„Az új edzők új impulzust hoztak”

„Az új edzők új impulzust hoztak”

, Focitipp Official

Szakértőink közül hárman válaszoltak az Eb eddigi történéseivel kapcsolatos kérdéseinkre. Elsőként NYILAS ELEK válaszait közöljük.



Ki vagy melyik csapat okozta eddig az Eb pozitív, illetve negatív meglepetését?
A pozitív meglepetés egyértelműen a magyar válogatott szereplése. Reméltük ezt, de a realitásokat figyelembe véve nem számítottunk rá. A magyarok mellett rengeteg csapat szerepel jól, sok helyütt látszik a koncepció. Számomra Izland jelent még nagy meglepetést. Ellenünk defenzíven játszottak ugyan, de ha figyelembe veszem az ország lélekszámát és futballtradícióit, akkor egyedülálló a teljesítményük. Sokkal többet vártam viszont a portugál válogatottól, kifejezetten csalódás, amit eddig mutattak, de elmondhatom ezt az osztrákokról is, akik nagy önbizalommal érkeztek. Értetlenül állok a svédek produkciója előtt is.

 

Minek tulajdonítod a magyar válogatott sikerét?
Egyértelműen a csapategységnek és a mentalitásnak. Bebizonyosodott az a tétel, hogy az eredményhez nem kell más, mint becsületes munka. Szerencsére a játékkal sem volt baj: az osztrákok elleni teljesítmény nagyon meggyőző volt, miután megszereztük a vezetést, látszott, hogy mennyire tudunk futballozni. Hozzájárult a sikerhez a keret összetétele, sokakban bizonyítási vágy él az előrelépésre, és az új edzők is új impulzust hoztak.

 

Mit vársz a belgák ellen?
Azt, amit eddig láttunk, csupaszív, alázatos játékot. Az Eb előtt azt mondtam volna, hogy a belgák az esélyesebbek, de most már nem vagyok ebben biztos. Az az őrület, ami az országban van, óriási pluszt jelenthet a játékosok számára. Nem mondanám, hogy továbbjutást várok, de azért van sanszunk, nagyobb, mint amennyi eredetileg volt a csoportból való továbblépésre.

 

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább