Hétről hétre

Hétről hétre

, focitipp.hu

Hét-nulla. Ijesztően hangzik, pedig nem olyan ritka eredmény. Európai körkép a hét gólt szerző győztes csapatokról.



"Ha 90 perc után összesítésben egyenlő az állás, akkor hosszabbítás következik" - állt a Fulham FC programfüzetében a Liverpool elleni Ligakupa-visszavágó előtt, 1986-ban. Egész Anglia rajtuk röhögött. Az első meccsen ugyanis 10:0-ra nyert a Liverpool (a középpályás Steve McMahon négy gólt lőtt).

A Birmingham egy hete 7:0-ra kikapott a Liverpooltól az FA-kupában, és mivel egy meccs dönt, már nem reménykedhetnek a visszavágóban, mint anno a Fulham. "Ez megsemmisítő volt. Még labdához sem értünk, és már 2:0-ra vezettek" - nyilatkozta Steve Bruce, a Birmingham vezetőedzője. A Times szerint "a pokol hetedik tornácára" küldték őket a Vörös Ördögök.

Hét-nulla. Ijesztően hangzik, pedig nem olyan ritka eredmény. A liverpooli szurkolók talán még a mostani győzelemnél is jobban örültek annak, amikor májusban az Arsenal 7:0-ra verte az Evertont. Az Ágyúsoknak is megtetszett a hetes szám, mert idén januárban ugyanilyen arányban ütötték ki a Middlesbrough csapatát is. A francia bajnokságban az Auxerre eddig 32 meccsen 32 gólt kapott, ami nem rossz átlag, csak ne lett volna az augusztusi, Lens elleni vereség (0:7). Hollandiában a Feyenoord a hétgólos-specialista, tavaly a Tilburgnak (7:0) és a De Graafschapnak (7:2), tavalyelőtt a Zwollének (7:1) pakoltak be egy hetest. A birminghamiek letargiáját leginkább a Roosendaal ismeri: a holland sereghajtó híveinek nem kell hét évig várniuk egy kiadós hetesre: tavaly az Alkmaar (0:7) és a Heerenveen (1:7) sem kímélte őket.

Európa keleti felén a hét-nullákkal elsősorban a CSZKA Szófia hetvenkedhet: októberben a Beroe, novemberben a Rodopa csapatát verték 7:0-ra, decemberben pedig mázlija volt a Vihrennek, mert csak egy hatost kapott Szófiában (a fiúk ellazsálták a végét). A hetesekből persze tanulni is lehet. Jó példa erre a lengyel Zagleblie Lublin, amely tavaly 7:1-re kikapott a Wisla Krakkótól. Hát így is lehet focizni? - kérdezték maguktól, aztán két hétre rá ők küldték haza 7:0-ás vereséggel a Katowicét.

Egy hét-null Magyarországról: Göd-Biatorbágy 7:0

(vss.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább