Három a zebraigazság

Három a zebraigazság

, focitipp.hu

Serie B, 3. forduló

Crotone-Juventus 0:3

A Juventus az első két fordulóban még csak ismerkedett a másodosztály hangulatával, de harmadjára már életerős focival rukkoltak elő a torinóiak. Mindezt a Crotone bánta.



Boumsong javított

A kalábriai kiscsapat tavaly a kilencedik helyen végzett a B-ligában, és jelenlegi legismertebb játékosa az egykor a Juventus ifjúsági csapatában játszó, 22 éves üzbég válogatott Iliasz Zejtulajev. A csatár ezúttal azonban a kispadon sem kapott helyet, de a Crotone nem ezért bukta el a mérkőzést. Hanem azért, mert a Juventus végre hírnevéhez méltóan futballozott. Az Öreg Hölgynél először került a kezdőbe Balzaretti és Camoranesi, kimaradt viszont a kisebb sérüléssel bajlódó Del Piero és a három hetet kihagyni kényszerülő Trezeguet - a sokat bírált Deschamps a Zalayeta-Bozsinov duóval indított. Az új emberek meghálálták a bizalmat: a beszámolók szerint a Vicenza elleni meccsen még kifütyült (és ettől talán felpaprikázódott) Camoranesi csapata legjobbjának bizonyult, a bolgár Bozsinov két gólt is szerzett. A harmadikat pedig éppen az a Boumsong fejelte, aki a Rimini elleni mérkőzésen kabaréba illő hibát vétett Ricchiuti egyenlítő gólja előtt.

Deschamps a küzdőszellemet dicsérte

Didier Deschamps ennek megfelelően elégedett is volt a csapattal. „Nagyon jó meccset játszottunk, örülök, hogy végre nem kaptunk gólt; mint ahogy annak is, hogy hármat lőttünk. Az első mérkőzésünk nehéz volt, mert nem tudtuk, hogy mi vár ránk. De a hozzáállásunk azóta megváltozott, megtanultuk, hogyan kell küzdeni, ez minden." Ha ez tényleg így van, akkor a Juventus szurkolói reménykedhetnek a sikeres folytatásban. Valerij Bozsinovon ez biztos nem múlik. A meccs után boldogan nyilatkozó balkáni hitet tett a Juventus mellett, és legnagyobb idoljának a csapat sztárjait (Trezeguet, Nedved, Del Piero, Camoranesi) nevezte meg.

Zeman Leccéje az élen

A Juventus így jelenleg -10 ponttal utolsó a tabellán, de a pontlevonás nélkül a Leccével együtt vezetné a tabellát. Zdenek Zeman együttese ezúttal a tavalyi meglepetéscsapat Mantovát intézte el hazai pályán. Az utolsó tíz percben fordított és győzött a második helyen álló Brescia, amely a tavaly még első osztályú Trevisót győzte le 2:1-re (a 90. percben a szlovák Hamsyk tizenegyese döntött). A feljutásra aspiráló csapatok közül egyébként a Bologna és a Genoa is az élmezőnyben található. A Napoli viszont nem tudott győzni a harmadik ikszét begyűjtő Arezzo ellen - a bajnokságból azonban még 39 forduló hátra van.

A Serie B állása >>>

Serie B, eredmények

Crotone-Juventus 0:3
Crotone: Soviero - Alioui (83. Fusco), Rossi, Maietta, Bonomi - Gentile (63. Sedivec), Cardinale, Veron - Galardo, Nanni (63. Cariello), Lopez
Juventus: Buffon - Birindelli, Kovac, Boumsong, Balzaretti - Camoranesi (71. Marchionni), Giannichedda, Zanetti (58. Paro), Nedved (67. Palladino) - Zalayeta, Bojinov
Gól: 30. és 77. Bozsinov, 36. Boumsong


Triestina-AlbinoLeffe 1:2
Gól: 51. Piovaccari, ill. 24. Gori, 67 (11-esből) Ferrari
Pescara-Bari 0:1
Gól: 89. Vicino
Piacenza-Bologna 1:0
Gól: 52. Nef
Rimini-Frosinone 2:1
Gól: 63. Moscardelli, 79. Jeda, ill. 52. Nardo
Modena-Genoa 2:0
Gól: 41. Sforzini, 75. Pinardi
Lecce-Mantova 2:0
Gól: 27. Giacomazzi, 90. (11-esből) Osvaldo
Arezzo-Napoli 0:0
Brescia-Treviso 2:1

Gól: 82. Jadid, 90. (11-esből) Hamsyk, ill. 25. Fava


(ktn.focitipp.crotone)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább