Pontosan öt tízpontos

Pontosan öt tízpontos

, focitipp.hu

Németország, 6. forduló

Németországban akár véget is érhet a Bayern hegemóniája, egyelőre legalábbis még bárki álmodozhat a Salátástálról. A bajnokságban első a tízpontos Hertha, tizenkettedik a nyolcpontos Stuttgart. Öt csapat is tíz ponttal áll az élen.



Tíz pont

A Bundesliga élén ötös holtverseny alakult ki, és az UEFA-kupából hétközben kiesett Hertha csak jobb gólkülönbségének köszönheti, hogy megelőzi a többieket. A berliniek megelőzik az eddig ugyancsak veretlen Nürnberget, amely három csatárral (Polák, Saenko, Vittek) rohamozta a vendég Mainz kapuját, de Vittek kihagyott tizenegyese megbosszulta magát, mert a hajrában Babatz kiegyenlített. Győzött viszont a Werder Bremen a Mönchengladbach ellen: a 33. és a 38. perc között Hunt, Schulz és Diego is betalált a vendégek kapujába, így jelenleg az öt tízpontos közül harmadik a Werder. Negyedik az a Schalke, amely a Herthához hasonlóan csütörtökön kiesett az UEFA-kupából. A gelsenkircheniek mintha ragaszkodnának a számukra végzetes egy-háromhoz: a Nancy után a Leverkusentől is ilyen gólkülönbséggel szenvedtek vereséget. Ötödik pedig a Bayern, amely a mostanáig utolsó és nyeretlen Wolfsburg otthonában kapott ki, miután hétközben megleckéztette az Internazionalét.

Hamburgi mélypont

Rég nem látott mélyponton a Hamburg. A német kupában 4:3-ra kikapott a Stuttgarter Kickerstől és kiesett, a Bajnokok Ligájában az Osasuna selejtezőbeli kiütése (két döntetlennel, idegenben lőtt góllal) után a csoportkörben eddig két vereséggel a kvartett utolsó helyén szerénykedik. A Bundesligában eddig öt döntetlen mellett egy vereséget számlálnak Thomas Doll fiai, így a Hamburg augusztus eleje óta nyeretlen, a csapat összesített mérlege pedig nyolc döntetlen és négy vereség. Az északiak csupán egy dolognak örülhetnek. A nyáron leigazolt Boubacar Sanogóval jó vásárt csináltak: az elefántcsontparti csatár immár negyedik gólját szerezte új csapatában.


Huszti pontot mentett

A Hannover is jó vásárt csinált Huszti Szabolccsal. A Metzben tavaly nem túl sikeres idényt záró bal oldali középpályás ugyanis a Dortmund elleni mérkőzésen megszerezte első Bundesliga-gólját, ami egy pontot ért a csapatnak. A kupában már eredményes volt a drezdai Dynamo ellen, szögletből, érintés nélkül. A három vereséggel kezdő Hannover Dieter Hecking edzővel feltámadt, és immár három mérkőzés óta veretlen. Az angol (Middlesbrough) és a francia (Strasbourg) bajnokság után Németországban is bemutatkozott Németh Szilárd: a komáromi származású csatár egy percet kapott az Aachen színeiben a Bochum elleni győztes csapatban.


A német bajnokság állása >>>


Németország, 6. forduló

szeptember 29.-október 1.



Borussia Dortmund-Hannover 2:2

Signal Iduna Park, 66 100 néző
Dortmund: Weidenfeller - P. Degen, Brzenska, Wörns, Dede - Kruska - Tinga, Kringe - Pienaar - Smolarek, Frei (66. Tyrala)
Hannover: Enke - Cherundolo, Vinicius, Zuraw, Tarnat - Lala (59. Haszemjan) - Balitsch (89. Fahrenhorst), Huszti - Yankov (59. Rosenthal) - Stajner, Brdaric

gól: 5. és 76. Smolarek, illetve 74. Hasemjan, 78. Huszti


Alemannia Aachen-VfL Bochum 2:1

Tivoli, 20 300 néző
Aachen: Nicht - S. Pinto, N. Herzig, Sichone, Leiwakabessy - Plaßhenrich - Reghecampf (87. Noll), Dum (74. Fiel) - Rösler - Schlaudraff, Ebbers
Bochum: Skov-Jensen - Pallas, Maltritz, Drsek, P. Bönig - Zdebel - Dabrowski (84. Butscher), Trojan (71. Ilicevic) - Misimovic - Fabio Junior (80. Rathgeber), Gekasz

gól: 48. Schlaudraff, 49. Rösler, illetve 36. Misimovic


VfL Wolfsburg-Bayern München 1:0

Volkswagenarena, 30 000 néző
Wolfsburg: Jentzsch - Möhrle, Madlung, Hofland, Stegmayer (84. Hoogendorp) - Santana, Van der Leegte - Sarpei, Krzynowek (60. Karhan) - Makiadi, Hanke (69. Lamprecht)
Bayern: Kahn - Sagnol, Lucio, Van Buyten, Lahm - Van Bommel, Ottl (46. Karimi) - Salihamidzic (46. Santa Cruz), Schweinsteiger - Pizarro, Makaay (76. Podolski)

gól: 36. Hanke


Eintracht Frankfurt-Hamburg 2:2

Commerzbank-Arena, 51 500 néző
Eintracht: Pröll - Kyrgiakos, Cimen, Vasoski - P. Ochs, Huggel (76. Russ), Spycher - Meier - Takahara, Amanatidis (88. Huber), Köhler (60. Thurk)
Hamburg: Kirschstein - Wicky, Reinhardt (39. Mathijsen), Kompany, Sorin - Jarolim (61. Guerrero), Laas, de Jong (46. Fillinger), Trochowski - Ljuboja, Sanogo

gól: 36. Meier, 58. Amanatidisz, illetve 51. Ljuboja, 69. Sanogo


1. FC Nürnberg-Mainz 1:1

easyCredit Stadion, 38 004 néző
Nürnberg: R. Schäfer - D. Reinhardt, Wolf, Glauber, Pinola (90. Kristiansen) - Galasek (71. Nikl), Mnari - Polak, Mintal (63. Banovic), Saenko - Vittek
Mainz: Wache - Cha (79. Damm), M. Friedrich, Noveski, Rose - F. Gerber, Pekovic (62. Babatz), Feulner - Azaouagh (46. Diakité) - Edu, Amri

gól: 24. Polak, illetve 85. Babatz
kiállítva: 43. Mnari (Nürnberg)


Werder Bremen-Mönchengladbach 3:0

Weserstadion, 41 179 néző
Werder: Wiese - C. Fritz, Mertesacker, Naldo, Womé - Baumann (34. Jensen) - Frings, Schulz - Diego - Klose (67. Klasnic), Hunt (71. Zidan)
M'gladbach: Keller - Kirch, Svensson (68. Levels), Zé Antonio, Jansen - Polanski, Thijs, El Fakiri (46. Kluge) - Delura - Kahe, Sverkos (71. Insua)

gól: 33. Hunt, 35. Schulz, 38. Diego


Arminia Bielefeld-Energie Cottbus 3:1

Schüco-Arena, 17 543 néző
Bielefeld: Hain - Bollmann, Westermann, Gabriel, Schuler - Kauf, Marx (46. Maszmanidisz) - Kamper (87. Ndjeng), Böhme - Zuma (70. Kucera), Wichniarek
Cottbus: Piplica - da Silva, Munteanu (77. Gunkel), Mitreski, Ziebig - Szélesi (70. Jungnickel), Rost (70. Baumgart) - Küntzel, McKenna - Kioyo, Radu

gól: 48. Zuma, 62. Wichniarek, 74. Masmanidis, illetve 22. Munteanu


Bayer Leverkusen-Schalke 3:1

BayArena, 22 500 néző
Leverkusen: Butt - Haggui, Madouni (39. Kiesling), Juan, Castro - Ramelow, Rolfes, Freier (62. Schwegler), B. Schneider - Barbarez, Voronin (90. Babic)
Schalke: Rost - Varela (62. Altintop), Bordon, Rodriguez, Krstajic - Ernst, Bajramovic (71. Ozir), Kobiasvili (58. Lövenkrands), Lincoln - Halil Altintop, Kuranyi

gól: 28. és 47. Castro, 56. Ramelow, illetve 7. Bordon


Hertha BSC-VfB Stuttgart 2:2

Olimpiai Stadion, 48 637 néző
Hertha: Fiedler - Friedrich, van Burik, Simunic, Chahed - Dárdai, Cairo (83. Samba), Neuendorf (75. Okoronkwo), Boateng (59. Ebert) - Gimenez, Pantelic
Stuttgart: Hildebrand - Magnin, Delpierre, Tasci, Osorio - Hitzlsperger, Da Silva (90. Khedira), Hilbert (69. Gentner), Pardo - Gomez, Cacau (80. Tomasson)

gól: 9. Friedrich, 14. Pantelics, illetve 4. Gomez, 75. Cacau


(ktn.focitipp.de)



*****


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább