Szappanbuborékok és jégeső

Szappanbuborékok és jégeső

, focitipp.hu

Anglia, 33. forduló

Tovább tart az üldözőverseny Angliában: a ManUtd. zsinórban kilencedik meccsét is megnyerte, a Chelsea pedig emberhátrányban rámolt be egy négyest a londoni derbin.



A Liverpool a régi szép időket idézve Fowler góljával verte a Boltont. A tavasz vesztese egyelőre a West Brom.

Amióta az angol élvonalat Premier League-nek hívják (az 1992/93-as szezontól), többnyire a Manchester Utd és az Arsenal osztozott a bajnoki aranyakon. Az utóbbi 13 idényben a ManU nyolcszor, az Arsenal pedig háromszor örülhetett a végső győzelemnek, s csak két olyan év volt, amikor más csapat nyerte a pontvadászatot: 1995-ben a Blackburn Rovers, 2005-ben pedig a Chelsea.

Manchester Utd–Arsenal
Egy hete a ManU kilátásait elemeztük, és azóta nem változott a helyzet: a március elejei, Chelsea-vel szembeni 18 pontos hátrányukat hét pontra csökkentették a manchesteriek, és nekik köszönhető, hogy a bajnoki hajrá nem csupán a kiesőzónában lesz izgalmas. Vasárnap több mint hetvenezer néző látta az Old Traffordon, amint a Vörös Ördögök felzabálják a Thierry Henry nélkül passzívnak és sebezhetőnek tűnő Arsenalt. A ManU-ban ezúttal a góllövőlistát vezető Ruud van Nistelrooy is kezdő volt (az utóbbi hét meccsen ötször csak csereként állt be), a rangadót azonban ékpárja, a 21 esztendős Wayne Rooney döntötte el: a „hentesképű Pelé” gólt lőtt (a tizennegyediket idén) és gólpasszt adott a koreai Parknak.
Az Arsenalnak nem megy a vörösök ellen, a tavalyi idényben (2004 októberében) éppen az Old Traffordon ért véget 49 meccses veretlenségi sorozatuk (Rooney akkor is betalált), s az Ágyúsok immáron kilenc mérkőzés óta várnak a győzelemre a ManU ellen.
„Most már valóban elhiszem, hogy megnyerhetjük a bajnokságot” – hallatta hangját a meccs után Sir Alex Ferguson: „Ha tartjuk a formánkat, és április 29-én a Stamford Bridge-en legyőzzük a Chelsea-t, akkor miénk lesz a bajnoki arany. Persze, ehhez még kell a Chelsea botlása is, de ők jövő héten Boltonba utaznak, és elképzelhetetlennek tartom, hogy a Bolton zsinórban ötször vereséget szenvedjen. Szóval várjuk ki a végét.” Ferguson elemében van, mint ahogy elemében van csapata is, amely sorozatban kilencedszer is győzött.

Chelsea
Az utóbbi hetek visszás teljesítményei után végre emberibb arcát mutatta a címvédő Chelsea. Aki olvasta a Futball faktort, az tudja, hogy egy Chelsea–West Ham londoni derbi kiemelt fontosságú a szurkolók körében: Nyugat-London harca Kelet-Londonnal. Szombaton eleinte a Kalapácsosok vigadhattak a Stamford Bridge-en: Collins révén már a 10. percben megszerezték a vezetést, a 17. perctől kezdve pedig – Maniche kiállítása után – létszámfölényben futballoztak. Aligha volt ekkor boldogabb ember a világon, mint a West Ham-szurkoló, a vendégszektorban szólt is a Kalapácsosok himnuszaként ismert Blowing Bubbles: „I‘m forever blowing bubbles, / pretty bubbles in the air / They fly so high, / they reach the sky / And like my dreams they fade and die.“ („Örökké buborékokat fújok, / gyönyörű buborékokat, / ott szállnak a magasban, / elérik az eget, / majd kipukkadnak és eltűnnek, mint az álmaim.“ A szappanbuborékok ezúttal is kipukkadtak, és a West Ham sorsa hamar beteljesedett: az emberhátrányban játszó Chelsea negyven perc alatt négy gólt lőtt!
„Fantasztikusan játszottunk. Helyenként úgy tűnt, mintha nem is tízen, hanem tizenketten lettünk volna a pályán” – áradozott a Kékek mestere, José Mourinho. A Manchester győzelme után azonban tovább ráncolhatja homlokát, hiszen ő is tudja, hogy még semmi sem dőlt el: a Chelsea a hátralévő fordulókban nem csak Boltonba utazik, hanem a BL-helyért küzdő Balckburn vendége lesz, az utolsó fordulóban pedig Newcastle-ben Shearer búcsúmeccse vár majd rájuk.

Liverpool
Szép csendben megállapodott a harmadik helyen a Liverpool, amely utolsó hat tétmeccsét megnyerte (21:3-as gólarány), és előnye a remekül hajrázó Tottenhammel szemben 12 pont. A Bolton ellen az a Robbie Fowler szerezte a győztes gólt, aki a meccs napján ünnepelte 31. születésnapját. Rafa Benitez csapata ellenállhatatlan az Anfield Roadon, a Chelsea elleni októberi vereséget leszámítva 17 hazai meccsen 14 győzelem és 3 döntetlen a mérlegük (28 rúgott és mindössze 3 kapott gól). Sam Allardyce, a Bolton edzőjét is az angol válogatott lehetséges szövetségi kapitányaként emlegeti a szigetországi sajtó, de a Wanderers tavaszi szereplése csökkenti az esélyeit: a Bolton (amely a Premier League-ben még nem tudta megverni a Liverpoolt) zsinórban negyedszer kapott ki.

A többiek
Gera ismét villogott, a West Brom ennek ellenére csak egy pontot hozott el a szomszédos Villa Parkból a birminghami derbin. A vendégek ugyan joggal reklamáltak három tizenegyest, de ez még nem változtat a tényen: a West Bromwich az utolsó nyolc bajnokiján a megszerezhető 24 pontból csupán kettőt gyűjtött be, s mivel a Birmingham City hétközben Jarošík góljával megverte a Boltont, Geráék hat hónap után visszacsúsztak a kiesést jelentő zónába. Az Aston Villa elleni meccs végét elmosta a jégeső, akárcsak a Sunderland–Fulham találkozót, amit 1:0-ás vendégvezetésnél félbe kellett szakítani.

- vss -

*****

Premier League, 33. forduló, eredmények:


Tottenham–Manchester City 2:1 (1:0)
36.167 néző
Gólszerzők: 44. Stalteri, 49. Carrick, ill. 52. Samaras
Charlton–Everton 0:0
26.954 néző
Portsmouth–Blackburn 2:2 (1:1)
20.048 néző
Gólszerzők: 41. LuaLua, 78. Todorov, ill. 32. és 62. Bellamy
Wigan–Birmingham 1:1 (0:0)
18.669 néző
Gólszerzők: 49. Johansson, ill. 77. Dunn
Aston Villa–West Bromwich Albion 0:0
33303 néző
Chelsea–West Ham 4:1 (2:1)
41.919 néző
Gólszerzők: 29. Drogba, 31. Crespo, 54. Terry, 69. Gallas, ill. 10. Collins
kiállítva: 16. Maniche (Chelsea)
Liverpool–Bolton 1:0 (1:0)
44.194 néző
Gólszerző: 45. Fowler
Middlesbrough–Newcastle 1:2 (0:2)
31202 néző
Gólszerzők: 79. Boateng, ill. 29. Boateng (öngól), 44. Ameobi
Manchester United–Arsenal 2:0 (0:0)
70.908 néző
Gólszerzők: 54. Rooney, 78. Park

A Sunderland–Fulham mérkőzés 0:1-es állásnál (9. McBride) jégeső miatt félbeszakadt.

hétközi mérkőzés
Birmingham–Bolton 1:0 (1:0)
26493 néző
Gólszerző: 37. Jarošík


Következik Tippünk

Szerda, április 12.:
Portsmouth–Arsenal
20-40-40 1x

Péntek, április 14.:
Manchester Utd–Sunderland
80-10-10 1


Szombat, április 15.:
Arsenal–West Brom
60-30-10 1
Bolton–Chelsea
20-40-40 x2
Everton–Tottenham
30-50-20 1x
Fulham–Charlton
40-40-20 1
Newcastle–Wigan
50-30-20 1x
Portsmouth–Middlesbrough
40-40-20 1
West Ham–Manchester City
40-40-20 1x

Vasárnap, április 16.:
Aston Villa–Birmingham
40-40-20 1x
Blackburn–Liverpool
30-40-30 X

Hétfő, április 17.:
Charlton–Portsmouth
50-30-20 1
Chelsea–Everton
60-30-10 1
Middlesbrough–West Ham
40-40-20 1x
Sunderland–Newcastle
10-30-60 2
Tottenham–ManUtd
30-40-30 x2
West Brom–Bolton
40-40-20 1

Kedd, április 18.:
Wigan–Aston Villa
40-40-20 1

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább