Schalke: pofonokat adunk, pofonokat kapunk

Schalke: pofonokat adunk, pofonokat kapunk

, focitipp.hu

Németország, 28. forduló

A Bundesligában betlizett a Bayern. Viszont lépeget a Leverkusen, hódít a Hamburg, és egyre inkább nekilendül a Nürnberg.



A Bundesliga 28. fordulójának rangadóján a hazai pályán veretlen Schalke 04 a Hamburgot fogadta. A bajnoki címről talán már lemondtak a csapatok, de a második hely – és a vele járó automatikus BL-csoportkör – alaposan motiválhatja őket. A mérkőzésen aztán kiderült, hogy a Hamburg jelenleg erősebb csapat, mint a Schalke, bár ennek bizonyításához nagy segítséget kaptak a hazaiak védőjétől, Rafinhától: a brazil egyszerűen felpofozta van der Vaartot.

Emiatt már a 28. perctől emberhátrányban küzdött a Schalke, amely vereségével hétpontos hátrányba került a Hamburggal szemben, ráadásul a gelsenkircheniek így még a dobogós helyezéstől is eltávolodtak, mivel a magára találó Werder Bremen is győzött Frankfurtban. Betlizett viszont az éllovas, a Bayern München az Allianz Arénában nem tudta legyőzni a sereghajtó Kölnt. A Kecskések kétszer is vezetést szereztek, a bajorok kétszer is egyenlítettek.

Hat fordulóval a zárás előtt szinte biztos, hogy a Duisburg és a Köln búcsút int a legfelsőbb osztálynak. A harmadik kieső hely azonban még kiadó: a kiesés réme reálisan még további négy csapatot fenyeget. Egyelőre nehéz megjósolni, hogy a Frankfurt, Wolfsburg, Mainz, Kaiserslautern négyesből melyik csapat sír majd a végén. A sorsolás szeszélye folytán azonban a Frankfurt és a Wolfsburg még otthon fogadja idén mind a Mainzot, mind a Lauternt, ami azért komoly előnyt jelenthet a számukra. Az UEFA-kupáért is ádáz küzdelmet folytatnak a csapatok. A negyedik helyen 12 pontos előnnyel álló Schalke megelőzése kizárt, de az ötödik helyet még akár öt csapat is megszerezheti. Közülük ezúttal a Mönchengladbach és a Hertha győzelme mellett a Leverkusen bravúrja érdemel említést: a gyógyszergyáriak ötöt (ebből Berbatov hármat) rámoltak be a Kaiserslauternnek.

- ktn -

*****

Bundesliga, 28. forduló:

Hertha BSC–Stuttgart 2:0 (0:0)
Gólszerzők: 46. és 89. (11-esből) Marcelinho
1. FC Nürnberg–Mainz 3:0 (1:0)
Gólszerzők: 3. Saenko, 68. Kiessling, 79. Vittek
Bayern München–1. FC Köln 2:2 (2:2)
Gólszerzők: 29. Sagnol, 39. Makaay, ill. 12. Feulner, 36. Streit
Borussia Mönchengladbach–Borussia Dortmund 2:1 (2:1)
Gólszerzők: 6. és 35. Rafael, ill. 16. (11-esből) Rosicky
Wolfsburg–Duisburg 1:1 (0:0)
Gólszerzők: 92. Marlet., ill. 73. van Houdt
kiállítás: 62. Klimowicz (Wolfsburg)
Eintracht Frankfurt–Werder Bremen 0:1 (0:0)
Gólszerző: 70. (11-esből) Klose
Bayer Leverkusen–Kaiserslautern 5:1 (2:0)
Gólszerzők: 9. Barnetta, 37. (11-esből), 61. és 91. (11-esből) Berbatov, 85. Fritz, ill. 64. Pletsch
Schalke 04–Hamburg 0:2 (0:0)
Gólszerzők: 49. (öngól) Krstajic, 80. Ailton
kiállítás: 28. Rafinha (Schalke)
Hannover–Arminia Bielefeld 0:1 (0:1)
Gólszerző: 5. Vata.


Következik Tippünk
(29. forduló, április 8–9.)


Stuttgart–Nürnberg 30-50-20 1x
Mainz–Hannover 40-40-20 1x
Bielefeld–Frankfurt 40-40-20 1
Werder Bremen–Bayern 30-40-30 1x
Köln–Wolfsburg 25-50-25 X
Duisburg–Schalke 20-40-40 2
Hamburg–Mönchengladbach 40-40-20 1
Dortmund–Leverkusen 40-30-30 1x
Kaiserslautern–Hertha BSC 40-30-30 1x

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább