Micsoda nap! 2 meccs, 0 gól

Micsoda nap! 2 meccs, 0 gól

, Kiss Tibor Noé

Atlético Madrid–PSV Eindhoven, Manchester City–Dinamo Kijev: a BL-sorsolás után valahogy úgy tűnt, nem ez a játéknap lesz a kedvencünk. Nem is lett az.



Az Atlético Madrid kapcsán mindenhol azokkal a statisztikákkal bombáznak bennünket, hogy Diego Simeone csapata milyen kevés gólt kap. Ez óriási, a gond csak az, hogy nem is lő túl sokat. Így fordulhatott elő, hogy a keddi Atlético–PSV párharc volt az első összecsapás a Bajnokok Ligája kieséses körében, amelynek során egyik mérkőzésen sem született gól. A felek a két meccs alatt összehoztak két nulla-nullát – aligha kárpótolt bárkit is 210 percnyi szenvedés után, hogy a tizenegyeslövések során tizenötször rezdült a háló.

 

A PSV egyébként a második félidőben óriási esélyt szalasztott el: Jürgen Locadia lövését Jan Oblak a kapufára ütötte, a kipattanót az üres kapu felé bólintó de Jong labdája pedig fejbe kólintotta az ötösön ácsorgó Filipe Luist. Ez a kabaréjelent volt a meccs fénypontja, különben a csapatok csak erőlködtek, és még a csereként beálló Fernando Torresnek sem sikerült megszereznie első BL-gólját az Atlético mezében, éles szögből leadott lövését a másik kapus, Jeroen Zoet hárította. A meccsen kiválóan védő kapusoknak aztán a büntetőknél nem volt szerencséjük, a Phillip Cocu által az utolsó percekre behozott Luciano Narsingh a kapufára bombázott, Juanfran viszont kilőtte a jobb alsót: 8:7.

 

Ez az Atlético: a 31 éves hátvéd eksztázisban, csillogó szemekkel tette le a labdát a tizenegyespontra Narsingh hibája után. Minden az arcára volt írva: ezt a meccset ő akarta eldönteni ötvenezer néző előtt, és biztos is volt abban, hogy ez sikerül neki. Természetesen sikerült, a Simeone-féle modell továbbra is működik, az Atlético egy viszonylag gyenge (és a mérkőzés nagy részében szimpatikusabban játszó) ellenfélen túljutott, de számára most kezdődik csak a buli, az argentin tréner csahosai mostantól várhatóan az igazi nagycsapatok sztárjainak vádliját harapdálhatják.

 

Kevesebb volt az érzelem és a lelkesültség Manchesterben, ahol a City és a Dinamo Kijev meccse is 0:0-ra végződött (Kijevben a City győzött 3:1-re). Ennél is hervasztóbb, hogy az első félidőben egyetlen kaput eltaláló lövést sem jegyezhettek fel a statisztikusok, ráadásul a City a meccs végéig is csupán egy kapura tartó lövésig jutott. Siralmas mutató. A továbbjutás ettől függetlenül megvan az angol csapat számára, amely így története során először jutott be a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában. A derekasan küzdő ukránoknak pedig továbbra sincs szerencséjük az angliai fellépésekkel: 3 döntetlen, 11 vereség, ez a mérlegük a szigetországban.

 

A nap játékosa: Jan Oblak (Atlético)

Milyen jó a szlovéneknek, Handanovic mellett van egy Oblakjuk is… A madridiak szlovén kapusa még csak 23 éves, de már kulcsember egy európai sztárcsapatnál. A PSV ellen egyszer kellett védenie, de az nagy volt.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább