Chievo, Roma: nekik nyolc

Chievo, Roma: nekik nyolc

, focitipp.hu

Olaszország, 36. forduló

Sorozatban öt döntetlen után végre összeszedte magát a Juventus, és talán az utolsó előtti pillanatban lépett egy nagyot a címvédés felé.



Ami a legutóbbi hét mérkőzésen csak négyszer sikerült a Zebráknak, azt most majdnem öt perc alatt letudták. Sienában ugyanis már a 8. percben 0:3-at mutatott az eredményjelző a torinóiak javára: a rosszmájúak szerint ebben a két klub közötti kiváló kapcsolatnak is lehetett némi szerepe. A Siena első bajnoki idényében a Juventus egy szezonnal korábbi szerelésében mutatkozott be, és a két klub között az átlagosnál nagyobb a játékosmozgás is. A legismertebb ex-Zebra jelenleg Tudor és Legrottaglie, de a Siena keretében találjuk az U19-es válogatott, Juventus-nevelést, Rey Volpato-t is. A toszkánai győzelemmel Fabio Capello fiai tartják három pontos előnyüket a Milannal szemben.

A Rossonerik ugyanis hazai pályán 2:0-ra verték a Livornót. Azt a Livornót, amelytől a szezon közepén érthetetlenül elküldték Roberto Donadonit, a helyére érkező Carlo Mazzone pedig sokat rontott a helyzeten. Az olasz edzői kar doyenje hosszú pályafutása alatt nem emlékszik olyan rossz sorozatra, mint amit a csapat az elmúlt hetekben produkált: kilenc mérkőzésen nyolc vereség. Mazzone egyébként tavaly a Bolognát kormányozta a másodosztályba: minden tiszteletünk a mesteré, de talán most kéne kiszállni. Ahogy Roberto Mancini helyzete is kezd megrendülni Milánóban: az Inter legutóbbi hat idegenbeli meccséből négyszer is 1:0-ra veszített. A Milan elleni betli a biztos Bajnokok Ligája indulást érő második helytől, a Villarreal elleni 0:1 pedig a BL-elődöntőtől fosztotta meg a kék-feketék szurkolóit. Ezúttal kabaréba illő góllal veszített az Inter: a 91. percben Materazzi a félpályáról egyszerűen átívelte a tizenhatosnál kószáló Julio Cesar feje fölött a labdát.

A Roma viszont legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén is ikszelt: két hete a szünetben már 3:0-ra vezettek a Palermo ellen, de a szicíliaiak végül kiegyenlítettek: akkor a Roma ultrái joggal remélték, hogy az izgalmaknak erre a szezonra vége. Veronában aztán 3:1-es vezetésről sikerült 4:4-re menteniük a meccset Spalletti fiainak, ráadásul a brazil Mancini még egy tizenegyest is elpuskázott. A kiesés kérdése két fordulóval a zárás előtt eldőlt, amire régen volt példa Olaszországban. A Trevisót és a Leccét a Messina követte a Serie B-be, miután a másik szicíliai csapat sima 3:0-s vereséget szenvedett Reggio di Calabriában. A Messina pontszámban még beérheti ugyan a Sienát, de az egymás elleni eredmények (4:2, 0:0 a Siena szempontjából) az északiaknak kedveznek.

- ktn -

*****

Serie A, 36. forduló, eredmények

Treviso–Ascoli 2:2 (2:1)
Gólszerzők: 14. Reginaldo, 28. Borriello, ill. 12. és 81. Foggia
Palermo–Fiorentina 1:0 (0:0)
Gólszerző: 52. Di Michele
Empoli–Internazionale 1:0 (0:0)
Gólszerző: 91. (öngól) Materazzi
Siena–Juventus 0:3 (0:3)
Gólszerzők: 3. Vieira, 6. Trezeguet, 8. Mutu
Lazio–Lecce 1:0 (0:0)
Gólszerző: 57. Rocchi
kiállítás: 82. Babu (Lecce)
Milan–Livorno 2:0 (1:0)
Gólszerző: 29. és 67. Inzaghi
Reggina–Messina 3:0 (0:0)
Gólszerzők: 51. Cozza, 68. Amoruso, 76. Bianchi
kiállítás: 61. Parisi (Messina)
Cagliari–Parma 3:1 (2:0)
Gólszerzők: 11. Capone, 31. (11-esből) Suazo, 63. Esposito, ill. 74. Corradi
Chievo–Roma 4:4 (2:3)
Gólszerzők: 8. és 36. Amauri, 49. Luciano, 61. (11-esből) Pellisier, ill. 4. és 14. De Rossi, 25. Taddei, 62. Dacourt
Sampdoria–Udinese 1:1 (0:0)
Gólszerzők: 61. Flachi, ill. 57. Di Natale.


Következik a 37. forduló (május 7.)

Udinese–Cagliari
50-30-20 1x
Lecce–Chievo
30-50-20 x1
Messina–Empoli
30-50-20 x1
Ascoli–Lazio
30-50-20 x1
Parma–Milan
20-30-50 2
Juventus–Palermo
60-30-10 1
Fiorentina–Reggina
55-25-20 1
Livorno–Sampdoria
40-40-20 1x
Internazionale–Siena
60-30-10 1
Roma–Treviso
60-30-10 1

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább