Német kudarcok az UEFA-kupában

Német kudarcok az UEFA-kupában

, focitipp.hu

UEFA-kupa

Az UEFA-kupában csütörtökön a csoportkör volt a tét. Ismét betliztek a németek, de a BL-ben remeklő angolok sem maradtak hibátlanok. Négy holland és három cseh csapat viszont bejutott a legjobb negyven közé.



Odense: auf wiedersehn, Hertha!

A német csapatok mostanában nem remekelnek az európai porondon (két éve például a legjobb tizenhat közé sem jutott német csapat az UEFA-kupában), és úgy tűnik, idén sem javítanak sokat a helyzetükön. A bajnokságban még veretlen Hertha számára az Odense bizonyult túl nagy falatnak: a hazai 2:2 után a dánok otthon 1:0-ra győztek. Pedig a berliniek eddigi mindkét dán ellenfelüket simán kiütötték (Nyköbing Falster, VVK, 1970/71; Esbjerg, UEFA-kupa, 1978/79), ráadásul a négy meccsből háromszor is négy gólt rúgtak. Most Odensében egyet sem, ezzel Dárdai (60 percet játszott) csapata minden erejével a Bundesligára koncentrálhat. Bár azoknak, akik látták az előző fordulóban a németek szenvedését a grúz Ameri Tbiliszi ellen, nem csodálkoznak. (Tegyük hozzá, a Bundesliga-meccseket elnézve sem csodálkozhatunk.)

A Schalkét a Nancy verte meg

Kiesett a Schalke is, pedig mostanában az 1:0-s győzelem hazai pályán már-már félsikernek tekinthető. Nem így gondolta azonban a Nancy, amely története során másodszor indult a nemzetközi kupában. A franciák első alkalommal a KEK 1978/79-es sorozatában próbáltak szerencsét, és az első fordulóban egy idegenbeli 0:2 után hazai pályán 4:0-ra legyőzték a dán Frem Copenhagen gárdáját: úgy látszik, szeretik az izgalmas visszavágókat. Hogy teljes legyen a germán bánat, a mérkőzésen súlyos sérülést (síp- és szárkapocscsonttörést) szenvedett a német válogatott Gerald Asamoah. A hazaiaknál Rudolf Gergely ezúttal nem lépett pályára.

Szicíliában bukott meg a West Ham

A forduló rangadóját Palermóban játszották, ahol az újjászervezett szicíliai csapat az ugyancsak újjászervezett West Ham-et fogadta. Az olaszok egygólos előnyt szereztek Londonban, így a visszavágón inkább az angolok támadtak. Nem is akárhogyan: a 30. és a 35. perc között a West Ham négy szögletet is rúgott, a veterán Fontana azonban háromszor is bravúrral védett. És milyen a futball? A Palermo egy szerencsés góllal vezetést szerzett, a második félidőben pedig akár négy-öt gólt is rúghatott volna a fejetlenül támadó vendégeknek. Egyre aktuálisabb a kérdés: Tévez és a West Ham mintha nem lennének egymással kompatibilisek. Az olaszok viszont örülhetnek: a BL-ben nyújtott e heti gyatra teljesítmény után az UEFA-kupában a Palermo mellett a Livorno és a Parma is továbbjutott. Utóbbi két csapat a B-csapatával.

Le a kalappal

Az UEFA kijelölte a keddi csoportsorsolás előtti kalapokat. Eszerint az UEFA-kupána idén létrejöhet akár egy Sevilla, Glasgow, Palermo, Blackburn, Eintracht Frankfurt csoport ugyanúgy, mint egy Panathinaikosz, Basel, Wisla Kraków, Hapoel Tel-Aviv, Waregem ötös. A focitipp azonban inkább abban reménykedik, hogy a cseh csapatok minél több nagyvadat hozzanak el legalább Prágáig. Ígérjük, ott leszünk.

Boleslav-Marseille 4:2 (képgalériával) >>>
Sparta-Hearts 0:0 (képgaélriával) >>>

(ktn.focitipp.hu)


UEFA-kupa, 1. forduló, visszavágók

2006. szeptember 28.


Odense (dán)-Hertha BSC (német) 1:0
gól: 62. Timm
tj: Odense (3:2)

Hapoel Tel Aviv (izraeli)-Csernomorec (ukrán) 3:1
gól: 25. Toama, 73. Barda, 88. Bruno, illetve 81. Nizsegorodov
piros lap: 71. Osztrovszkij (Csernomorec)
tj: Hapoel Tel Aviv (4:1)

Parma (olasz)-Rubin Kazany (orosz) 1:0
gól: 49. Paponi
tj: Parma (2:0)

Pasching (osztrák)-Livorno (olasz) 0:1
gól: 56. Bakayoko
tj: Livorno (3:0)

Nancy (francia)-Schalke 04 (német) 3:1
gól: 18. Luiz, 25. Curbelo, 70. Dia, illetve 79. Bordon
tj: Nancy (3:2)

Lens (francia)-Etnikosz Ahnasz (ciprusi) 3:1
gól: 12. Dindane, 64. Dzsema, 65. Cousin, illetve 70. Belic
tj: Lens (3:1)

Bröndby (dán)-Eintracht Frankfurt (német) 2:2
gól: 20. Ericsson, 66. Rasmussen, illetve 5. és 62. Vasoski
tj: Eintracht Frankfurt (6:2)

Mladá Boleslav (cseh)-Olympique Marseille (francia) 4:2
gól: 33. Pecka, 61. (11-esből) és 83. Holub, 92. Sedlacek, illetve 13. Maoulida, 55. Taiwo
tj: Mlada Boleslav (4:3)

Grasshoppers (svájci)-Atvidabergs (svéd) 5:0
gól: 29. Blumer, 31. Sutter, 57. Schwegler, 60. Eduardo, 67. Renggli
tj: Grasshoppers (8:0)

Rabotnicski Szkopje (macedón)-Basel (svájci) 0:1
gól: 75. Sterjovski
tj: Basel (7:2)

Auxerre (francia)-Dinamo Zagreb (horvát) 3:1
gól: 35. és 41. Jelen, 70. Mathis, illetve 60. (11-es) Silva
tj: Auxerre (5:2)

Feyenoord (holland)-Lokomotiv Szófia (bolgár) 0:0
tj: Feyenoord (2:2, idegenben lőtt gólokkal)

CSZKA Szófia (bolgár)-Besiktas (török) 2:2 (hosszabbítás után)
gól: 60. Iliev, 69. Tuncsev, illetve 93. Nobre, 97. Bobo
tj: Besiktas (4:2)

Heerenveen (holland)-Vitoria Setubal (portugál) 0:0
tj: Heerenveen (3:0)

Dinamo Bucuresti (román)-Xanthi (görög) 4:1
gól: 11. és 82. Niculescu, 47. Cristea, 79. Danciulescu, illetve 51. Paviot
tj: Dinamo Bucuresti (8:4)

Kayserispor (török)-AZ Alkmaar (holland) 1:1
gól: 11. Ünal, illetve 54. (öngól) Cora
tj: AZ Alkmaar (4:3)

Waregem (belga)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 2:0
gól: 56. Matthijs, 82. Sergeant
tj: Waregem (3:2)

Liteksz Lovecs (bolgár)-Maccabi Haifa (izraeli) 1:3
gól: 37. Sandrinho, illetve 19. Dirceu, 32. Masudi, 67. Anderson
tj: Maccabi Haifa (4:2)

Gröningen (holland)-Partizan Beograd (szerb) 1:0
gól: 60. (11-es) Laak
tj: Partizan Beograd (4:3)

Crvena Zvezda (szerb)-Slovan Liberec (cseh) 1:2
gól: 43. Ailton, illetve 2. Bilek, 66. Holenda
tj: Slovan Liberec (4:1)

Metalurg Zaporizsja (ukrán)-Panathinaikosz (görög) 0:1
gól: 14. Papadopulosz
tj: Panathinaikosz (2:1)

Newcastle United (angol)-Levadia Tallinn (észt) 2:1
gól: 47. és 50. Martins, illetve 65. Zevinski
tj: Newcastle United (3:1)

Bayer Leverkusen (német)-Sion (svájci) 3:1
gól: 62. Voronyin, 76. Ramelow, 86. (11-es) Schneider, illetve 75. Fernandes
piros lap: 80. Reset (Sion)
tj: Bayer Leverkusen (3:1)

FC Bruges (belga)-Ruzomberok (szlovák) 1:1
gól: 89. Balaban, illetve 29. Rak
tj: Bruges (2:1)

Randers (dán)-Fenerbahce (török) 0:3
gól: 61. Deivid, 64. Tuncay, 71. Kezman
tj: Fenerbahce (5:1)

Glasgow Rangers (skót)-Molde (norvég) 2:0
gól: 12. Buffel, 45. Ferguson
tj: Glasgow Rangers (2:0)

Osasuna (spanyol)-Trabzonspor (török) 0:0
tj: Osasuna (2:2, idegenben lőtt gólokkal)

Blackburn Rovers (angol)-Salzburg (osztrák) 2:0
gól: 32. McCarthy, 56. Bentley
tj: Blackburn Rovers (4:2)

Ajax Amsterdam (holland)-IK Start (norvég) 4:0 (3:0)
gól: 6. és 25. Rosenberg, 43. Grygera, 68. Babel
tj: Ajax Amsterdam (9:2)

Palermo (olasz)-West Ham United (angol) 3:0
gól: 35. és 62. Simplicio, 67. Di Michele
tj: Palermo (4:0)

Austria Wien (osztrák)-Legia Warszawa (lengyel) 1:0
gól: 65. Wallner
tj: Austria Wien (2:1)

Iraklisz (görög)-Wisla Kraków (lengyel) 0:2 (hosszabbítás után)
gól: 90. Mijailovic, 100. Cantoro
tj: Wisla Kraków 2:1

Celta Vigo (spanyol)-Standard Liege (belga) 3:0
gól: 21. és 82. Baiano, 70. Canobbio
tj: Celta Vigo (4:0)

Paris St. Germain (francia)-Derry City (ír) 2:0
gól: 7. Cissé, 43. Pauleta
tj: PSG (2:0)

Sparta Praha (cseh)-Hearts (skót) 0:0
tj: Sparta Praha (2:0)

Tottenham Hotspur (angol)-Slavia Praha (cseh) 1:0
gól: 80. Keane
tj: Tottenham Hotspur (2:0)

Chievo (olasz)-Braga (portugál) 2:1 (hosszabbítás után)
gól: 37. Tiribocchi, 67. Godeas, illetve 104. Wender
tj: Braga (3:2)

Maritímo Funchal (portugál)-Rapid Bucuresti (román) 1:2 (hosszabbítás után)
gól:29. Spadacio, illetve 91. Rada, 100. Burdujan
piros lap: 92. Bruno (Maritímo)
tj: Rapid (3:1)

Espanyol (spanyol)-Artmedia (szlovák) 3:1
gól: 19. és 80. Pandiani, 66. Coro, illetve 14. Buryan
tj: Espanyol (5:3)

Sevilla (spanyol)-Atromitosz (görög) 4:0
gól: 3. (öngól) Aposztolopulosz, 10. (öngól) Jovanov, 28. Luis Fabiano, 87. Kepa
tj: Sevilla (6:1)



1. kalap
Sevilla (spanyol)
Newcastle United (angol)
Panathinaikosz (görög)
Parma (olasz)
Ajax (holland)
Leverkusen (német)
Feyenoord (holland)
Auxerre (francia)

2. kalap
FC Bruges (belga)
Basel (svájci)
AZ Alkmaar (holland)
Sparta Praha (cseh)
Glasgow Rangers (skót)
Celta Vigo (spanyol)
Paris St. Germain (francia)
Lens (francia)

3. kalap
Besiktas (török)
Palermo (olasz)
Espanyol (spanyol)
Heerenveen (holland)
Partizan Belgrád (szerb)
Rapid Bucuresti (román)
Wisla Kraków (lengyel)
Slovan Liberec (cseh)

4. kalap:
Fenerbahce (török)
Austria Wien (osztrák)
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)
Osasuna (spanyol)
Blackburn Rovers (angol)
Grasshoppers (svájci)
Dinamo Bucuresti (román)
Livorno (olasz)

5. kalap
Tottenham Hotspur (angol)
Maccabi Haifa (izraeli)
Braga (portugál)
Nancy (francia)
Eintracht Frankfurt (német)
Waregem (belga)
Mladá Boleslav (cseh)
Odense (dán)



*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább