Esélyesek napja, 2. rész

Esélyesek napja, 2. rész

, focitipp.hu

Bajnokok Ligája, 3. forduló

A-D csoport

Crouch és Recoba végre a kezdőben - meg is lett az eredménye. A kolumbiai Mondragon hol lajhárt, hol makit utánzott, a Valencia pedig egy Villával jobb volt a Donyecknél. A forduló királya mégis Drogba lett, Didier.



Ahogy a Bajnokok Ligája keddi napján, úgy szerdán is bizonyították az esélyesek, hogy miért is ők az esélyesek. Győzött két angol, két olasz és két német esélyes, mint ahogy győzött az esélyesebb holland és spanyol csapat is esélytelenebb ellenfele ellen.

Agonizáló aranylabdások

Az esélyesek rangadóját Londonban játszották, ahol a hazai pálya előnyét élvező (és ezért esélyesebb) Chelsea egy zseniális Drogba-góllal legyőzte a tavalyi győztes Barcelonát. Ezzel az angolok továbbjutási esélyei jelentősen megnőttek, hiszen a Stamford Bridge-en mindkét riválisát legyőzték. A Chelsea egyébként a második félidőben egyértelműen felülkerekedett a kissé kedvetlennek tűnő sztárokat felvonultató gránátvörös-kékeken. Ronaldinho piros hajpántban focizott, de továbbra sem találja önmagát, mint ahogy Messi sem tündökölt, a világbajnok Zambrotta pedig egyenesen idegen testként mozgott a csapatban. A Chelsea-nél tovább tart a Sevcsenko-gólokra várva című abszurd dráma. Az ukránnak ezúttal Ballack adott forintos labdát, de Seva a kapu fölé botladozta a bőrt - nem ment a játék ezen a meccsen az Aranylabdásoknak. A csoport másik meccsén a német Werder verte a bolgár Levszkit, 2:0-ra. A hétvégi hatos után egy újabb sima zöld-fehér siker, de Miroslav Klose ezúttal sem talált a kapuba. Betalált viszont két dél-amerikai: Naldo gyatra szabadrúgásánál csak a sorfal volt szerencsétlenebb, Diego viszont gyönyörűen használta ki a ziccert.

Az A csoport menetrendje és állása >>>


Recoba = győzelem

Esélyeshez méltó játékot vártak a milánói szurkolók az Intertől a Szpartak Moszkva ellen, noha a kétszer is betliző olaszok nem voltak egyértelmű esélyesek. Azonban Mancini váratlanul betette a kezdőbe Alvaro Recobát, és az Inter-drukkerek hátradőlhettek, megvan a meccs. Igazuk volt, mert Recoba a 9. percben már a második csak rá jellemző csavarintásával segédkezett Cruznak: 2:0. Pavljucsenko még szépített, de ez se nem osztott, se nem szorzott. Ha viszont az interesek osztanak-szoroznak, kiderül, hogy a ponthátrány ellenére esélyesebbek a második helyre, mint a lisszaboni Sporting, amely 1:0-ra kikapott hazai pályán a Bayerntől. Bastian Schweinsteiger körülbelül 49 méterről rúgott gólt az ötösön belüli, 4 centiméternél hosszabb fűszálakat számolgató Ricardo kapusnak (eredmény: 14 332 fűszál). A portugáloknak csak egy kapufára futotta, pedig, akárcsak kedden az Anderlecht, egy félidőt emberelőnyben töltöttek Schweinsteiger kiállítása miatt.

A B csoport menetrendje és állása >>>


Most nem Crouch volt a maki!

A C csoport végkimenetelét a focitipp már jó előre megjósolta: jelenleg az idegenben győztes esélyesek (Liverpool és PSV) állnak az élen hét-hét ponttal, a Galatasaraynak és a Bordeaux-nak pedig csak egy-egy pontja van. Az angolok a franciákat győzték le Peter Crouch góljával: érdemes volt végre betennie őt megint a kezdőbe Beníteznek. A csoport másik meccsén a Galatasaray nevetséges körülmények között veszített a PSV Eindhovennel szemben. A török szurkolók vérmérsékletét ismerve Mondragon kapus esélyes arra, hogy névtelen fenyegetéseket dobjanak be a postaládájába. A kolumbiai az első gól előtt egy lajhárt, a második előtt pedig egy makit utánzott. De ez futballmeccs volt, a lelátón pedig vérmes szurkolók ültek és nem óvodáscsoportok. A két góllövő, az ex-liverpooli Kromkamp és Aruna Koné talán maga sem hitte, milyen könnyű dolga van.

A C csoport menetrendje és állása >>>


A Valencia Villával falta fel a Sahtart

A D csoportban sem történt meglepetés: az esélyesebb Valencia legyőzte a Sahtar Donyecket. Az ukránok egyedül annak örülhetnek, hogy a római négyes után most megúszták két bekapott góllal a meccset. David Villa előbb lábbal, majd fejjel vette be az ukránok kapuját. Pireuszban a Roma ellen próbált szerencsét a Rivaldo-Djordjevics matuzsálem-középpályássorral az Olympiakosz. Az olaszok azonban esélyeshez méltóan, szervezetten védekeztek, egy kontra után pedig Perrotta bevetődéses góljával elvitték a három pontot, és az Olympiakosz reményeit. Igaz, másképp alakulhattak volna az események, ha a ciprusi Konsztantinu gólját megadja a játékvezető az első félidőben. De nem adta meg, így Pireuszban is győzött az esélyes.

A D csoport menetrendje és állása >>>

Nincs mit tenni,

imádkozzunk tovább a Preston North End-Catania BL-döntőért.

(ktn.focitipp.hu)


A csoport

Chelsea-FC Barcelona 1:0
Stamford Bridge, 45 999 néző
Chelsea: Hilario - Boulahrouz, Carvalho, Terry, Cole - Essien, Makelele, Ballack, Lampard - Sevcsenko (77. Robben), Drogba (92. Kalou)
Barca: Valdes - Zambrotta, Puyol (74. Oleguer), Marquez, Van Bronckhorst (57. Iniesta) - Xavi, Edmilson, Deco - Messi, Gudjohnsen (60. Giuly), Ronaldinho
gól: 47. Drogba

Werder Bremen-Levszki Szófia 2:0
Weserstadion, 41 000 néző
Bremen: Wiese - Fritz, Mertesacker, Naldo, Wome (46. Klasnic) - Vranjes (73. Andreasen), Frings, Diego, Schulz - Klose (82. Almeida), Hunt
Levszki: Petkov - Angelov, Topuzakov, Tomasiæ, Wagner - Telkiszkij (79. Koprivarov), Borimirov, Bardon, Eromoigbe, Jovov (79. N.Dimitrov)- Domovciszkij (64. M.Ivanov)
gól: 45. Naldo, 73. Diego


B csoport

Internazionale-Szpartak Moszkva 2:1
Giuseppe Meazza, 40 000 néző
Inter: Cesar - Maicon, Cordoba, Materazzi, Zanetti - Figo (69. Adriano), Vieira, Dacourt, Stankovic - Recoba (58. Burdisso), Ricardo Cruz (90. Samuel)
Szpartak: Kovalevszki - Siskin, Jiranek, Geder, Rodriguez - Bistrov (76. Kalinicsenko), Mozart (46. Owusu-Abeyie), Tyitov, Kovac, Bojarincev - Pavlicsenko
gól: 2., 9. Cruz, ill. 54. Pavljucsenko

Sporting Lisszabon-Bayern München 0:1
Jose Alvalade, 48 000 néző
Sporting: Ricardo - Caneira, Tonel, Polga, Tello - Alecsandro (57. Carlos Bueno), Veloso (70. Paredes), Nani, Martins (46. Yannick) - Barbosa, Liedson
Bayern: Kahn - Sagnol, Lucio, Van Buyten, Lahm - Van Bommel, Ottl (46. Demichelis), Santa Cruz (50. Salihamidzics), Schweinsteiger - Pizarro, Podolski (65. Dos Santos)
gól: 19. Schweinsteiger


C csoport

Galatasaray-PSV Eindhoven 1:2
Atatürk stadion, 22 000 néző
Galata: Mondragon - Sarioglu, Song, Tomas, Orhan Ak (67. Cihan)- Yilmaz, Akman, Inamoto, Turan - Karan (70. Hakan Sukur), Ilics (70. Necati)
PSV: Gomes - Reiziger, Alex, Salcido, Kromkamp - Culina (92. Aissati), Mendez (62. Väyrynen), Simons, Cocu - Kone, Farfan
gól: 19. Ilics, ill. 59. Kromkamp, 72. Kone

Girondins Bordeaux-Liverpool 0:1
Chaban Delmas, 33 000 néző
Bordeaux: Rame - Henrique, Menegazzo, Jurietti - Laslandes (63. Chamakh), Alonso (63. Faubert), Darcheville (71. Edixon Perea), Jemmali - Micoud - Wendel, Mavuba
Liverpool: Reina - Finnan, Hyypia, Carragher, Riise - Luis Garcia, Gonzalez (68. Sissoko), Xabi Alonso - Crouch (65. Kuyt) Bellamy (87. Warnock), Zenden
gól: 58. Crouch

D csoport

Olympiakosz Pireusz-AS Roma 0:1
Georgiosz Karaiszkakisz, 30 000 néző
Olympiakosz: Nikopolidisz - Zewlakow, Anatolakisz, Julio Cesar, Georgatosz - Castillo, Kafesz (59. M. Marics), Rivaldo (83. Borja), Sztoltidisz, Djordjevic (70. Okkasz) - Konsztantinu
Roma: Doni - Panucci, Ferrari, Chivu, Tonetto - Cassetti (66. Rosi), Faty (77. Aquilani), De Rossi, Perrotta, Taddei (92. Defendi) - Totti
gól:76. Perrotta

Valencia-Sahtar Donyeck 2:0
Mestalla, 45 000 néző
Valencia: Canizares - Miguel, Albiol, Navarro, Moretti - Joaquin, Albelda, Edu (53. Jorge Lopez), Regueiro (64. Gavilan) - Morientes, D. Villa
Sahtar: Pletikosa - Sviderszkij, Czigrinski, Leonardo, Rat - Fernandinho, Timoscsuk, Jadson (46. Hubschman), Matuzalem - Marica, Aghahowa (46. Brandao)
gól: 31., 45. D. Villa


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább