Egy kézcsók és más semmi?

Egy kézcsók és más semmi?

, focitipp.hu

Spanyolország, 31. forduló

"Már az edzéseken vibrált a levegő: az El Clásico különleges élmény. Eddig a BL-ben és a bajnokságban is győztem már a Camp Nou-ban, és most is győzni megyek Barcelonába!"



A fenti mondatokat Roberto Carlos nyilatkozta a Marca c. sportlapnak a Barcelona–Real Madrid rangadó előtt. Aztán a várva várt El Clásico 20. percében buktatta (?) Van Bommelt, a játékvezető büntetőt ítélt (kissé szigorúan), Ronaldinho pedig szezonbeli 15. bajnoki gólját szerezte (ebből hetet 11-esből).

Eddig 76-szor találkozott egymással a két csapat a Camp Nouban (44-15-17, 151:89), s a leggyakoribb eredmény az 1:0 volt (nyolcszor). Szombat éjjel azonban inkább az 1950/51-es 7:2, vagy az 1993/94-es 5:0 juthatott a nézők eszébe, miután Medina Cantalejo játékvezető szövegelésért a 25. percben kiállította (kissé szigorúan) Roberto Carlost! A statisztikák ráadásul érdekes adalékkal szolgáltak: eddig hétszer fogadta a Barca a Realt a mostanihoz hasonló helyzetben (vagyis éllovasként a 2. helyezett madridiakat), és a katalánok mind a hétszer győztek, nem is akárhogyan: legalább három gólt lőttek mind a hét alkalommal.

„Csodálatos rangadó volt, kár, hogy a játékvezető nem volt ura a helyzetnek” – fogalmazott a meccs után Ronaldo, aki a 37. percben egy pazar góllal egyenlített: Baptista indítása után pimasz mozdulattal alányesett a labdának, ami Casillas fölött a kapuba hullott.

A második félidőben az volt a kérdés, mikor roppan össze a Real, elvégre közel egy órán át emberhátrányban futballozott (s ha figyelembe vesszük, hogy Zidane még statisztának is gyenge volt, akkor akár kettős emberhátrányról is beszélhetünk). De hiába zakatolt a Barca, hiába volt a 12:0-s szögletarány, s hiába volt 34:3 a lövések aránya, a katalánok a tizenhatos előtt semmivel sem tudták meglepni az ellenfelet. ågy aztán a második játékrész legváratlanabb eseménye az volt, amikor egy szurkoló a pályára rohant, hogy kezet csókoljon Ronaldinhónak.

„Az egy pont nem elégtétel. Az egész világ láthatta, hogy nem voltak egyenlők a feltételek” – dühöngött utólag Fernando Martín, a Real klubelnöke, aki azért kiemelte: végre egy igazi Realt láthatott. Az egy pont tényleg nem sok a madridiak szempontjából: 7 fordulóval a vége előtt 11 pont a hátrányuk a Barcelonával szemben.

- vss -

*****

Primera Division, 31. forduló:

Barcelona–Real Madrid 1:1 (1:1)
Gólszerzők: 22. Ronaldinho (11-esből), ill. 37. Ronaldo
kiállítva: 25. R. Carlos (Real)
Zaragoza–Villarreal 0:1 (0:1)
Gólszerző: 45. Garcia
Real Sociedad–Malaga 3:0 (1:0)
Gólszerzők: 37. Ansotegi, 69. Skoubo, 82. Prieto
kiállítva: 67. Rodriguez (Malaga)
Alaves–Athletic Bilbao 0:0
Deportivo–Santander 2:0 (1:0)
Gólszerzők: 18. Capdevila, 55. Castro
Mallorca–Espanyol 0:0
Osasuna–Getafe 0:4 (0:2)
Gólszerzők: 34. és 53. Paunovics, 37. Dorado, 62. Pernia
Valencia–Cádiz 5:3 (3:1)
Gólszerzők: 2. és 64. Villa, 33. és 56. Angulo, 35. Navarro, ill. 12. Enrique, 63. és 78. González
Atletico Madrid–Celta Vigo 0:3 (0:0)
Gólszerzők: 70. Lequi, 84. Baiano (11-es), 90. Ridder
Betis–Sevilla 2:1 (2:1)
Gólszerzők: 16. Robert, 44. Varela, ill. 29. Saviola.

Következik Tippünk
(32. forduló, április 8–9.)


Santander–Barcelona 10-30-60 x2
Real Madrid–San Sebastian 60-30-10 1
Malaga–Getafe 40-30-30 1x
Alaves–Osasuna 30-40-30 x2
Bilbao–Mallorca 50-30-20 1
Espanyol–Atletico 40-30-30 1x
Celta Vigo–Valencia 30-40-30 X
Cádiz–Betis 30-40-30 x2
Sevilla–Zaragoza 40-40-20 1x
Villarreal–Deportivo 40-40-20 1x

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább