Az angol klubfoci megint szép lesz?

Az angol klubfoci megint szép lesz?

, Kiss Tibor Noé

BL-csoportkör

Tavaly egy angol csapat (a Leicester…) jutott be a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában, idén feljövőben a brit csapatok. A ManCity és a Tottenham simán győzött, ikszelt a BL-be visszatérő Liverpool



Taroltak az angol csapatok a Bajnokok Ligájában. A Manchester Uinted tavalyi EL-sikere miatt idén öt angol klub indult a BL-ben, és ezek közül négy csapat nyert, egy ikszelt a nyitányon. Kedden a Chelsea és a Manchester United örülhetett, szerdán pedig győzött a Manchester City és a Tottenham, egyedül a Liverpool veszített pontokat (hazai pályán 2:2 a Sevillával szemben).

 

A Pool is jó meccset játszott, némi szépséghiba, hogy Mohamed Salah a gólja előtt szabálytalankodott. Igaz, Roberto Firmino meg kihagyott egy tizenegyest, úgyhogy ez fifty-fifty. A Manchester Citybe már nehéz lenne belekötni, a Pool elleni hétvégi 5:0 után szerdán 4:0-ra győztek a világoskékek a BL-be huszonöt év után visszatérő Feyenoord ellen. (Elég szomorú látni, hogy az egykori európai másodvonal hogyan esik vissza a futottak még kategóriába. Kedden a Celtic kapott hazai pályán egy ötöst a PSG-től, másnap a Feyenoord…) A City viszont talán végre szintet léphet: Guardiola csapata a rotterdamit megelőző hat idegenbeli BL-meccsén nem tudott nyerni, és összesen 14 gólt kapott. S akkor még ott a Tottenham Hospur, amely 3:1-re verte nagyon fontos meccsen a Dortmundot (a csoport harmadik gigásza a Real Madrid). A londoni meccsen negyedóra alatt kialakult a 2:1-es állás, az őrült rohanás ezután sem hagyott alább, csak a gólok száma csökkent.

 

Az angolok örülhettek, az olaszokkal viszont megint nagy gond van. Láttuk a Juventust szétesni Barcelonában, s aki látta a Roma–Atlético meccset, az tudja, ha nincs Alysson kilenc (!) védése, akkor a Roma hazai pályán is simán kikap. Szerdán a Napolin volt a sor, amely tavaly a Dinamo Kijev elleni idegenbeli győzelemmel kezdte a csoportkört. Az ukrajnai kirándulás ezúttal rosszabbul sült el, a Sahtar 2:1-re legyőzte az olasz csapatot. Ráadásul megérdemelten, az olaszok csak tizenegyesből tudtak szépíteni, méghozzá egy teljesen jogtalan tizenegyesből. Az olaszokat maximum az UEFA vigasztalhatta, egy korábbi döntés értelmében jövőre négy olasz csapat is indulhat a Bajnokok Ligájában – lesz hová fejlődniük a kluboknak, ha nem akarnak rendszeresen leégni Európában.

 

Jó hír, hogy szerdán két magyar futballista is pályára lépett a BL-ben. Gulácsi Péter végigvédte az RB Leipzig–Monaco mérkőzést, amely 1:1-gyel zárult. A németek elégedettek az iksszel, a Monaco tavaly mégiscsak elődöntős volt – a meccs azonban kissé csalódást okozott, a két szupergyors együttestől kicsit nagyobb szenvedélyt vártunk. Alighanem jól döntött a nyáron Sallai Roland is, aki a teljesen reménytelen (és a Serie B-be zuhanó) Palermót hagyta ott a ciprusi APOEL kedvéért. Sallai már az első bajnokiján nagy gólt lőtt, a Real Madrid elleni BL-mérkőzésen pedig kezdőként lépett pályára a Bernabéuban. Hatvan percet kapott, tizennégyszer passzolt, ő maga pedig elégedett volt a játékával. Hát akkor oké.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább