáliai sorozat megszakadt. A találkozó nem hozott különösebb meglepetéseket. A Real Madrid játszotta a maga játékát, főleg a Ronaldo-Marcelo szárny okozott veszélyes pillanatokat a római kapu előtt. A labdabirtoklási fölény azonban sokáig kevés volt, mert a Roma precízen megszervezett védekezése ellen nem jutottak helyzetig a spanyolok. Az első félidőben a Real Madridnak nem volt kaput eltaláló lövése – ilyesmire utoljára egy 2011-es, Barcelona elleni BL-mérkőzésen volt példa.

 

Magasztalhatjuk bármilyen jelzővel a Roma védekezését, a Real Madrid ellen azonban tökéletesen kell védekezni, és ez a farkasoknak sem sikerült. (Miért pont nekik sikerült volna: úgy jutottak tovább a csoportkörből, hogy 16 gólt kaptak.) Nem sokkal a szünet után Ronaldo egyszer csak ellépett Florenzi mellől, s a védőn megpattanó lövése becsapta Szczesnyt is. Ekkor már a semleges szurkolók szerencséjére sokkal nyíltabb volt a mérkőzés, mint az első félidőben, és ennek nem is lehetett más a védelme, mint Real Madrid-győzelem. A hajrában – amikor az Olimpico 55 ezres közönsége éppen Francesco Totti beállására várt – a csereként beállt Jesé meglódult a jobb szélen, majd a tizenhatosról a hosszú sarokba lőtt. Nemcsak a mérkőzést döntötte el élete első Bajnokok Ligája-góljával, hanem alighanem a továbbjutást is.

 

A mérkőzés után egyébként mindkét csapat edzője elégedett volt a látottakkal. Zinedine Zidane esetén ez teljesen érthető, hiszen a Real Madrid páholyból várhatja a visszavágót. Persze, Luciano Spalletti optimizmusa sem légből kapott, az AS Roma – amely tavaly hat gólt kapott Barcelonában – a mérkőzés nagy részében meg tudta fékezni Ronaldóékat. S ha még hozzávesszük, hogy a feltűnően körülményes cseh játékvezető egy alkalommal (0–1-nél) akár tizenegyest is adhatott volna egy szabálytalanság után a Romának, már-már idilli a kép a Románál. A tavalyi év végének kilátástalanságához képest mindenképpen. De ez most, főleg a Real ellen, édeskevés volt.

 

A nap másik mérkőzésén még nagyobb lehetett volna a különbség, ha a Wolfsburg nem szórakozza el a mérkőzés hajráját a Gent ellen. A németek egyórányi játék után már 3–0-ra vezettek Belgiumban, majd lőttek egy kapufát is. Ehhez képest a 2–3-as végeredmény egészen szorosnak tűnik, főleg, hogy a hajrában az eksztázisban focizó belga játékosok a kapujához szögezték a Wolfsburgot. Dieter Heckinggel így is madarat lehetett volna fogatni a mérkőzés után. „Fantasztikusan játszottunk 80 percig” – fogalmazott a tréner, aki szerint azért – bármi is történt a hajrában – nagyon jó érzés hazautazni egy BL-nyolcaddöntőről 3–2-es előnnyel. Van benne valami.

 

 

A nap játékosa: Julian Draxler (Wolfsburg)

A német foci egyik legnagyobb ígérete a Gent ellen is bizonyította klasszisát. Két gólt szerzett, s ezek közül a második (kötény + csippentés) igazi mestermunka volt.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább