„Ha nyerünk, a csoda megnégyszereződik”

„Ha nyerünk, a csoda megnégyszereződik”

, Focitipp Official

Szakértőink közül hárman válaszoltak az Eb eddigi történéseivel kapcsolatos kérdéseinkre. Végül, de nem utolsósorban LAKAT T. KÁROLY válaszait olvashatják.



Ki vagy melyik csapat okozta eddig az Eb pozitív, illetve negatív meglepetését?
Azt gondolom, ha nem is tudom hány milliomodikként most én is leszögezem, miszerint természetesen a magyar (mert ki vitatatná, hogy az volt...), nem bővítem a palettát. Talán elfeledkezünk arról a Walesről, amelyet jószerivel meg sem említett senki az Eb előtt, aztán eddigi szereplésükkel csaknem akkora meglepetést okoztak Európának, mint az angolok az Uniós szavazásuk végeredményével. A negatív meglepetésem természetesen Ukrajna, hiszen éppen ezeken a hasábokon írtam a torna megkezdése előtt, hogy ők lesznek az Eb meglepetéscsapata. Nos, a meglepetést tulajdonképpen telibe találtam, nem hiszem, hogy aki akár csak egyszer látta Jarmolenkóéket futballozni, az nem lepődött volna meg azon, hogy null ponttal és rúgott gól nélkül utaztak haza.

 

Minek tulajdonítod a magyar válogatott sikerét?
A Geráékról mások által már felsorolt, lassan könyvtárnyira rúgó okok és jelzők mellett (amelyek 90 százalékával teljesen egyetértek), hogy az év közben szinte csak és kizárólag a külföldi futballal foglalkozó hazai szakértők és sztárelemzők alaposan becsaptak bennünket, magyar futballra összpontosítókat néhány válogatott tudását, erejét, vagy, ahogy ők rendre fogalmaznak, zsenialitását illetően. Sehol sem láttam például azt a „fantasztikusan erős” osztrák csapatot, amelyről többet írtak, mint Krúdy Óbudáról... Vagy Európa élvonala zuhant lejjebb és került hozzánk sokkal közelebb, mint korábban hittük, vagy mi nem voltunk annyira gyengék, mint azt a külföldi futballsznobok velünk elhitették...

 

Mit vársz Belgium ellen?
Nem a válasz megkerülése, hanem tény: bizonyos szempontból most már teljesen mindegy ennek a meccsnek a végeredménye. Ha nyerünk, a csoda megnégyszereződik, ha kikapunk, a csoda megmarad „csak” csodának...

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább