Az egyik kiscsapatnak nagy napja lehet

Az egyik kiscsapatnak nagy napja lehet

, focitipp.hu

UEFA-kupa döntő, Middlesbrough–Sevilla

Middlesbrough–Sevilla. Ez nem az UEFA Kupa nyolcaddöntőjének a párosítása, hanem maga a döntő. Lehetne akár fanyalogni is, de a két csapat összességében megérdemelten jutott a csúcs közelébe. Hogy ki teszi meg az utolsó lépést? Ma este kiderül.



UEFA-kupa, döntő
FC Middlesbrough – FC Sevilla
Május 10., szerda, 20.45
Eindhoven, Philips Stadion
Játékvezető: Herbert Fandel (német)

* Öt éve, a 2000/01-es szezonban is angol–spanyol döntő volt az UEFA-kupában: a Liverpool 5:4-re verte a Deportivo Alavest.

* A Middlesbroughnak ez csupán a 3. szezonja az európai porondon, míg a Sevilla már az ötvenes években is jelen volt a nemzetközi kupákban, de legjobb eredménye egy BEK-negyeddöntő volt, 1958-ban a Real Madrid ellen (összesítésben 10:2-re nyert a Real).

* A Middlesbrough eddig egyszer játszott spanyol csapat ellen, tavaly az UEFA-kupa csoportkörében 2:0-ra kikapott a Villarrealtól.

* A Middlesbrough a negyeddöntőben és az elődöntőben is már 0:3-as vesztésre állt összesítésben – innen jutott tovább a Basel és a Steaua ellen.

* A Sevilla az idei sorozatban már játszott angol ellenféllel: a csoportkörben 1:1-es döntetlent ért el Boltonban.

* A Middlesbrough csak a 14. helyen végzett a Premier League-ben, az FC Sevilla viszont még versenyben van a spanyol bajnokságban a BL-selejtezőt jelentő 4. helyért, hátránya az Osasunára 3 pont, de egy meccsel kevesebbet játszott.

* A győztes kezdi majd a következő európai kupaszezont: augusztus 25-én a monacói II. Lajos-stadionban az európai szuperkupáért mérkőzhet majd a Bajnokok Ligája győztesével.

* Amszterdamban és Rotterdamban eddig 12 európai kupadöntőt játszottak – Eindhovenben csak egyet, a PSV az UEFA-kupa döntőjének visszavágóján 1978-ban 3:0-ra verte a Bastiát. A jövő évi finálé helyszíne az 52 ezer férőhelyes glasgowi Hamden Park lesz.

* A Middlesbrough útja a döntőig: 1. ford.: Xanthi 2:0, 0:0. Csoportkör: Grasshoppers 1:0 (i), Dnyipro 3:0 (o), Alkmaar 0:0 (i), Lovecs 2:0 (o). A 16 közé jutásért: Stuttgart 0:1, 2:1. Nyolcaddöntő: AS Roma 1:0, 1:2. Negyeddöntő: Basel 4:1, 0:2. Elődöntő: Steaua 4:2, 0:1.

* A Sevilla útja a döntőig: 1. ford.: Mainz 0:0, 2:0. Csoportkör: Besiktas 3:0 (o), Zenit 1:2 (i), Guimaraes 3:1 (o), Bolton 1:1 (i). A 16 közé jutásért: Lokomotiv 2:0, 1:0. Nyolcaddöntő: Lille 2:0, 0:1. Negyeddöntő: Zenit 4:1, 1:1. Elődöntő: Schalke 1:0, 0:0.

Esélyek a mérkőzésre: 30-50-20
Tippünk a mérkőzésre: 2
Tippünk a győztesre: Sevilla


UEFA-kupa rekordok


A legtöbb győzelem:
3 – Internazionale (1990/91, 1993/94, 1997/98)
Juventus (1976/77, 1989/90, 1992/93)
Liverpool (1972/73, 1975/76, 2000/01)

A legtöbb győzelmet jegyző játékos:
3 – Ray Clemence (2x Tottenham, 1x Liverpool)
Giuseppe Bergomi, Nicola Berti (Internazionale)

A legtöbb gólt szerző játékos:
29 – Dieter Müller
28 – Henrik Larsson
25 – Alessandro Altobelli
23 – Jupp Heynckes
22 – Dennis Bergkamp, Martin Chivers, Jürgen Klinsmann, Karl-Heinz Rummenigge

A legtöbb gól egy szezonban:
15 – Jürgen Klinsmann (Bayern, 1995/96)
14 – John Wark (Ipswich, 1981/82)
12 – Derlei (Porto, 2002/03)

A legtöbb meccs:
96 – Giuseppe Bergomi
69 – Walter Zenga
66 – Enzo Scifo
63 – David Narey
60 – Franco Baresi, Aron Winter

A legnagyobb győzelem:
14:0 Ajax–Differdange (luxemburgi, 1984/85)

A legnagyobb összesített győzelem:
21:0 Feyenoord–Rumelange (1972/73, 9:0 és 12:0)

Nagy fordítások:
Az 1984/85-ös szezonban a 2. fordulóban a Partizan Beograd 6:2-re kikapott Londonban a Queens Park Rangerstől, a belgrádi visszavágón azonban 4:0-ra nyert és idegenben lőtt több góllal továbbjutott. Egy évvel később, az 1985/86-os kiírásban a Real Madrid került hasonló helyzetbe: idegenben 5:1-re kikapott a Borussia Mönchengladbachtól, a Bernabéuban viszont 4:0 lett a spanyoloknak – a Real végül a Videoton legyőzésével megnyerte a kupát.

Müller egy, Müller kettő
Az európai kupasorozatokban Gerd Müller szerezte a legtöbb gólt – 62-t. Az UEFA-kupa legeredményesebb játékosa viszont nem ő, hanem névrokona, Dieter Müller, aki 36 UEFA-kupa meccsén 29-szer talált be az ellenfeleknek a hetvenes évek végén, pedig csapatával, az 1. FC Kölnnel soha nem játszhatott döntőt – legnagyobb sikere a négy közé jutás volt 1975-ben.


Az eddigi döntők:
1971/72 Wolverhampton–Tottenham Hotspurs 1:2, 1:1
1972/73 Liverpool–Mönchengladbach 3:0, 0:2
1973/74 Tottenham Hotspurs–Feyenoord 2:2, 0:2
1974/75 Mönchengladbach–Twente Enschede 0:0, 5:1
1975/76 Liverpool–FC Brugges 3:2, 1:1
1976/77 Juventus–Athletic Bilbao 1:0, 1:2
1977/78 Bastia–PSV Eindhoven 0:0, 0:3
1978/79 Crvena Zvezda–Mönchengaldbach 1:1, 0:1
1979/80 Mönchengladbach–Eintracht Frankfurt 3:2, 0:1
1980/81 Ipswich Town–AZ Alkmaar 3:0, 2:4
1981/82 IFK Göteborg–Hamburger SV 1:0, 3:0
1982/83 Anderlecht–Benfica 1:0, 1:1
1983/84 Anderlecht–Tottenham Hotspurs 1:1, 1:1 (11-esekkel 3:4)
1984/85 Videoton–Real Madrid 0:3, 1:0
1985/86 Real Madrid–FC Köln 5:1, 0:2
1986/87 IFK Göteborg–Dundee Utd 1:0, 1:1
1987/88 Espanyol Barecelona–Leverkusen 3:0, 0:3 (11-esekkel 2:3)
1988/89 SSC Napoli–VfB Stuttgart 2:1, 3:3
1989/90 Juventus–Fiorentina 3:1, 0:0
1990/91 Internazionale–AS Roma 2:0, 0:1
1991/92 AC Torino–Ajax 2:2, 0:0
1992/93 Borussia Dortmund–Juventus 1:3, 0:3
1993/94 Salzburg–Internazionale 0:1, 0:1
1994/95 AC Parma–Juventus 1:0, 1:1
1995/96 Bayern München–Girondins Bordeaux 2:0, 3:1
1996/97 Schalke 04–Internazionale 1:0, 0:1 (11-esekkel 4:1)
1997/98 Internazionale–Lazio Roma 3:0
1998/99 AC Parma–Olympique Marseille 3:0
1999/00 Galatasaray–Arsenal 0:0 (11-esekkel 4:1)
2000/01 Liverpool–Alavés 5:4 (ezüstgóllal)
2001/02 Feyenoord–Borussia Dortmund 3:2
2002/03 FC Porto–Celtic Glasgow 3:2 (hosszabbítás után)
2003/04 Valencia–Olympique Marseille 2:0
2004/05 CSZKA Moszkva–Sporting 3:1

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább