Anglia: méltó régi nagy híréhez?

Anglia: méltó régi nagy híréhez?

, Kiss Tibor Noé

Az újhullámban bíznak az angolok ezen az Eb-n, mögöttük három, közel azonos erősségű csapat küzdhet a továbbjutó hely(ek)ért. Előzetes, B csoport.



ANGLIA

Anglia a futball őshazája, ezt tudjuk. Ehhez képest az angol futballválogatott – miután feladta gőgös, arisztokratikus undorát a világ többi részével szemben – lényegében nem rúg labdába a világversenyeken. Az 1966-os világbajnoki címről többeknek jut eszébe Tofik Bahramov partjelző, mint Geoff Hurst. Persze, a válogatott máskor is mutatott életjeleket, főleg a nyolcvanas-kilencvenes években, a Peter Shilton, David Platt, valamint a Barnes-Lineker-Beardsley triász által. Kilencvenben tényleg sírtunk, amikor Waddle és Pearce… Ne is folytassuk a mondatot. Az utóbbi húsz évben már csak mosolyogtunk azon, hogy a Premier League sztárjai milyen bántóan ötlettelenek és fásultak olyan csapatokkal szemben, mint Románia vagy Uruguay. De most! Az angol foci rajongóinak tényleg van miben hinniük. Ha ez az Alli-Kane-Vardy hármas sem lesz elég ahhoz, hogy Anglia legalább a legjobb négy közé eljusson, akkor tényleg fogalmunk sincs, mi segíthet Anglián. Rooney? Ő már nem nagyon.

 

OROSZORSZÁG

Az oroszok hosszú éveket és egy rakás rubelt vesztegettek el, miután rájöttek, hogy Fabio Capello és az orosz futballisták nem ugyanazt a nyelvet beszélik. A 2014-es világbajnokság egyik legnagyobb csalódását Oroszország okozta. Medvék helyett megszeppent kismackók szaladgáltak a pályán, tragikus volt látni azt a szenvedést a messzi Dél-Amerikában: szerencse, hogy nem vagyunk oroszok. A szövetség vezetői talán még időben kaptak észhez, amikor az olasz kirúgása után a CSZKA Moszkva sikeredzőjét, Leonyid Szluckijt ültették le a kispadra, akivel a válogatott ijedtében az első öt meccsét rögtön meg is nyerte. A játékoskeret most sem túl acélos, a 2008-as Eb-sikert (elődöntő) aligha ismétlik meg az oroszok. Arsavin helyett az oszét származású Dzagoevben bízhattak volna, de a kiváló karmester az Eb előtt megsérült. Tipikus: orosz balsors, régen tép. A kapitány különben is másfajta támadójátékot preferál, az oroszok a 194 centis centert, Artyom Dzjubát keresik majd minden labdával, jó kis birkózómeccsekre számítunk.

 

SZLOVÁKIA

Már megint itt van egy jó kis szlovák válogatott. Az egykori csehszlovák válogatott Jan Kozák játékosai parádés játékkal verték a selejtezők során a spanyolokat, néhány nappal ezelőtt pedig eltángálták a németeket. Az öregecskedő oroszokkal ellentétben a szlovákok kulcsemberei a lehető legjobb korban vannak (Hamsík 28, Kucka 29, Weiss 26), a jövőt pedig a Legiában szereplő Ondrej Duda (21) képviseli a csapatban. Senki sem beszél róluk, pedig ebben a csoportban nagyon könnyen kiharcolhatják maguknak a második helyet. Igaz, ez az első feltűnésük Európa-bajnokságon, de ne feledjük, hogy az első vb-részvételük során (2010) máris továbbjutottak a csoportkörből, a címvédő Olaszországot legyőzve a záró csoportmérkőzésen.

 

WALES

Látjuk magunk előtt szegény Ryan Giggset, ahogy a pszichológusával beszélget egy cardiffi sövénykerítéses udvar mögött diszkréten megbújó téglaházban. „Tizenhat éven keresztül küzdöttem ezért a csapatért, teljesen feleslegesen, erre most felemelik a létszámot” – mondja megtörten a valaha volt második legjobb (mert a best az mégiscsak Best) walesi futballista. Féltékenysége érthető a valaha élt harmadik legjobb walesi futballistával, Gareth Bale-lel szemben: ha nincs ez a 24 csapatos Eb, akkor alighanem a Real Madrid copfos izompacsirtája is csak klubkarrierrel számolhat. Hogy Wales meddig juthat Franciaországban? Bale mellett ott van a csapatban többek között Robson-Kanu, Ramsey és Joe Allen, szóval Anglia mögött a második hely is kinézhet az angol B-vonalnak. Meg a negyedik is.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább