Szegény varsói szurkolók!

Szegény varsói szurkolók!

, Kiss Tibor Noé

BL-csoportkör, 4. forduló

Kínos napja volt a Real Madridnak és a Juventusnak a Bajnokok Ligájában, de leégett a Tottenham is. Szerdai összegző.



A keddi négy továbbjutóhoz egyetlen csapatnak sikerült csatlakoznia szerdán, a legjobb tizenhat között ott a Borussia Dortmund is. A németek az egyik legjobb játékosuk nélkül vívták ki a sikert: Pierre-Emerick Aubameyang a mérkőzés előtt váratlanul kikerült az együttes keretéből. A sajtó találgat: a Bild szerint a gaboni csatár telefonált a csapatmegbeszélésen, a Mirror egy váratlan milánói utazást emleget. Aubameyang hiányában egy másik légiós, Adrian Ramos döntött, a Sporting elleni hazai 1:0 továbbjutást ért a Borussiának.

 

Továbbjuthatott volna ebből a csoportból a Real Madrid is, azonban a királyiak szupersztárjai elalibizték a Legia elleni idegenbeli meccset, amelyen Nemanja Nikolics 69 percet kapott. A varsóiak 0:2-ről fordítottak a 83. percben szerzett góllal, de csak két percig örülhettek, mert Mateo Kovacic révén a Real egyenlíteni tudott. Ez azért így is égésnek számít a Real Madrid számára, s ezt nem tagadta Zinedine Zidane se. „Senki sem játszott jól, és ha egy csapat kétgólos előnyről nem nyer, az az edző felelőssége is” – mondta a francia. A Real a saját dolgát nehezítette meg: a hátralévő két mérkőzését (Dortmund otthon, Sporting idegenben) mindenképpen meg kell nyernie a csoportelsőséghez.

 

A meccset egyébként zárt kapuk mögött játszották a lengyel drukkerek dortmundi balhéi miatt, és a 3:3 után ismét megállapíthatjuk, hogy a stadionbezárásnál értelmetlenebb büntetést elképzelni sem lehet. A szurkolók agresszív kisebbsége miatt több tízezer ember nem láthatta élőben a Real Madridot, s ezzel mindenki egy megismételhetetlen futballélménytől lett megfosztva. A zárt kapus meccsel ugyanis senki (ultra, drukker, semleges néző, edző, játékos) sem jár jól.

                                                         

A Realhoz hasonló helyzetbe hozta magát a Juventus is. Az olaszok egy korán (ráadásul ajándékba) megkapott tizenegyesnek köszönhették előnyüket, majd befejezettnek tekintették a Lyon elleni mérkőzést. A vendégek is csak szenvedtek (bűnrossz meccs volt), de érezhető volt, hogy a franciák akármikor találhatnak egy gólt a dekoncentrált olaszok ellen. Így is lett, Tolisso fejesével egyenlített a Lyon, s a 94. percben Lacazette akár a győzelmet is megszerezhette volna a vendégcsapatnak.

 

A Juventus egyébként tavaly is hasonló módon bohóckodta el a csoportelsőséget: a ManCity kétszeri legyőzése után az utolsó meccsén kikapott a Sevillától, így csak második lett, a nyolcaddöntőben pedig megkapta a Bayern Münchent… Ezúttal is a Sevilla állhat az olaszok útjába, a Juvénak a következő körben mindenképpen nyernie kell Spanyolországban ahhoz, hogy idén meglegyen a csoportelsőség. Tegyük hozzá: az, amit idén a Juventustól (a bajnokságban és a BL-ben) látunk, minden, csak nem topkategóriás színvonal.

 

Egyre kínosabb az is, amit a Tottenham produkál idén a Bajnokok Ligájában. Az angolok hétvégén még vicceskedő halloween-videókkal múlatták az időt, majd szerdán arcukra fagyott a mosoly, kikaptak a Leverkusentől a Wembleyben (0:1). Itt sem rágták le a körmüket az izgalomtól a nézők, összesen négy kapura lövést láthattunk. A Tottenham legközelebb Monacóba látogat, s ha nem nyer, akár öt forduló után ki is eshet a BL-ből. Rúgott gól nélkül maradt a másik angol egyesület, a Leicester City is, azonban a rókák a koppenhágai döntetlennel is őrzik csoportelőségüket. A következő fordulóban a Bruges elleni hazai mérkőzésen biztosíthatják be helyüket a legjobb tizenhat között – nem akármilyen BL-debütálás lenne.

 

A nap játékosa: Radamel Falcao (Monaco)
Emlékeznek még Falcaóra? Az Európa-liga állócsillaga a 2009 és 2013 közötti négy idény során 142 gólt lőtt (!!) a Porto és az Atlético Madrid színeiben, majd eltűnt a süllyesztőben. Szerdán duplázott a CSZKA Moszkva ellen, így 2010 februárja után ismét eredményes volt a Bajnokok Ligájában.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább