Villa háromszor villant

Villa háromszor villant

, focitipp.hu

Spanyolország, 34. forduló

Három perc alatt három gólt lőtt David Villa a Bilbaónak, ezzel ő lett a forduló hőse Spanyolországban.



A Valencia 24 éves csatára sokáig altatta a kiesés ellen küzdő Bilbao védőit, aztán három perc alatt gólzáport zúdított a baszkokra. A Valencia ezzel zsinórban negyedik meccsét is megnyerte (13:3-as gólarány), és ha a 2002-es és 2004-es bajnoki elsőséget nem is ismétlik meg, a BL-csoportkört jelentő második hely is aranyat ér számukra. Négy fordulóval a vége előtt két pont az előnyük a Reallal szemben, s mivel az egymás elleni meccsek mérlege is nekik kedvez (azonos pontszámnál ez dönt), minden adu az ő kezükben van.

A legnagyobb ászt persze David Villának hívják: a csatár a szezon előtt érkezett Zaragozából, ahol első élvonalbeli idényében 17, a másodikban 15 gólt lőtt, idén pedig már 22 találatnál jár – a Valencia klubvezetői elégedetten dörzsölhetik a tenyerüket.

A Real Madrid megszenvedett a sereghajtó Malagával, és egészen az utolsó pillanatokig úgy tűnt, sorozatban negyedszer is 1:1-es döntetlent játszik. A győzelmet végül Sergio Ramosnak köszönhetik a fővárosiak, no meg annak a tizenegyesnek, amelyből Zidane egyenlített a második félidő közepén. Médiaértesülések szerint a világ- és Európa-bajnok Zizou a héten jelenti be pályafutásának végét.

A vasárnap esti Sevilla–Barcelona meccs előtt meghallgatásra találtak a két csapat fohászai, és a Ramon Sanchez-Pizjuan stadiont kis híján elsöpörte a vihar. A találkozót felhőszakadás miatt elhalasztották, a felek pedig fellélegeztek: a Barcelonára BL-, a Sevillára UEFA-kupa-elődöntő vár a héten, így alighanem csak a B-csapatok meccsére került volna sor. Mint a Villarreal esetében, amely immár második bajnokiját is feláldozta a sikeres kupaszereplés érdekében. „Mindig azt állítottam, hogy a BL-meccsek előtt is komolyan kell venni a bajnokságot, de most más a helyzet: egyetlen párharc választ el bennünket a döntőtől” – nyilatkozta a Real Sociedad elleni vesztes meccs előtt Manuel Pellegrini, a Villarreal edzője, aki a Riquelme, Senna, Sorín, Arruabarrena kvartettet pihentette, Forlán csak egy félidőt játszott, további hatan pedig sérülés miatt nem voltak bevethetők. De talán éppen ezzel kockáztat sokat a Villarreal, amely utóbbi nyolc bajnokijából csak egyet nyert meg, s könnyen lehet, hogy jövőre még az UEFA-kupában sem indulhat.

- vss -

*****

Spanyolország, 34. forduló, eredmények:

Celta Vigo–Zaragoza 4:0 (1:0)
Gólszerzők: 30. és 81. Cannobio, 46. Larena, 80. Perera
Villarreal–Real Sociedad 0:2 (0:2)
Gólszerzők: 9. Alonso, 27. González
Alaves–Atletico Madrid 0:1 (0:1)
Gólszerző: 22. Lopez
Cádiz–Deportivo 1:1 (0:1)
Gólszerzők: 84. Lobos, ill. 8. Castro
kiállítva: 69. Guzman, 84. Pablo (mindkettő Depor)
Espanyol–Betis 2:0 (1:0)
Gólszerzők: 22. Jarque, 56. Tamudo
kiállítva: 56. Contreras
Mallorca–Osasuna 0:1 (0:0)
Gólszerző: 90. Delporte
Santander–Getafe 1:3 (1:1)
Gólszerzők: 38. Antonito, ill. 36. és 61. Riki, 73. Pernia
Real Madrid–Malaga 2:1 (0:1)
Gólszerzők: 67. Zidane (11-esből), 90. S. Ramos, ill. 22. Bóvio
Athletic Bilbao–Valencia 0:3 (0:0)
Gólszerző: 82., 84. és 85. Villa
A Sevilla–Barcelona mérkőzést elhalasztották.


Következik Tippünk (április 30.)

Osasuna–Real Madrid
30-40-30 X
Atletico–Mallorca
50-30-20 1
Malaga–Santander
30-50-20 1x
Getafe–Villarreal
30-50-20 x2
San Sebastian–Sevilla
40-30-30 1x
Barcelona–Cádiz
70-20-10 1
Deportivo–Celta
50-30-20 1
Zaragoza–Espanyol
40-40-20 1x
Betis–Bilbao
50-30-20 1x
Valencia–Alaves
60-30-10 1

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább