Korai volt Messit temetni?

Korai volt Messit temetni?

, Kiss Tibor Noé

BL-csoportkör

Nagy különbséggel győzött a BL-ben a Barcelona, a Bayern, a Chelsea, a PSG és a Manchester United is. Cak a tavalyi döntős (Juventus) égett le, de Barcelonában ilyesmi azért előfordul.



A júniusban elveszített BL-döntő után Massimiliano Allegri bevallotta, hogy jó darabig depressziós volt a Real Madrid elleni 4:1-es kudarcot követően. A Juve edzője még a szünetben is azt hitte, hogy csapata megnyeri a meccset, a döntőbeli blama viszont az edzői identitását is megkérdőjelezte. Nem lennénk a helyében, a Juventus kedden, a BL idei szezonjának nyitónapján 3:0-ra elveszítette a katalánok elleni rangadót, vagyis a következő nagy kihívást sem tudta teljesíteni. Az olaszok az első félidőben valamivel még veszélyesebbek is voltak, de a másodikban megismétlődött a Real elleni szenvedés.

 

Nem tudni, Allegri mit tanult a BL-döntőn elszenvedett vereségből, de az biztos, hogy a Juventus tavalyi sikerének a kulcsa, a védelem jelen pillanatban nem emlékeztet a tavalyi arcára. Mások is az arcok: a BL-döntőben a Barzagli-Bonucci-Chiellini-Alex Sandro kvartett állt fel a gyepre, s a két középső védő hiánya nagyon meglátszott a Camp Nouban (De Sciglio-Benatia-Barzagli-Alex Sandro volt most a sor). Ennek a teljesítménynek már voltak előjelei az olasz Szuperkupa döntőjében vagy a Genoa elleni bajnokin is. A Milanhoz igazolt Bonucci nagyon kellene ennek a csapatnak – Rugani nagyon messze van az ő szintjétől, Benatia pedig évek óta képtelen azt a formát hozni, amit egykor az Udinesében. A Juve idén négy tétmérkőzésen nyolc gólt kapott – ez elképesztő.

 

A Barcelona viszont a Real Madrid elleni szuperkupa-döntős vereség óta lejátszott négy meccsén egyet sem, cserébe rúgott tizenkettőt. Pedig a szezon nyitánya óta másról sem olvasni, csak a Barca lúzerségéről az átigazolási piacon (hová lett a 222 millió?) meg arról, hogy Messi nem hosszabbította meg a szerződését. Az lehet, de a Juventus ellen olyan felszabadultan focizott, mint már nagyon régen, és végre gólt (sőt, gólokat, ráadásul milyeneket…) lőtt Buffonnak. „Amikor Messinél a labda, csakis jó dolgok történhetnek” – elmélkedett a lefújás után a Barcelona edzője, Ernesto Valverde, és ezt láttuk mindannyian. A szerencse, persze, forgandó, tavasszal lehet, hogy egy depressziós Messit látunk majd a pályán, továbbra is aláírt szerződés nélkül, a Juventus pedig Rugani mesterhármasával veri őket a BL-elődöntőjében.

 

A nyitó játéknapon egyébként villogtak az esélyesek. A Bayern München simán verte az Anderlechtet, egyedül az okozott meglepetést, hogy a lecserélt Franck Ribéry indulatosan földhöz vágta a mezét, a meccs után pedig Arjen Robben is panaszkodott egy sort arról, hogy milyen rosszul érezte magát a pályán. Ancelotti szokás szerint kedélyesen reagált, folyt. köv., ez ziher.

 

Nagy zakó lett az első azeri BL-fellépés vége, hatot lőtt a Chelsea a Qarabağ együttesének. Ezek közül a legszebb a deadline day-en igazolt Davide Zappacosta találata volt. A statisztikai oldalaknak csak az tűnik fel, hogy Courtois révén öt év után született ismét kapusgólpassz a BL-ben, de hát itt nem a belga kidobása volt a csúcs. Hanem az, ahogy az olasz meglódult a jobb oldalon, s egészen az azeri tizenhatos sarkáig vezette a labdát, majd beadás helyett váratlanul a kint álló kapus feje fölött a kapuba emelt. Nem semmi: az első meccsén, amikor kezdő volt a CFC-ben.

 

Szépségdíjas gólnak nevezhetjük Edinson Cavani fejesét a Celtic ellen. Az uruguayi és a labda is mintha megállt volna a levegőben. Betalált még Neymar és Mbappé is, Celtic–PSG 0:5, nagyon úgy fest, hogy a párizsiak idén nem lesznek annyira szerencsétlenek, mint tavaly, a Barca ellen.

 

Egy mondat a Manchester Unitedről is, Mourinho csapata 3:0-ra verte a Baselt, az egyetlen rossz hír, hogy Paul Pogba megsérült. Ami viszont jobb hír a ManUTD dukkerei számára: ez lesz Mourinho második éve a csapatnál, és ez a Portónál és az Internél is BL-címet hozott.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább