Az Öreg Hölgy túl az ötödik ikszen

Az Öreg Hölgy túl az ötödik ikszen

, ktn

Olaszország, 35. forduló

Két hónappal ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy három fordulóval az olasz bajnokság zárása előtt még mindig nyitott kérdés marad, hogy ki nyeri végül a Scudettót. Márpedig most ez a helyzet.



Apad a Zebrák előnye

Az Öreg Hölgy a legutóbbi hét tétmérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, a bajnokságban pedig zsinórban már az ötödik iksznél jár. Ezúttal a Lazio látogatott a Delle Alpiba, és akárcsak néhány hete a Roma, az Égszínkékek is ponttal a zsebükben távozhattak Torinóból � pedig 55 percig emberhátrányban játszottak Dabo kiállítása miatt. Nagy különbség azonban, hogy akkor a Roma Kharja révén egyenlített a hajrában, most viszont David Trezeguet mentett pontot a Zebráknak a 86. percben. A Milan eközben paprikás hangulatú meccset játszott Messinában: a Rossonerik 3:1-re győztek a tíz sárga lappal és négy kiállítással színesített mérkőzésen. A győzelemnek azonban nagy ára volt. Ancelotti mester már a 28. percben kénytelen volt kihasználni harmadik cseréjét, ugyanis Nesta, Kaká és a brazilt váltó Ambrosini is megsérült. Ezzel együtt a győzelemmel a Milan három pontra megközelítette a Juventust. Ráadásul ahhoz képest, hogy a Juventus még egy hónappal ezelőtt is tíz ponttal vezetett Sevcsenkóékkal szemben, a torinóiak most ennek a minimális előnyüknek is örülhetnek: a legutóbbi két bajnokijukon is az utolsó percekben mentettek pontot.

Az első hat helyezett egymás elleni mérlege

1. Juventus 10 4 5 1 15:10 17
2. Milan 10 5 2 3 14:10 17
3. Roma 10 3 5 2 13:13 14
4. Internazionale 10 3 2 5 12:14 11
5. Lazio 10 2 5 3 7:11 11
6. Fiorentina 10 2 3 5 11:14 9

Kiesett a Lecce is

A Milan szicíliai győzelme viszont minden bizonnyal elintézte a kiesés kérdését: a Messina hátránya négy pontra nőtt a Cagliarival szemben. A Lecce és a Treviso ezúttal egymás ellen ikszelt: ezzel a vendégekkel együtt a Lecce is kiesett. Az UEFA-kupa indulást érő negyedik helyért vívott csatában lépéselőnybe került az Empolit legyőző Fiorentina, mivel a Roma nem bírt az elmúlt hetekben egyre mélyebbre süllyedő Sampdoriával. A 2:2-re végződött Ascoli-Cagliari mérkőzés különös rekordokat hozott. Az első félidő derekán a szárdok védője, Francesco Bega két percen belül kapott két sárga lapot, az ellenfélnél focizó Domenico Cristiano azonban még őt is felül tudta múlni, hiszen neki ehhez a bravúrhoz egy perc is elegendő volt a mérkőzés hajrájában.

(ktn)

A bajnoki címre esélyes csapatok hátralévő mérkőzései
Milan:
Livorno (o), Parma (i), Roma (o)
Juventus: Siena (i), Palermo (o), Reggina (i)

Olaszország, 35. forduló


Roma-Sampdoria 0:0

kiállítás: 89. Mexes (Roma)
Ascoli-Cagliari 2:2

gól: 18. Ferrante, 73. (11-esből) Domizzi, ill. 53. és 65. Suazo

kiállítás: 89. Cristiano, ill. 21. Canini, 23. Bega
Fiorentina-Empoli 2:1

gól: 42. Pasqual, 58. Jimenez, ill. 66. Rigano
Internazionale-Reggina 4:0
gól: 16. (11-esből) és 90. Cruz, 23. Martins, 27. Cesar
Juventus-Lazio 1:1
gól: 87. Trezeguet, ill. 29. Rocchi
kiállítás: 35. Dabo (Lazio)
Lecce-Treviso 1:1
gól: 5. Vucsinics, ill. 83. Reginaldo
kiállítás: 33. Ledesma (Lecce)
Livorno-Palermo 3:1
gól: 3. (11-esből), 41. és 47. Lucarelli, ill. 92. Tedesco
Messina-Milan 1:3
gól: 6. Sculli, ill. 33. Jankulovski, 43. Gattuso, 89. Gilardino
kiállítás: 45. Nocerino, 87. Sculli, 90. Aronica, ill. 90. Seedorf
Parma-Siena 1:1
gól: 64. Morfeo, ill. 22. Guzman
Udinese-Chievo 1:1
gól: 76. Di Natale, ill. 89. Pellissier

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább