Kieső-körkép

Kieső-körkép

, focitipp.hu

Sokféleképpen benn lehet maradni egy bajnokságban. Győzelmi sorozattal a bajnokság utolsó szakaszában (Portsmouth, Empoli), szerencsével (mint tavaly az AC Parma), netán pénzzel (�). És persze sokféleképpen ki lehet esni egy bajnokságból.



És persze igaz ennek az állításnak a fordítottja is: sokféleképpen ki lehet esni egy bajnokságból. A Sunderland például idén minden negatív rekordot megdönthet Angliában. A csapat 12 pontot szerzett az eddigi 36 mérkőzésén. Hazai pályán egyetlen árva meccset sem tudtak megnyerni, ami átlagban 34 219 embernek okozott bánatot kéthetente a helyszínen.

Igaz, ez még változhat, hiszen csütörtökön egy másik rekordert, az idegenbeli mérlegében még a Sunderlandet is alulmúló Fulhamet fogadják. Egyébiránt a Sunderland a saját Premiership-csúcsát döntötte meg: a 2002/03-as szezonban 19 pontot szerezve zuhantak ki az első osztályból.

A Premiership megalapítása (1992) előtt, de már a győzelemért járó három pont bevezetése (1981) után egyetlen csapatnak sikerült még rosszabb idényt produkálnia: a Stoke City 1985-ben 17 ponttal zárt (idegenben győzelem nélkül, 6:50-es gólaránnyal). A Sunderland most még ezt is alulmúlhatja, abszolút angol bajnoki rekordot felállítva, nyugodjék békében.

Aztán persze vannak, akikért valóban fáj a szívünk: simán kiesett például az angol másodosztályból a Millwall. Igaz, ha valaki hazai pályán 23 mérkőzésen csak 13 gólt tud rúgni, csak a csodában reménykedhet. A Messinát az elefántcsontparti Zoro Kpolo emlékezetes felháborodása miatt zártuk a szívünkbe - a B ligában is figyelünk majd rájuk. Alulmúlta magát a holland bajnokságban az RBC Roosendaal csapata, amely minden bizonnyal a holland rekordot döntötte meg idén: egy győzelmet és kilenc pontot sikerült összekaparniuk harmincnégy mérkőzésen (idegenbeli mérlegük 0-1-16 8:58). Az ő feltámadásukban is reménykedünk.

(ktn.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább