Javíthat a világbajnok

Javíthat a világbajnok

, focitipp.hu

Eb-selejtezők

Az első két forduló vesztesének egyértelműen a lengyelek mondhatók. A Leo Beenhakker vezette tizenegy Finnországtól kikapott, a szerbekkel pedig csak döntetlent játszott hazai pályán, így igencsak rázós kirándulásnak néznek elébe: szombaton Kazahsztánban próbálják megszerezni az első győzelmüket.



Végleg elszállhatnak a lengyelek és a belgák

A csoport rangadóját Belgrádban játsszák, ahol a lengyelekhez hasonlóan gyatrán rajtoló belgák vendégeskednek. Jó hír a belga válogatott magyarországi rajongói számára, hogy Franky Vercauteren edző visszahívta a válogatottba a Mpenza-fivéreket. A katari Al-Rajanban játszó Emile Mpenza legutoljára egy éve játszott a Litvánia elleni világbajnoki selejtezőn, Mbo Mpenza pedig márciusban a Luxemburg elleni Benelux-derbin focizott utoljára a nemzeti tizenegyben - aztán megsérült. A szerbek hazai pályán legyőzték Azerbajdzsánt, ikszeltek Varsóban - eddig minden a tervek szerint halad. A 2006-os világbajnoki selejtezőkön a két csapat egyébként már találkozott egymással: Brüsszelben 2:0-ra győztek a szerbek, Belgrádban 0:0 lett.

A portugálok meglepetésre döntetlent játszottak Helsinkiben, de ennél is nagyobb meglepetést okozott, hogy csak a szerencséjüknek köszönhették az egyik pontot. Azerbajdzsán ellen egy újabb pontvesztés már nem meglepetés, hanem katasztrófa lenne számukra. A finnek Örményországban játszanak, és ha Lengyelország után a kaukázusiak is legyőznék, azzal bebizonyítanák, hogy komolyan gondolják az EB-részvételt.

A csoport

2006. október 7.
Örményország-Finnország
Kazahsztán-Lengyelország
Szerbia-Belgium
Portugália-Azerbajdzsán

Az A csoport mérkőzései és a csoport állása >>>


A világbajnoki nyolcaddöntő újrajátszása

A csoport négy legerősebb csapata szombaton egymás ellen játszik. Az olaszok két mérkőzésen egy pontot szereztek, így létfontosságú meccset játszanak Ukrajna ellen: az olaszok a világbajnoki nyolcaddöntőben elért eredményükkel (3:0) most bőven kiegyeznének. A világbajnoki hős, Fabio Grosso a Cagliari elleni meccsen megsérült, így nem játszhat Ukrajna ellen - az ukránoknál viszont Sevcsenko lázas, játékára 25 % esélyt ad a csapat orvosa. Roberto Donadoni kijelentette, hogy a sztároknak ideje összekapniuk magukat, vége a lazaságnak: az egykori Milan-sztár azt is elismerte, hogy túl nagy szabadságot adott a játékosoknak. Másban is korrigálta álláspontját: az ukránok elleni meccsre meghívta a csapatba a szeptemberben még mellőzött Luca Tonit és Alessandro Del Pierót.

Raymond Domenech egyetért olasz kollégájával: a franciák is szeretnék már elfelejteni a világbajnokságot, igaz, más okokból. A grúzoknak és az olaszoknak is egyaránt három gólt rúgó francia csapat egyébként Skóciába utazik, és egy újabb győzelemmel alaposan ellépne a többiektől a B csoportban. Domenchnek alaposan sikerült meglepnie a közvéleményt azzal, hogy ismét meghívta a válogatott keretébe a Boltonban futballozó Nicolas Anelkát.

B csoport

2006. október 7.
Feröer-szigetek-Litvánia
Olaszország-Ukrajna
Skócia-Franciaország

A B csoport mérkőzései és a csoport állása >>>


C csoport

2006. október 7.
Magyarország-Törökország
Görögország-Norvégia
Moldova-Bosznia-Hercegovina

A C csoport mérkőzései és a csoport állása >>>
Jönnek a törökök >>>


Bellamy ököllel, Galis szóval ütött

A D csoport szombati fordulójában a világbajnoki bronzérmes németek szabadnaposak. A cardiffi Millennium stadionban viszont várhatóan hetvenezer néző fogadja majd a szlovák válogatottat. A hazaiaknál a nyolcszoros angol bajnok (1990 óta a Manchesterben játszó) Ryan Giggs sérülése miatt Craig Bellamy, a Liverpool 27 esztendős csatára viseli majd a csapatkapitányi karszalagot. Bellamy hét közben még a bírósági tárgyalótermeket látogatta, mivel a vád szerint egy szórakozóhelyen megütött egy nőt. A szlovákoknál belviszály van: az első két válogatott mérkőzésén öt gólt szerző Filip Sebo (képünkön) ugyanis összeveszett Dusan Galis kapitánnyal. A két éve az Artmediával, tavaly pedig az Austria Wiennel bajnoki címet szerző 22 éves csatár nehezményezte, hogy a kapitány lecserélte őt a csehek elleni pozsonyi selejtező szünetében. Azóta is tart az adok-kapok: Sebo szerint Galis nem tud kommunikálni a játékosokkal. Úgy tűnik, a sajtóval sem, ugyanis látványosan megsértődött az ügyben. Ráadásul vitákat váltott ki az a döntése is, hogy visszahívta a keretbe a Sunderlandben játszó Stanislav Vargát, akinél kevesen ismerik jobban a szigetországi futballt. Igaz, kevesen is futnak nála lassabban.

A csehek San Marino ellen játszanak, de Tomas Rosicky szerint senki ne várja tőlük, hogy 15 gólt rúgnak majd a miniállam csapatának. A szlovákok ellen duplázó Sionko sérült, Baros viszont egyre jobb formába lendül, így Brückner kapitány ismét örülhet a Koller-Baros álomduónak. Az írek és a ciprusiak mérlege azonos: egy mérkőzés, egy vereség. A németországi világbajnokság selejtezőiben is összefutottak: akkor az írek kétszer is győztek otthon 3:0-ra, idegenben 1:0-ra.

D csoport

2006. október 7.
Csehország-San Marino
Ciprus-Írország
Wales-Szlovákia

A D csoport mérkőzései és a csoport állása >>>


Manchesterbe jön a macedón mumus

Az eddigi két meccsüket (Macedónia 1:0, Andorra 5:0) megnyerő angolok bizakodva várják a macedónok elleni mérkőzést. Michael Owen abban bízik, hogy Rooney végre megtalálja góllövő cipőjét; Paul Robinson kapus szerint pedig a manchesteri Michael Carrick kitűnően pótolja majd a sérült Owen Hargreavest. David Beckhamet továbbra sem hívta meg az eddigi három mérkőzésén 100 százalékos, 10:0-s gólarányt produkáló McClaren kapitány. A szombati ellenféllel azonban vigyázniuk kell. Macedónia éppen négy éve tréfálta meg őket, amikor idegenben 2:2-es döntetlent értek el az angolokkal szemben: Sakiri góljára Beckham, Trajanovéra Gerrard felelt. A focitipp meglepetésben reménykedik, mert „one life, one love, vardar skopje".

A hovátok Andorra ellen talán meg sem izzadnak, Szlaven Bilics sem velük foglalkozik, hanem már a szerdai Horvátország-Anglia mérkőzésre hangol. A frissen kinevezett horvát kapitány a Sun hasábjain bírálta az angolok világbajnoki teljesítményét: „Rosszak voltak. Sőt, nullák. Még sosem láttam ennyire erős csapatot ilyen védekező taktikával futballozni. Mintha unatkoztak volna. Pedig, úgy gondolom óriási esélyük volt a világbajnoi győzelemre."

E csoport

2006. október 7.
Anglia-Macedónia
Horvátország-Andorra
Oroszország-Izrael

Az E csoport mérkőzései és a csoport állása >>>


Kétarcú északírek és izlandiak

Az F csoportban az északírek a Dániába látogatnak, kérdés melyik arcukat mutatják. Az északír válogatott az első fordulóban 3:0-ra kikapott hazai pályán Izlandtól, a második körben viszont legyőzte Spanyolországot. A csoport szombati rangadójának a Svédország-Spanyolország mérkőzés számít. Érdekesség, hogy Luis Aragonés nem hívta be Rault a keretbe és Reyes is hiányozni fog sérülés (formahanyatlás?) miatt. Izland pedig Lettországban lép pályára, ahol szeretnék kijavítani a dánok elleni hazai kudarcot.

F csoport

2006. október 11.
Lettország-Izland
Svédország-Spanyolország
Dánia-Észak-Írország

Az F csoport mérkőzései és a csoport állása >>>


Bizakodó bolgárok, haragos hollandok

A G csoportban is sor kerül egy rangadóra: Bulgária Hollandiát fogadja. A bolgárok kiváló formában vannak: Martin Petrov az Atéticóban, Sztilian Petrov pedig az Aston Villában remekel. Előbbi a válogatottban is nagyot alkotott: az előző körben az ő hajrágóljaival egyenlítettek Sztoicskovék Bukarestben Románia ellen. Ráadásul az első meccsen 3:0-ra verték Szlovéniát, így egyelőre Szófiában mindenki bizakodik. A hollandoknál csak a Bayernes Marc van Bommel nyilatkozata kavart vihart: kijelentette, hogy Van Basten kapitánykodása alatt ő nem hajlandó narancsmezbe öltözni, ráadásul a kapitány viszonya Van Nistelrooy-jal sem felhőtlen. A románok a fehéroroszokat, a szlovének Luxemburgot fogadják - a vendégek pontszerzése mindkét helyen csodaszámba menne.

G csoport

2006. október 7.
Románia-Fehéroroszország
Bulgária-Hollandia
Szlovénia-Luxemburg

A G csoport mérkőzései és a csoport állása >>>

(ktn.focitipp.pl)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább