Radikális fellépés - a rasszizmussal szemben

Radikális fellépés - a rasszizmussal szemben

, focitipp.hu

Michel Platini-interjú

Az angol, olasz és spanyol negyedikek helyett a cseh, dán és lengyel bajnok kapna főtáblás helyet a Bajnokok Ligájában. Radikális fellépés a rasszizmussal szemben. Ezek a januárban UEFA-elnökké választott Michel Platini legfőbb tervei - derült ki az elnök World Soccernek adott interjújából.



Megválasztásakor szerepelt tervei között az angol, olasz, és spanyol csapatok számának csökkentése a Bajnokok Ligájában. Miért?
Azt szeretném, hogy minél több ország képviseltesse magát a legrangosabb sorozatban. Fel kell tennünk ugyanis a kérdést, hogy mi a célunk a Bajnokok Ligájával. Minél több pénzt akarunk csinálni és ennyi az egész, vagy azt is szeretnénk, hogy a nagy sztárokat Európa-szerte élőben csodálják meg azok a gyerekek, akikből a jövő futballistái lehetnek? Én ez utóbbira szavazok, ezért kell elérnünk például azt, hogy Wayne Rooney-t mondjuk a cseh fiatalok is élőben láthassák. Amikor Metz-ben éltem, láthattam játszani a "nagy" Di Stefanot, ami hatalmas élmény volt. Arra kell törekednünk, hogy minél több ember számára tudjunk ilyen élményt okozni.

Nem aggódik, hogy a televíziós bevételek csökkeni fognak, ha kevesebb sztárklub szerepel majd a BL-ben?

Félreértés ne essék, nem akarom fenekestül felforgatni a sorozatot! Csupán arról van szó, hogy az olasz, spanyol, és angol negyedik helyezetteket olyan nagy futballhagyományokkal rendelkező országok bajnokai váltanák fel, mint a cseh, a dán, vagy a lengyel bajnok. Nem gondolom, hogy ezek a csapatok sokkal kevesebb nézőt vonzanának, mint az elitligák negyedik helyezettjei.

Azok után is ez a véleménye, hogy idén három angol gárda jutott be a negyeddöntőbe?

Az a probléma a spanyol, az olasz vagy akár az angol klubok esetében, hogy az egy nemzetből érkező csapatok nem találkozhatnak egymással a csoportmeccsek során. Ha ez nem így lenne, akkor a kisebb csapatok is nagyobb számban juthatnának tovább a csoportkörből.

Úgy látja, hogy kezd elveszni ennek a sorozatnak a szépsége?
Nem, azért ezt nem mondanám. Észreveszem a problémákat, de nem látom teljesen sötéten a helyzetet. A labdarúgás véleményem szerint még mindig a világ legcsodálatosabb játéka.

Mit tervez a rasszizmussal szemben?
Radikális fellépést! A legjobb az, ha a játékvezető azonnal félbeszakítja a játékot, amikor rasszista megnyilvánulásokat hall. Ez történt például két évvel ezelőtt egy holland meccsen is, és ezt kell tennie minden játékvezetőnek, még akkor is, ha még csak öt perc telt le a kilencvenből.

Nyomást fog gyakorolni annak érdekében, hogy Európa adhasson otthont a 2018-as világbajnokságnak?
Természetesen! Legyen Belgium és Hollandia a házigazda nevet. Ó, elnézést, hiszen mi most Angliában vagyunk! Komolyra fordítva a szót, az UEFA elnökeként nekem azért kell dolgoznom, hogy minél több világbajnokság Európában legyen, és én ezért minden tőlem telhetőt meg is fogok tenni. De azt azért be kell látnunk, nem teljesen demokratikus, hogy minden harmadik vb-t Európa rendezheti, miközben hat konföderáció működik a világon.

Az imént még arra utalt, hogy nem a TV-közvetítésekből származó bevételek a legfontosabbak. Ehhez képest nem álszentség mindent elkövetni azért, hogy a jól jövedelmező világbajnokságok minél többször Európában legyenek?
Ennek nem anyagi okai vannak. Egyszerűen minden európai ember - köztük én is - annak örülne, ha négyévente világbajnokságot rendezhetnénk kontinensünkön. Ez azonban nem lehetséges. Meg kell győznünk az embereket arról, hogy szükség van a rotációra, melynek következtében csak minden harmadik vb lehet Európában.

Szeretné, ha a világ- és Európa bajnokságok gyakrabban kerülnének megrendezésre?
Nem. Ragaszkodom a tradíciókhoz, és úgy gondolom, hogy valami annál értékesebb, minél ritkább. Ezért nem szabad változtatni a jelenlegi rendszeren.

Mi a véleménye az Európa bajnokságon részt vevő csapatok számának 16-ról 24-re történő emeléséről?
Az egyetlen dolog, amit ezzel kapcsolatban mondani tudok, hogy 2016 előtt erre már biztosan nem kerülhet sor, mert mielőtt döntünk, minden érintettel egyeztetni kell. Nem szabad elfelejtenünk, hogy 24 csapat esetén a negyeddöntők mellett rendezni kéne még egy egyenes kieséses fordulót, és ehhez mérten biztosítani kellene megfelelő számú pihenőnapot is. Sőt, ha hosszabb a torna, akkor a felkészülés is több időt igényel. Ha ez jót tesz a játéknak, támogatják a ligák és a nemzeti szövetségek, akkor megcsináljuk. Nem vagyunk hülyék, mi is azt akarjuk, ami mindenkinek a legjobb.

Mit gondolt, amikor hallotta Arsene Wengert, aki a francia szövetséget hibáztatta Henry sérülései miatt?

Wenger azt mond, amit akar, de én nem értem, hogyan lehet Henry sérült márciusban egy olyan válogatott meccs miatt, amit augusztusban rendeztek.

Nem gondolja, hogy manapság nagyobb nyomás van a játékosokon, mint az ön idejében?

Nem, mert ma sem játszanak több meccset annál, mint amennyit én játszottam.

Hogyan jellemezné az UEFA és a FIFA kapcsolatát?
Korábban a két szövetség harcban állt egymással, így lehetetlen volt az együttműködés. Az én személyemben azonban most olyan elnöke van az UEFA-nak, akiben Blatter meg tud bízni, ezért mi képesek vagyunk közösen dolgozni.

Fontosnak tarja, hogy ön az első olyan elnök, aki korábban játékos is volt?
Az emberek nagy többsége örül annak, hogy egy volt játékos az UEFA elnöke, de én nem elnöknek, hanem az Európai Labdarúgó Szövetség vezetőjének tekintem magamat. Azért választottak engem, mert nem egy bizottsági ember vagyok, hanem egy futballista, aki testközelből ismeri a labdarúgást. Ennek szellemében kívánom vezetni az UEFA-t.

[forrás: World Soccer Magazin]

(pk.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább