Trap a képtárban

Trap a képtárban

, focitipp.hu

Giovanni Trapattoni szombaton délelőtt a bécsi Belvedere Galériában Oskar Kokoschkáról hallgatott előadást. Futball és képzőművészet? Lássuk!



Giovanni Trapattoni játékosként bajnokságot, KEK-et és BEK-et nyert az AC Milannal, edzőként hét olasz bajnoki címet gyűjtött be (hatot a Juventusszal, egyet az Internazionaléval), a Heysel-ben játszott, Liverpool elleni győztes BEK-döntőn ő dirigálta a torinóiakat, majd bajnoki aranyat szerzett a Bundesligában (Bayern, 1997) és a portugál bajnokságban (Benfica, 2005), de volt az olasz válogatott szövetségi kapitánya is (2000-2004).

Ehhez képest meglepő volt látni őt szombaton délelőtt a bécsi Belvedere Osztrák Galériában, ahogy éppen Oskar Kokoschkáról hallgat előadást. Persze, miért ne érdekelhetné a művészet a futballistákat, ha a futball érdekli a művészeket: Albert Camus Nobel-díjas író például futballkapus volt Algírban, Luciano Pavarotti kölyökkorában a Modena csapatában játszott, Salman Rushdie pedig élt-halt a Lineker-féle Tottenhamért, még ha csak inkognitóban is (1989-ben Khomeini iráni ajatollah mondta ki a fatvát a Sátáni Versek szerzőjére, amit két és félmillió dolláros vérdíjjal tett exkluzívabbá egy iszlámista alapítvány). A James Bond-filmekből ismert Sean Connery állandó vendég a Barcelona meccsein, az utóbbi évek érzéki Bond-lánya, Halle Berry pedig egy interjúban elárulta: anyai ágon Everton-drukker (de felidézhetjük Jerzy Dudek "bizalmas értesüléseit", aki vatikáni lengyel forrásokra hivatkozva évekkel ezelőtt azt állította, II. János Pál pápa számára "nem közömbös" az FC Liverpool).

Trap mesterhez és a képtárhoz visszakanyarodva: azon lepődtünk volna meg igazán, ha egy magyar futballedzővel találkozunk Kokoschka, Schiele és Klimt képei előtt, mondjuk Mészöly Kálmánnal, aki anno Izlandon lefejelte a válogatottat kritizáló magyar kamionsofőrt, vagy László Csabával, aki tavaly a Magyar Kupa döntőjében arra biztatta játékosait, hogy törjék el az ellenfél lábát. Magyar edző egy képtárban? Bizarr gondolat. Bizarrabb, mint egy Dali-féle látomás.

(vss.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább