Magyar szeretetszolgálat Máltán

Magyar szeretetszolgálat Máltán

, focitipp.hu

Málta-Magyarország 2:1

Akár a földbe is döngölhetnénk Dárdait, Torghellét vagy Vanczákot. Beszélhetnénk történelmi vereségről, mélypontról, a magyar futball haláláról. Csakhogy egyik sem lenne igaz. A vereség nem történelmi, a mélypontból már láttunk eleget, a futball pedig sosem hal meg.



Magyarország kikapott Máltán, a történelemben először. Kikaptunk egy csapattól, amelynek egyetlen nemzetközileg elismert labdarúgója van Mifsud (Lilleström) személyében - bár az ő neve is csak az igazi fanatikusok körében volt ismert, mégis hülyét csinált az egész magyar védelemből.

Tíz perc, öt sarkazás

Pedig nem így indult. A magyar csapat játékosai - akik soha, egyetlen ellenfelet sem becsülnek le, hiszen már nincsenek abban a helyzetben - az első tíz percben ötször próbálták egymást megjátszani sarkazással. Rövid passzokkal, korszerű futballal próbálták meglepni a máltai csapatot, akik végül minket leptek meg egy góllal.

Tíz perccel

később egyenlített Torghelle. Huszti "parádés" beadása után a PAOK Szaloniki (januártól várhatóan kölcsönben a harmadosztályú Naftakpiakoszban) csatárának fejéről a kapuba pattant a labda. Bízott is a szurkoló a feltámadásban és a gólparádéban. Csakhogy a döntetlen után újra kezdődött az unalmas tili-toli, amit Vanczák Vilmos szerencsétlenkedése pezsdített fel. Kiállítása után a máltaiak két, míg a mieink egy ziccert hibáztak el a félidő utolsó perceiben.

A második félidő

eseményeiről nehéz indulatok nélkül beszélni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar válogatott megúszott egy kiütéses vereséget, hiszen a hazaiak számtalan ziccert hagytak ki. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy szomorkodtunk a vereség miatt, vagy akár csak megdöbbentünk volna. A vereségünk ugyanis csak azok számára meglepetés, akik elhiszik hogy azok az emberek, akik a magyar futball vezetésében szerepet kapnak, alkalmasak a feladatuk elvégzésére.

Szenvedés felsőfokon

Szomorú látni Huszti Szabolcs bénázását, aki a Hannoverben hétről-hétre nagyszerűen teljesít; Gera Zoltánt, aki a hátán viszi a West Bromwich-ot; Juhász Rolandot, aki alapember a belga bajnokcsapatban, és szomorú látni Halmosi Pétert, aki már többszörös válogatott, mint az édesapja, és öt perccel a beállítása után képtelen beadni pontosan egy labdát (Dombi-effektus). A legszomorúbb mégis Kiss Zoltánt látni, akiről még nem derült ki sohasem, hogy mit keres rajta a címeres mez. Volt egy jó becsúszása. Vagy nem volt? Nem mindegy?

Monnyon le!

Bozsik Péter már lemondott a továbbjutásról - mondván: ez a realitás. Lettország és Szlovénia Eb-részvétele realitás volt? Akkor miért jutottak ki? Mert elhitték, hogy bárkit legyőzhetnek. Egyáltalán: ha Bozsik szerint nincs esélyünk kijutni, akkor milyen célt tűzött ki maga elé? A negyedik hely megszerzését? Ugyan. A mai magyar válogatottban nem mindenki fullajtár. Gera, Huszti, Juhász maradhat, de a többiek megérettek a cserére. Ide nem félmegoldások kellenek. Elsősorban egy külföldi szövetségi kapitány, és az U-akárhányas csapat felnőtt sorozatban való indítása. A jövő az övék, Máltán pedig ők is ki tudnának kapni.


Málta-Magyarország 2:1
La Valletta, 4000 néző
Málta: Haber -
Sciclunka, Said, Dimech, Wellmann - Agius (83. Pullicino), Pace - Sammut, Mifsud, Mallia (73. Cohen), - Schembri (73. Scerri)
Magyarország: Király - Fehér (77. Halmosi), Juhász, Vanczák, Leandro (46. Kiss Z.) - Tóth B., Dárdai -
Gera, Szabics (59. Czvitkovics), Huszti - Torghelle
gól: 13., 52. Schembri ill. 19. Torghelle
kiállítva: 38. Vanczák

(kl.focitipp.taquali)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább