Bundabotrány a láthatáron

Bundabotrány a láthatáron

, focitipp.hu

Németország, 26. forduló

Botrány botrány hátán a német futballban, ráadásul éppen a világbajnokság előtti hónapokban. Most már nemcsak a nemzeti tizenegyen és a kupacsapatok szereplésén mulat Európa, ennél sokkal nagyobb a baj.



Az elmúlt héten ugyanis egyes lapok megszellőztették a hírt, miszerint két 1860 München-játékos mellett a Bayern München fiatal középpályása, Bastian Schweinsteiger pénzt fogadott el mérkőzések befolyásolásáért cserébe. A vádak ellenére azonban nemcsak a Német Labdarúgó Szövetség, hanem az ügyészség is cáfolta, hogy kihallgatta volna az ügyben a játékosokat. Mindenesetre Schweinsteiger kihagyta a Schalke elleni bajnoki rangadót, amelyen a Bayern 3:0-s győzelmet aratott, így a bajoroktól már aligha veheti el bárki is a bajnoki címet. Az első félidő kiegyenlített küzdelme után ugyanis kiderült, hogy a Bundesligában a Bayern egyeduralkodó. A Schalkénak viszont még mindig ott a lehetőség arra, hogy nyerjen valamit idén: az UEFA Kupa negyeddöntőjében a Levszki Szófia nem tűnik legyőzhetetlen ellenfélnek.

A bajorokkal csak a Hamburg tartja a lépést: az északiak ezúttal Wolfsburgból hozták el a három pontot. A hatpontos hátrány nyolc fordulóval a zárás előtt még ledolgozhatónak tűnik, de a Bayern botlásai nélkül hiába minden erőfeszítés. Az ősz sikercsapata, a Werder Bremen viszont belerokkant a Juventus elleni Bajnokok Ligája-kiesésbe. A múlt heti vereség után jött az újabb kudarc: ezúttal a Nürnberg látta el Kloséék baját. S ha már a Nürnbergnél tartunk: folytatódik a Vittek-parádé. A szlovák csatár kis híján sorozatban három mesterhármast rúgott a Bundesligában, de a Werder ellen „csak” egy dupláig jutott, így nem lett meg a tripla tripla.

A Nürnberghez hasonlóan menekül a Mainz, amely leverkuseni győzelmével kicsit távolodott az alsóháztól. A kiesési rangadón az Eintracht Frankfurt ötöt (Amanatidisz hármat) rúgott a Duisburgnak, amely így a Kölnnel együtt egyre reménytelenebb helyzetbe sodródik.

- ktn -

*****

Bundesliga, 26. forduló, eredmények:

Wolfsburg–Hamburg 0:1 (0:1)
Gólszerző: 22. Lauth
Eintracht Frankfurt–Duisburg 5:2 (3:2)
Gólszerzők: 1., 13. és 57. Amanatidisz, 11. Köhler, 79. (11-esből) Copado, ill. 24. Bodzek, 32. Lavric
kiállítás: 85. Möhrle (Duisburg)
Nürnberg–Werder Bremen 3:1 (2:0)
Gólszerzők: 22. és 69. Vittek, 36. Schroth, ill. 57. Klose
Borussia Dortmund–Kaiserslautern 2:1 (1:1)
Gólszerzők: 25. Dede, 64. Kringe, ill. 45. Skela
Mönchengladbach–Stuttgart 1:1 (0:0)
Gólszerzők: 69. Fukal, ill. 75. Cacau
Bayer Leverkusen–Mainz 1:2 (0:1)
Gólszerzők: 85. Freier, ill. 34. és 64. Zidan
Hannover–1. FC Köln 1:0 (1:0)
Gólszerző: 39. Hashemian
Bayern München–Schalke 3:0 (0:0)
Gólszerzők: 49. Szalihamidzsics, 56. Pizarro, 90. Makaay
Hertha BSC–Arminia Bielefeld 1:0 (0:0)
Gólszerző: 62. Pantelics.

Következik Tippünk
(27. forduló, március 25–26.)


Arminia Bielefeld–Nürnberg 35-40-25 1x
Werder Bremen–Hannover 50-30-20 1
1. FC Köln–Frankfurt 30-50-20 X
Duisburg–Bayern München 20-30-50 1
Schalke–Wolfsburg 60-30-10 1
Hamburg–Dortmund 40-40-20 1
Kaiserslautern–M’gladbach 30-50-20 1x
Stuttgart–Leverkusen 40-40-20 1x
Mainz–Hertha BSC 30-50-20 1x

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább