UEFA Kupa 2006 1. forduló 2. mérkőzések

UEFA Kupa 2006 1. forduló 2. mérkőzések

, focitipp.hu

Boleslav-Marseille 4:2

Egyazon napon két UEFA-kupa meccset még nem láttunk élőben. Most itt volt a lehetőség, nem is hagytuk ki a ziccert: először nézzük, hogyan estek ki a nagyképű franciák a cseh outsiderrel szemben.



Képgaléria a Mladá Boleslav-Marseille mérkőzésről >>>


Prágától félórányi autóút Mladá Boleslav. Bevalljuk, bennünket elsősorban az Olympique Marseille vendégjátéka vonzott: ki ne emlékezne a kilencvenes évek elejének legendás OM-jére, amikor szinte minden poszton klasszisjátékost láthattunk.


Marseille-retro

A kapuban Barthez állt, a hátvédsorban Desailly, Angloma, Boli, a középpályán többek között Dragan „Pikszi" Sztojkovics, Deschamps, Sauzée, Abedi Pelé, elöl pedig Boksics, Völler vagy Papin. Az OM akkoriban két BEK-döntőt is játszott: 1991-ben kikapott a Prosinecki-Szavicsevics-Pancsev-féle Crvena Zvezdától, 1993-ban viszont Basile Boli fejesével legyőzte az AC Milant.


Commando Ultra

A tündöklést csúfos bukás követte, a klub bundabotrányba keveredett, aminek következtében a csapat a másodosztályba, Bernard Tapie klubelnök pedig börtönbe került. Több évnek kellett eltelnie, amíg az OM ismét hallatott magáról, 1999-ben a Parmától (0:3), 2004-ben pedig - még Drogbával - a Valenciától (0:2) kaptak ki az UEFA-kupa döntőjében.


Ez a Marseille azonban már nem az a Marseille, a vendégszektort azonban így is megtöltötték a francia drukkerek - Mladá Boleslavban az OM mindhárom nagy szurkolói csoportja, a Yankees, a Dodger's és a Commando Ultra '84 is képviseltette magát.


Ki az a Ribéry?

Ötezer férőhelyes stadion, családias hangulat, és egy világsztár a pályán: Franck Ribéry. De mintha ott sem lett volna: már a bemelegítés alatt félrehúzódva, flegma mozdulatokkal gyakorolt; a meccsen pedig csak az első félidőben voltak említésre méltő megmozdulásai. A franciák nagyképűek voltak, a játékvezető pedig részrehajló, mert nem állította ki Niangot, miután az lefejelte Palátot, majd megütötte Smerdát.


Lehetnék én is kamikaze

Az első meccset 1:0-ra a Marseille nyerte, így amikor Boleslavban már 2:1-re vezettek, minden eldőlni látszott: a cseheknek három gól kellett volna a továbbjutáshoz. Reménytelen helyzet, gondolták sokan. Kivéve Dusan Uhrínt, aki a válogatott Kuliè helyett Holubot küldte pályára. Az örökös cserecsatár feladata egyértelmű volt: kamikazeként repülni be a marseille-i tizenhatosba minden helyzetnél. Éppen Holub volt az, aki négy perccel a beállása után egyenlített.


Extázis

Innentől kezdve egészen hihetetlen dolgok történtek a pályán: a Boleslav mindent egy lapra téve fel helyenként hat-hét emberrel rohamozott, és Holub újabb góljával átvette a vezetést (3:2), de a továbbjutáshoz ez még kevés volt. Az utolsó másodpercekben az akkor már őrjöngő közönség nyomására Miller kapus is támadott, és előkészítője volt a mindent eldöntő gólnak: ő akadályozta meg, hogy a franciák kivágják a labdát, amely aztán Rajnoch fejéről a gólvonal mögé került, onnan kototra ki az OM kapusa (a bíró továbbot intett), de jött Sedláèek, aki a csoportkörbe lőtte az outsidert: 4:2!


Adieu, Marseille!

A Mladá Boleslav szenzációs időket él: a csapat 2004-ben került fel a cseh élvonalba, tavaly a 2. helyen végzett, jelenleg pedig nyolc forduló után veretlenül vezeti a cseh pontvadászatot (7-1-0). Hazai pályán pedig legyőzhetetlenek: a bajnokságban utoljára 2005 szeptemberében kaptak ki odahaza, a BL-selejtezőkben pedig 3:1-re megverték a Valerenga Oslót, 1:1-es döntetlent játszottak a Galatasaray-jal, most pedig megleckéztették a Marseille-t.


Uhrín I, Uhrín II

Az érdem elsősorban ifjabb Dusan Uhríné. A boleslavi tréner az 1996-ban EB-ezüstöt nyert cseh válogatott szövetségi kapitányának, Dusan Uhrínnak a fia. Az idősebb Uhrín egyszer már szintén megszerezte az OM skalpját: 1991 őszén a BEK-ben az általa vezetett Sparta ütötte ki a Marseille-t (2:1, 2:3).


Riport a Sparta-Hearts mérkőzésről (képgalériával >>>

Az UEFA-kupa első fordulójának eredményei >>>


(boleslav.focitipp.cz)



*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább