Nem szégyen, hanem realitás

Nem szégyen, hanem realitás

, focitipp.hu

BL-selejtező, visszavágó

Rabotnicski-Debrecen 4:1
Folytatódott a tragikomikus magyar futballnyár. Kizárt FTC, lemondott Villarreal, megalázott Újpest. A sorba most már a Debrecen is beállt.



Magyar fölényeskedés

Csak azok lepődnek meg a Debrecen kiütéses vereségén, akiknek Macedóniáról annyi jut eszükbe, mint a „szélvészgyors" Dombi Tibornak, aki a minap nyilatkozott a sportnapilapban: „Nem a sértés szándékával mondom, de szerintem Macedónia olyan ország, ahol kevés festéket használtak az utóbbi időben. Ha tetszik, ha nem: a környéke, a régió is szegény." Megszokhattuk már, hogy a magyar labdarúgók csak az etalonnak tekintett nyugat-európai (liechtensteini...) futballistáktól esnek hanyatt, míg a keleti-balkáni csapatokat hajlamosak lekezelni. Rossz körülmények, rossz útviszonyok, barátságtalan fogadtatás stb. - hangzik mindig a hivatkozás a későbbi kudarcra. A tavalyi Hajduk Split elleni kiütés után mindenki sima továbbjutásról beszélt, csakhogy az első meccs bebizonyította, hogy erről most szó sem lesz. Muszáj felébredni. Tíz (húsz? több?) éve hangzik el ez a mondat. A Loki kiesése nem szégyen, hanem az erőviszonyok valós tükrözése.

Macedón fölény

Mivel egyetlen televízió sem közvetítette a találkozót (a focitipp pedig nem tudott elutazni Szkopjéba), ezért kénytelenek vagyunk a számokra, illetve a tényekre hagyatkozni, amelyek - mint tudjuk - makacs dolgok. Ennek alapján próbáljuk rekonstruálni a történteket. A huszadik percben vezetést szerez a Loki - Sidibe fejesével - hurrá! Egy percre rá azonban máris egalizál Nedzsipi, majd a félidőben már 3:1-re vezet a macedón bajnok. Az „ezer fokon" égő Halmosi Péter (a spliti győző) egy visszahúzásért megkapja a második sárga lapját a 43. percben. A szünetben a Debrecen két támadót (Sándor T., Bogdanovics), két védőre (Kiss Z., Szatmári) cserél, elkerülendő a kiütést. A második félidő elején azonban Sidibe megunja a kínlódást, de mivel Supka Attila őt nem hajlandó lecserélni, ezért nyújtott lábbal rácsúszik Jeremicsre, ezzel végképp eldöntve a továbbjutás kérdését. Az ötvenhatodik percben Carlos Neno találatával már háromgólos a hátrány és felrémlik bennünk, hogy ebből katasztrófa is lehet. De nem lesz, mert Macedónia nemzeti ünnepet tart. Nemcsak a nemzet születését éljenzik, hanem a továbbjutást a következő körbe, ahol a francia Lille vár rájuk - és nem a magyar bajnokra...

A többi pályán

nem történt nagy meglepetés a továbbjutást illetően, általában sima eredmények születtek, habár a szlovák bajnok Ruzomberok csak két perccel a vége előtt szerezte meg a „győztes" találatot az emberhátrányban játszó Djurgarden ellen. A Szpartak Moszkva mindössze idegenben lőtt góllal (két döntetlennel) tudta kiejteni a moldáv Sheriff Tiraspol gárdáját, míg a Lothar Mätthaus és Giovanni Trapattoni által vezetett Salzburg fordított a Zürich ellen, de a csoportkörbe jutásért kemény dolga lesz a nyáron megerősödő Valencia ellenében.


Rabotnicski-Debrecen 4:1
Szkopje, 6000 néző
Jv.: Damir Skomina (szlovén)
Rabotnicski: Pacsovszki - Jovanovszki, Weiss, karcsev - Carlos Neno, Trajcsov, Jeremics (68. Lazarevszki), Ignyatov (70. Sztojanov), Nedzsipi - Sztankovszki (61. Velkoszki), Pejcsics
DVSC: Csernyászki - Bernáth, Éger, Komlósi, Halmosi - Dombi, Vukmir (79. Virág B.), Sándor T. (46. Kiss Z.), Dzsudzsák - Bogdanovics (46. Szatmári), Sidibe
Gólszerzők: 21. Nedzsipi, 34. Pejcsics, 42. Trajcsov, 56. Carlos Neno, ill. 20. Sidibe
Piros lap: 43. Halmosi, 49. Sidibe
Tj: Rabotnicski (5:2)


Bajnokok Ligája
második selejtezőkör, visszavágók

Sioni (grúz)-Levszki Szófia (bolgár) 0:2
Gólszerzők: 18. Domovciski, 90. Angelov
Piros lap: 63. Alavidze (Sioni)
Tj: Levszki Szófia (4:0)

Szpartak Moszkva (orosz)-Sheriff Tiraspol (moldáv) 0:0
Tj: Szpartak Moszkva (1:1 - idegenben lőtt góllal)

Dinamo Kijev (ukrán)-Metalurgs Liepaja (lett) 4:0
Gólszerzők: 37., 89. Rotan, 66. Corea, 85. Rebrov
Tj: Dinamo Kijev (8:1)

MyPa (finn)- FC Copenhagen (dán) 2:2
Gólszerzők: 41. Peltonen, 79. Puhakainen ill. 12. Berglund, 73. Linderoth
Tj: Copenhagen (4:2)

Ruzomberok (szlovák)-Djurgarden (svéd) 3:1
Gólszerzők: 15. Zofcak, 18. Tomcak, 88. Nezmar ill. 75. Asare
Piros lap: 66. Johannesson (Djurgarden)
Tj: Ruzomberok (3:2)

Steaua Bukarest (román)-Nova Gorica (szlovén) 3:0
Gólszerzők: 44. Bostina, 68. Iacob, 87. Ochirosii (11-es)
Tj: Steaua Bukarest (5:0)

Crvena Zvezda (szerb)-Cork City (ír) 3:0
Gólszerzők: 3. Milovanovics, 34., 59. Zsigics
Tj: Crvena Zvezda (4:0)

Salzburg (osztrák)-Zürich (svájci) 2:0
Gólszerzők: 39. Tiffert, 56. Zickler (11-es)
Tj: Salzburg (3:2)

Dinamo Zagreb (horvát)-Ekranas (litván) 5:2
Gólszerzők: 2., 62., 90. Ljobojevics, 48. Vukojevics, 89. Vugrinec ill. 65. Savenas, 69. Luksys
Tj: Dinamo Zagreb (9:3)

Legia Warszawa (lengyel)-Hafnarfjördur (izlandi) 2:0
Gólszerzők: 39. Vukovics, 90. Edson
Tj: Legia Warszawa (3:0)

Siroki Brijeg (bosnyák)-Hearts (skót) 0:0
Tj: Hearts (3:0)

Valerenga (norvég)-Mlada Boleslav (cseh) 2:2
Gólszerzők: 73. Vit (öngól), 87. Holm ill. 41. Brezinsky, 84. Kulic
Piros lap: 64. Abraham (M. Boleslav)
Tj: Mlada Boleslav (5:3)


A harmadik selejtezőforduló sorsolása
Szpartak Moszkva-Slovan Liberec (cseh)
Sahtyor Donyeck (ukrán)- Legia
Salzburg-Valencia (spanyol)
Levszki Szófia-Chievo Verona (olasz)
Hearts-AEK Athén (görög)
CSZKA Moszkva (orosz)-Ruzomberok
Milan (olasz)-Crvena Zvezda
Galatasaray (török)-Mlada Boleslav
Standard Liege (belga)-Steaua Bukarest
Austria Wien (osztrák)-Benfica (portugál)
Dinamo Zagreb-Arsenal (angol)
FC Copenhagen-Ajax (holland)
Hamburg (német)-Osasuna (spanyol)
Dinamo Kijev-Fenerbahce
Liverpool (angol)-Maccabi Haifa (izraeli)
Lille (francia)-Rabotnicski Szkopje


(kl.focitipp.pálköve)

*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább